Fejezet 9. Kezdődjék az előadás! – VI. felvonás: Deborah lebuktatása és a remény újra éledése part 1.
Kezdődjék az előadás! – VI. felvonás: Deborah lebuktatása és a remény újra éledése part 1.
Ayumi
Tegnap óta furcsa érzésem van. Izgatott vagyok, de egyben félek is, hogy nem sikerül leleplezni Deboraht. Tegnap az egész csipet csapat össze gyűlt, hogy meghallgassuk Rosa nagy tervét Deborah lebuktatására. Hirtelen ravasz mosoly jelent meg az arcomon, ahogy eszembe jutott, hogyan üdvözölte őket tegnap Kentin amikor megérkeztek.
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte a fiú az ajtófélfát támasztva.
- Lysander idén van. – felelte barátnőm fapofával, amin mindenki elmosolyodott kivéve az érintet. Ő nem fogta fel a poént.
Nagyot sóhajtottam és a figyelmem az engem mustráló Lisanderre emeltem.
- Segíthetek valamiben? – néztem rá várakozóan.
- Kezdődik a próba.
- Jól van, megyek már. – sóhajtottam és felálltam a kényelmes földről, hogy aztán a szürke fejű után baktassak. A próba megint kínszenvedés volt, de már kezdek hozzá szokni. Jövő héten premier ezért mindnet bele kell adni és sűrűbben vannak próbák. Jelenleg épp szünet van, és én a színpad széléről lógatom a lábam és elmélkedek a terven. Elvileg, ha minden összejön, akkor holnap délután hajtjuk végre. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy magas férfi lépett be rajta. Egyből felismertem, de nem értettem, hogy mit keress itt. Habozás nélkül leugrottam a színpadról és amennyire csak tudtam ebben a habos babos szoknyában felé vettem az irányt. Elég nehéz volt sietni benne. Ilyenkor adok hálált az égnek, hogy mások csak az előadáson fognak látni benne.
- Nagyon csinos vagy. Bár furcsa egy kicsit ilyen ruhában látni téged. A rózsaszín sosem volt épp a te színed. – mondta, majd megpuszilta a fejem.
- Köszi! Eleinte nekem is fura volt, de én kértem, hogy legyen ez az egyik jelmez. – mondtam és körbe fordultam, hogy jól lássa. – És kivételesen szemet hunyok a tény felett, hogy rózsaszín. Bár a kék ruha sem utolsó, amit a legtöbbször szoktam viselni. – mondtam.
- Szeretnék mutatni neked egy helyet. – mondta komolyan és mielőtt tiltakozhattam volna folytatta. – Ne aggódj, már elintéztem mindet. – mosolygott rám.
- Rendben. Átöltözöm és jövök. – mondtam és visszamásztam a színpadra. Közöltem a tanárral, hogy el kell, hogy menjek, de a délutáni próbán már itt leszek. Miután lerendeztem ezt is amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem és már szaladtam is vissza a látogatómhoz.
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte játékosan mosolyogva.
- Otou-san (apa)! – szóltam rá felháborodva. – Megnézném, te milyen gyorsan veszed fel és le azt a habos babos göncöt. – mondtam karba font kézzel.
- Jól van, na! Bocsánat! – mosolygott rám majd kinyitotta a kocsi ajtót. Egy kis felvilágosítás képen elárulom, hogy az én drága, jó apám egy menedzser. Jobban mondva csak volt. A mi (Butterfly Rock) menedzserünk volt egy évvel ezelőtt és az óta nem is volt senki másé.
- Mond csak hova megyünk? – kérdeztem negyed óra után. Már nagyon kíváncsi voltam rá, hogy hova is akar vinni.
- Megérkeztünk! – mosolygott rám aztán leparkolt egy hatalmas épület előtt, ami kívülről inkább egy fedett stadionnak tűnt azonban én jól ismertem ezt a helyet. Azonban ez most egy stadion volt és a dugig tömött parkolóból ítélve valaki épp teltházzal koncertezik itt. Gyanakodva néztem fel apámra, hogy vajon mi lehet a terve azonban, ő csak biztatóan mosolygott és intett, hogy kövessem. A hátsó bejáratott két eléggé megtermett izmos alak őrizte, akik nem épp bizalom gerjesztően néztek ránk, azonban amikor apa felmutatott egy kártyát beengedtek minket. Nem tévedtem azt illetően, hogy teltház volt. A sok rajongó egymás hegyén, hátán visítva hallgatta, ahogy a színpadon hat fiú énekel.
(Uta no Prince-sama: Őrült szerelem 2000%)
2000% (hé) a legjobb szerelem (szerezd meg)
Kezdődik (ugorj) igen, legyen boldog életünk (Syun Syun)
Már eleget vártunk, világítsuk meg az éjszakai eget csillagokkal (mi vagyunk a STARISH)
A szerelem egy hulló csillag
5! 4! 3! 2! 1!
Hiányzol, S
Megtaláltalak, T
Kellesz, A
Megcsókollak, R
Érezlek, I
Tartalak, S
Akarlak, H
STARISH örökké
Nézd, mennyire túlcsordul
Add nekem a szerelmed, add nekem, ah
Csak 1000% nem elég
Hadd adjunk neked 2000% szerelmet (szeretlek)
Dalként te újjáéledsz
A szerelem egy robbanás
Táncolj, táncolj
Hallod
Látod
Szívünk hangjai
Köszönném
Dobb, dobb
Olyan izgatottak vagyunk
Mi vagyunk a STARISH 3, 2, 1, gyerünk
Kapcsolódjunk össze
2000% (hé) a legjobb szerelem (szerezd meg)
Csak veled (ugorj) igen, boldog pulzus (Syun, syun)
Csillagfényes forradalom halálosan szeretünk (Igen, szeretünk) örökké
Teljes erőnkkel 2000% szeretünk téged
Szeretünk
Elképesztő volt! Ezeknek a fiúknak valami elképesztően csodás hangjuk volt. A közönséget teljesen elvarázsolták és én csak azt vetten észre, hogy folynak a könnyeim, a szívem szinte a ritmusra dobog és, hogy halkan, de biztosan én is a fiúkkal együtt éneklek. Én is ott akartam lenni. Újra a színpadon akartam lenni a fiúkkal és tiszta szívemből énekelni. Én is énekelni akarok!
- Sugoi… - suttogtam, miközben letöröltem a könnyeim és a korlátra támaszkodtam.
- Ugye? Bár egy rakás idióta, de néhány dologhoz nagyon értenek. Az énekléshez, a barátsághoz és ahhoz, hogy, hogyan borítsanak ki. – kacagott fel mellettem támaszkodó Hikaru. Én is felnevettem.
- Ezek szerint nekik köszönhető, hogy újra Hófehérke vagy? – kérdeztem mosolyogva.
- Ja. – vágta rá habozás nélkül. – Kitalálták, hogy azt az egy nap szabadságot, amit megkaptunk töltsük egy közeli uszodában. Én persze nem repestem az örömtől, mert a hajfestékem már így is lenőtt és kezdett kopni, de ezt el tudtam rejteni. Na de a klóros víz igazán jót tesz a hajfestéknek. Miután elmentünk az uszodába ahova sikerült engem is elvonszolniuk egyszer csak kitalálták, hogy megviccelnek. Hárman közülük felkapott és hiába kapálóztam, rugdostam őket, bele vágtak a vízbe. Morcosan és villámló szemekkel ültem a medence szélére és csavartam ki a vizet az akkor már fehér hajamból, miközben szidtam őket. Persze őket lekötötte a hajam színe, így meg sem hallották, hogy épp őket szidom. És én mindezek után is szeretem őket. Ők is a barátaim közé tartoznak, sőt néha olyanok voltak, mintha a bátyáim lettek volna.
- Melyik a szerencsés kiválasztott?
- Látod azt a fekete hajú fiút lila- fehér szerelésben? Na, ő lenne az, de ő húgaként tekint rám ráadásul nem is emlékszik rám. – fújtatott dühösen.
- Értem. Mikor indulsz? - kérdeztem halkan.
- A koncert után. Sajna Shining- san visszarendelt, mert már hiányolnak a rajongóim. – sóhajtott.
- Hiányozni fogsz. Mihez kezdek én nélküled? Ki fog vissza tartani, nehogy megtépjem Deboraht? – kérdeztem halkan nevetve.
- Ugyan már csak egy napig kell kibírnod és ügyes lány vagy te vissza tudod fogni magad. – mondta, mire egyszerre nevettünk fel.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
A koncert után elbúcsúztam Hikarutól és apa visszahozott a suliba, de még így is volt másfél órám a délutáni próbáig. Épp a lépcsőházban voltam, amikor pár ismerőst véltem felfedezni, akiknek nem kellet volna, itt lennie.
- Fiúk, ti mi francot kerestek itt? – kérdeztem köszönés helyett.
- Mi is örülünk neked. – morgott Ryuu.
- A főnök mondta, hogy elvitt a Starish koncertjére. – tért a lényegre Shin.
- Igen. – sóhajtottam egyet.
- És? – kérdezte izgatottan Reiji. Tudom jó mit takart ez a két szó. A banda jövőjét, ami most az én kezemben van. Lehunytam a szemem és felidéztem, mit éreztem a koncert alatt.
- Rendben. Benne vagyok. – mondtam komolyan.
- Éljen! – örvendezett Ryuu, de ezzel egy időben észrevettem, hogy valaki hallgatózik. Gyors mozdulatokkal termettem előtte és elkaptam a csuklóját. A kezében szorongatott mikrofonja hangos csattanással ért földet.
- Ki ez Ange? – kérdezte Reiji.
- Peggy te mit keresel itt? – kérdeztem komolyan.
- Épp a tanáriból jöttem ki, amikor észrevettem, őket! – bökött a fiúk felé. – Nem mindennapi látvány, hogy egy híres banda tagjai megjelennek a suliban. De te honnan ismered őket és miért hívtak Angenek? – ömlöttek belőle a kérdések. Le se tagadhatná, hogy újságíró. Hosszú kínos csönd következet és én hátra néztem a fiúkra, de Peggyt nem engedtem el.
- Peggy, ha elintézek neked egy interjút a Butterfly Rock-al kölcsön adsz egy diktafont? – nézetem rá ravasz tekintettel.
- Ugyan miért kéne neked hinnem?
- Azért mert a banda énekese adta szavát neked. – eresztettem meg egy ravasz félmosolyt.
- Te-te-te vagy a Fe-fe-kete Angyal? – kérdezte akadozva.
- Személyesen. – bólintottam.
- Rendben. – egyezett bele és a kezembe nyomta a diktafont.
- És Peggy! – szóltam a távozó lány után.
- Igen?
- Amit most láttál, hallottál és megtudtál titok, ha interjút akarsz! – mondtam komolyan.
- Rendben! – mondta és eltűnt a folyósón.
- Mit tervezel? – kérdezte rosszat sejtve Shin.
- Szerzek bizonyítékot a kiadónak és holnap ilyen korra lebuktatom azt a ribancot. – mondtam és elindultam meg keresni az említett személyt. Épp az üres folyósón találtam meg.
- Mit akarsz? – kérdezte gorombán. A táskámba rejtettem az diktafont, amit már elindítottam.
- De nagyra tartod maga. – mondtam gúnyosan.
- Mi van, nem kaptál még eleget? Még jobban törjelek össze? Kivel kezdjem? A drágalátos barátiddal? Vagy szeretett bandáddal megint? – kérdezgette gonoszan vigyorogva.
- Ezt nem teheted meg! – néztem rá.
- Dehogy nem megtehetem! – kacagott fel. – Ahogy egy évvel ezelőtt is megtettem!
- Te egy kígyó vagy! – sziszegtem neki.
- Vigyázz a szádra és húzd, meg magad vagy tönkre teszlek egy életre! – fenyegetett meg és elment. Amikor eltűnt elővettem a diktafont és leállítottam.
- Meg vagy! – vigyorogtam győzedelmesen.
Hikaru szemszöge
Tegnap mikor már mindent megbeszéltük mit és hogyan hazamentem. Első dolgom volt, hogy beugrottam a kádba a kis cuki sárga gumikacsám mellé és játszottam vele. Na jah… Egy fenét. Felmentem majd csurig töltötte ma kádat vízzel és kb egy fél tubus tusfürdőt beleöltöttem majd belemáztam és kényelmesen elfeküdtem. Élveztem, ahogy olvadok a forró vízben, kellemesen áztattam magam mikor megszólalt a telefonom.
- Hogy az a.. Már fürödni se hagyják az embert, nem ám relaxálni. - Morogtam majd felültem és a türcsimért nyúltam. Megtöröltem a kezem majd felkaptam a telefont és megnéztem kit kell majd felírnom a halállistámra. "Shining- san " Meglepettem pislogtam majd felvettem. -Moshi! Moshi! (Hello)
- Áh Hikaru-chan. Sajnálom, de úgy néz, ki előbb kell, hogy vissza gyere a mesterkurzusra.
- Eh? D-De miért? Úgy volt, hogy tovább maradhatok. - Mondtam majd elszontyolodtam.
- Sajnálom, de ez a helyzet. Ilyen a csillagok élete. A Starish is a városban van, holnap menj el a koncertjükre, ők odaadják a repülőjegyet. A holnap esti gépen rajta kell lenned.
- Wakatta. - Majd leraktam a telefont. Visszacsúsztam a kárba egészen addig, míg a szám is víz alatt volt. Mérgesen bugyborékoltam majd azon rágtam magam mi a szösznek jöttek ide a srácok.
[................]
Másnap összepakoltam a dolgaimat egy nagy sporttáskába majd suli helyett arra a helyre mentem a hol a srácok koncertje lesz. Felöltöztem a szokásos szerelésembe majd kint fogtam magamnak egy taxit. Kicsit el voltam kenődve, amiért már mennem kell. Igazán maradnék még egy kicsit Ayuval és a bugyuta osztálytársaival. Az elvarázsolt hercegen jót mulatnék még, rengeteg poént kilehet hozni abból az alvajáróból. Mikor megérkeztünk a nagy csarnok elé már a vörike kint állt széles mosollyal az arcán.
- Konnichiwa Hikaru-chan. - Köszönt kedvesen és vidáman, mint mindig.
- Konnichiwa. - Majd vállamra kaptam a nagy táskám s felé fordultam. Ő csak mosolygott majd elindultunk be. Komolyan szegényemre rájött a szófosás, be nem állt a szája, csak mesélt és mesélt. A végén már kínomban csak elmosolyodtam rajta. Ittoki sose fog megváltozni az tuti. Hátramentünk az öltözőkhöz ahol a többiek már vártak. Mindenki kedvesen köszönt, ahogy mindig. Odaadták a borítékot, amiben a jegy volt, én kissé szomorkás tekintettel vettem át.
- Valami baj van? - Nézett rám kérdően a szöszi szemüveges Natsuki. Erre én felemeltem a fejem majd megráztam.
- Semmi gáz, helyben vagyok.
- 5 perc múlva próba! - Kiáltotta egy hapsi mire a srácok elmentek. Én lementem a nézőtérre majd egy számomra szimpi helyre lehuppantam. A próba nagyon klassz volt, tényleg nagyon tudnak a srácok, fantasztikus hangjuk van.
A próba eléggé sokáig tartott, többször is előadták a dalt, a táncot. Én talán még szunyókáltam is egy kicsit rajta. Bár ez titok.. Egy csávóka bemondta, hogy elkezdik beengedni a nézőket. Felkeltem jó kis helyemről majd előre mentem a korlátig s annak támaszkodva néztem fel a színpadra. Idő közben megjelent mellet Ayu, de annyira lekötötte a fiúk produkciója, hogy még meg is könnyezett.
- Sugoi… - Susogta halkan majd a megszökött könnyeit törölgette miközben a korlátra dőlt.
- Ugye? Bár egy rakás idióta, de néhány dologhoz nagyon értenek. Az énekléshez, a barátsághoz és ahhoz, hogy, hogyan borítsanak ki. – Nevettem fel mire Ayu is.
- Ezek szerint nekik köszönhető, hogy újra Hófehérke vagy? - Kérdezte egy mosollyal az arcán.
· - Ja. – .Vágtam rá egyből a választ. – Kitalálták, hogy azt az egy nap szabadságot, amit megkaptunk töltsük egy közeli uszodában. Én persze nem repestem az örömtől, mert a hajfestékem már így is lenőtt és kezdett kopni, de ezt el tudtam rejteni. Na de a klóros víz igazán jót tesz a hajfestéknek. Miután elmentünk az uszodába ahova sikerült engem is elvonszolniuk egyszer csak kitalálták, hogy megviccelnek. Hárman közülük felkapott és hiába kapálóztam, rugdostam őket, bele vágtak a vízbe. Morcosan és villámló szemekkel ültem a medence szélére és csavartam ki a vizet az akkor már fehér hajamból, miközben szidtam őket. Persze őket lekötötte a hajam színe, így meg sem hallották, hogy épp őket szidom. És én mindezek után is szeretem őket. Ők is a barátaim közé tartoznak, sőt néha olyanok voltak, mintha a bátyáim lettek volna.
- Melyik a szerencsés kiválasztott?
- Látod azt a fekete hajú fiút lila- fehér szerelésben? Na, ő lenne az, de ő húgaként tekint rám ráadásul nem is emlékszik rám. – Mondtam rettentő morcosan. Nemcsak kívül sötét, hanem belül is, morogtam magamban.
- Értem. Mikor indulsz? - Motyogta halkan.
- A koncert után. Sajna Shining- san visszarendelt, mert már hiányolnak a rajongóim. – Fáradt sóhaj~
- Hiányozni fogsz. Mihez kezdek én nélküled? Ki fog vissza tartani, nehogy megtépjem Deboraht? – Kérdezte halkan nevetve.
- Ugyan már csak egy napig kell kibírnod és ügyes lány vagy te vissza tudod fogni magad. - Mondtam majd nevetni kezdtünk.
Mikor befejeztük a kis beszélgetésünket tovább néztük a koncertet. Magamban néha azt kívántam, tartson örökké a koncert, de hát minden jó dolog múlandó. Sajnos… A koncert végén félrehúztam Ayumit majd csak néztem rá némán. Utálok búcsúzkodni, de Ayumitól azért mégis illik. Sóhajtottam majd megölelte és egy magabiztos vigyorral köszöntem el tőle. No, hát akkor go mesterkurzus, viszlát, Sweet Amoris!