ReWirght
Bip bip bip.
Sípoló hang. Fehér falak. Egy ágy benne egy fehér hajú fiúval.
Egy zokogó lány. Barátok, akik vigasztalni próbálják.
Egy kívánság, ami megváltoztatja a múltat.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Minden a te hibád! – kiabálta könnyes szemmel!
- Én nem akartam! – védekezett a szőke hajú lány.
- Nyugi Lyna! – fogta vissza Castiel, ne hogy neki essen a másik lánynak.
- Ha hallgattál volna rá, akkor ez nem történik meg!
- Kérem kicsit halkabban! – szólt rájuk egy nővér. Ezután csend következet, csak a lány zokogását lehetett hallani. Hirtelen egy orvos lépet hozzájuk. Mindenki reménykedve nézett rá.
- Felébredt. Bemehetnek hozzá, de egyszerre csak két ember!
- Köszönjük. Gyere Lyna! – fogta meg a lány vállát Rosa.
- Mindjárt jövök, csak megmosom az arcom. – mondta és elment a mosdóban.
Bent az ágyban a Lysander ült.
- Szia Lys! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva Rosa. – Lyna könnyesre sírta a két szemét miattad. Mindjárt jön ő is csak elment a mosdóba.
- Ki az a Lyna? – kérdezte a fiú. Rosa egy pillanatra megdöbbent.
- Lysander ezt komolyan kérdezed? – kérdezte komoran.
- Igen. – nézett furcsán a lányra. Ekkor nyílt az ajtó és mindketten oda néztek. Mielőtt bármit is reagálhatott volna Rosa gyorsan elkapta az ajtóban álló lányt és kivezette.
- Figyelj Lyna valami fontosat kell elmondanom. – mondta komoran. Elmagyarázta a lánynak a helyzetet. A lány arca fokozatosan lesápadt majd a végén térdre rogyott. A könnyei elkezdtek folyni, miközben maga elé nézett.
- Ilyen nincs. – suttogta. Szép lassan a tekintettét a plafonra szegezte. – Ilyen nincs. - ismételte meg, de a mondat végét már csak suttogta. Ezután kitört belőle a zokogás. Rosa leguggolt hozzá és átölelte. Így maradtak egész addig, amíg a lány abba nem hagyta a zokogást.
- Gyere, mossuk, meg az arcodat utána menjünk be hozzá. Ha nem lát esélyes sincs emlékezni! – mondta halkan és biztatóan. A lány erőtlenül bólintott. Miután nagyjából sikerült eltüntetni a sírás nyomokat együtt bementek a fiúhoz, aki Castielel társalgott. Amikor meglátta a két lányt elköszönt és kiment.
- Lysander őt itt Lyna. – mutatta be a lányt.
- Örvendek a találkozásnak. Elnézést, de nem emlékszem rád. Megmondanád még is milyen kapcsolatban álltunk? – kérdezte a fiú. Rosa már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de a másik fehér hajú lány megelőzte.
- Barátok voltunk. – mosolygott hamisan. – Nagyon jó barátok.
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Egy hónap telt el a baleset óta. Az orvosok szerint ennyi idő kell ahhoz, hogy leghamarabb visszatérjenek Lysander emlékei, azonban semmi jelét nem mutatta annak, hogy visszatérnének az emlékei.
Ez alatt az egy hónap alatt Lysander és Lyna egyre jobban eltávolodtak egymástól. Bár a fiú tudta már, hogy a lány a barátja volt, még sem emlékezett rá és tartotta a távolságot. És bár nem mutatta ki, de Lyna egyre nehezebben viselte el ezt. Szép lassan egyre kevesebbszer látogatta a fiút.
- Rosa, Lyna ma se jön? – kérdezte Castiel. Épp Lysander korházi szobájában volt Rosaval és Leight-el.
- Nem, azt mondta megint dolga van. Úgy halottam, hogy a nagymamája betegeskedik.
- Nem lehet könnyű neki. – húzta el a száját a vörös. Nem sokára elbúcsúztak és mindenki ment a maga dolgára. Lysander úgy döntött, hogy kihasználja, hogy szép idő van és sétál egyet a kertben. Ahogy sétált egy távolabb eső részen egy ismerőst pillantott meg. Lyna volt az. Meglepődött. Mostanában nem látta a lányt, így nem számított rá, hogy itt találja. A szél feltámadt és meglebegtette a lány hosszú fehér haját. A széllel együtt egy halk dal is eljutott hozzá.
Ha becsukom a szemem, a veled átélt
számtalan emlék jut eszembe.
Ez túl szomorú..
Az ilyen fehér éjszakákon összegyűlik a
szívemben a porhó, és táncol.
Ide-oda hintázik..
Az első hó ebben a zajos városban,
és a rajta tükröződő fény.
annyira vakítóan tiszta..
A szívem szomorúsággal telik meg.
Az ismerős látvány, a szeretett arc..
A szél a meghasadt szívedben zokog.
A lengő emlékezet órája
attól a naptól kezdve megállt.
(Flow- Snow flake ~ Kioku no koshitsu)
Nem ismerte ezt a számot, még is olyan érzése volt, hogy már hallotta valahol. A látvány és a dal hatása szívbe markoló érzés volt. A gyönyörű arcon könnyek csorogtak le, még is hangja tiszta volt és nem remeget.
- Bárcsak fordítva történt volna. – mondta halkan. – Bárcsak… megmenthettelek volna. – suttogta, miközben tekintetét az égre szegezte.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Amikor kinyitotta a szemét újra azon a napon volt azon az időben. Ideje se volt felfogni, hogy mi történik, már megindultak a lábai. Megragadta Lysander karját majd hátra rántotta és ő került a helyére. Látta, hogy a fiú csodálkozva nézz rá. Elmosolyodott, majd könnyes szemmel elsuttogta a szavakat. Utána már csak a fájdalomra emlékezett mielőtt lehunyta szemeit.
Tágra nyílt szemekkel bámult a lányra. Szeméből patakként folyt a könny. Csak nézte az eszméletlenül fekvő fehérhajút ledermedve, kiszakadva a környezetéből. Az idő megállt nem hallott semmit csak őt.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Bip. Bip. Bip.
Sípoló hang.
Fehér falak.
Egy ágy benne egy fehér hajú lánnyal.
Egy kívánság, amely valóra vált.
És két meghasadt szív.
„Léteznek mindenkori
és mindenkorra szóló szerelmek.
Földeket,
országokat,
kontinenseket bejáró szerelmek.
Szerelmek, amiket az időben
ültetnek el,
csíráznak ki,
érnek meg,
illatoznak,
és tartanak,
és örökké kitartanak.”
/Arabella Salaverry/