Fejezet 8

2014.06.12 17:40

Fejezet 8.

Az előző rész tartalmából:

„Az isten szerelmére! Nem igaz, hogy itt senki sem képes itt figyelni! – szidtam, mint a bokrot, a támadómat, de hirtelen elhallgattam, amikor megnéztem ki is a támadóm. – Te?”

„Ismerjük egymást?  - kérdezte meglepetten. Ez most komoly? Elfelejtet?”

„Kit neveztél te lököttnek? 

- Ki az a Lysandre? – kérdeztünk kórusban Hófehérkével.”

„- Mi folyik itt? – kérdezte, tőlem miközben a hangosan veszekedő Rosára és Castielre mutatott. Jé, ezek mikor kezdtek el így veszekedni?

-        Összekaptak egy kicsit. – húztam el a számat. Lysandre csak bólintott, hogy érti. – Nem ülünk le? Ki tudja, hogy mikor hagyják abba. – mutattam a hozzánk legközelebb eső padra. Ő ismételten csak bólintott. Így történt, hogy már lassan tíz perce nézzük őket, de még mindig szünet nélkül szidják egymást.

-        Bunkó! – Rosalya.

-        Hófehérke. – Castiel.”

„- Már 15 perce szidjátok egymást, és a felmenőiteket, akik már forognak a sírjukba. Már nagyon unom! Eleinte vicces volt nézni, de aztán már kezdett unalmas lenni. Szóval, most már, kuss, szájak alapállásban és csak akkor szólaltok meg, ha kérdezünk titeket! Megértettétek? – kérdeztem tőlük, mire mindketten meglepetten bólintottak. Mertek volna ellenkezni.”

„- Érdekes. – reagált.

-        A bátyám szerint inkább hajmeresztő és félelmetes. Főleg amikor nála alkalmazom. – mosolyodtam el.”

„ - Akkor ezt szabad mivel randin vagyunk. – mondta és megcsókolt. A csókja vad volt és szenvedélyes, a testemet egyre jobban szorította magához, de nem bántam. Sőt élveztem. Ezért visszacsókoltam neki és a két karomat a nyaka köré fontam.”

„ - Mit is keresel te itt? – kérdeztem rá, amikor már nem nevettem.

-        Én, csak erre jártam, amikor ez a két dög rám támadt. – mutatott Suzra és Démonra mire azok rámorogtak, így visszahúzta a karját.”

„ - Csak nem egy helyes fiúval kufircoltál?  - Nah, bumm. Szakadtam a röhögéstől.

-        Nem, hanem utánatok leskelődtem. – ordította vörös fejjel, de amint kimondta rögtön a szájára tapasztotta a kezét.

-        Hogy mit csináltál? – kérdeztem mérgesen.”

 

Haru

Azt hiszem itt kasztrálás lesz! Alexy még mindig rémülten nézz ránk, tudja, jól, hogy ez hiba volt.

-         Mond csak! – kezdte nyájasan Castiel. – Hogy akarod? – Alexy itt kikerekedet szemekkel nézet rá. Nagyon jól tudta, mit kérdez Castiel.

-         Hé, beszéljük meg! Jó? – próbálkozott a kékség.

-         Nincs kedvem vont vállat a vörös és behúzott egyet a kékségnek.

-         Hé, elég lesz. – állítottam meg a karját mielőtt még egyet behúzott volna neki.

-         Köszi Haru! – könnyebbült meg a kékség. Ki mondta, hogy ennyivel megússza? Castiel értetlenül nézett rám, de aztán megértette a szándékom.

-         Te! – Fogtam meg a mogyoróit. – Ha még egyszer leskelődni mersz nem úszod meg ennyivel. - szorítottam egyre jobban. – Megértetted? – kérdeztem halkan sziszegve.

-         I-igen! – nyögte ki, nagy nehezen. Eleresztettük, és hagytuk hagy menjen útjára.

-         Tetszik, amikor kegyetlen vagy. – súgta a fülembe Castiel, és a nyakamba csókolt. Ez direkt kínoz?

-         Ha akarod rajtad is kipróbálhatjuk, de szerintem nem lenne jó ötlet. – fordultam meg és a fülébe suttogtam. – Nem igaz drágám? – mosolyogtam rá gonoszan.

-         De, cicám. – válaszolt vissza, és megcsókolt. Ekkor a hátam mögül ismét ismerős hangokat hallottam. Amikor Castiel elengedet, felvont szemöldökkel néztem hátra. Jé, ez a szőke p*csa a suliból.

-         Ez meg ki? – mutattam az épp elájuló szőkére. Castiel felnevetett.

-         Amber. Egy suliba járunk vele, ráadásul az osztálytársunk is. – magyarázta.

-         Értem és az a másik kettő? – mutattam a fekete hajúra meg a barnára.

-         Ők a személyi csicskásai. A nevüket nem tudom. – mutatta be a két p*csát.

-         Értem. – vontam vállat. Ekkor megszólalta telefonom. Yui- Merry Go Round száma kezdet el szólni. Felvont szemöldökkel vettem fel a telefont. – Halló?

-         Moshi, moshi Drága barátnőm. Hát már is elfelejtettél? – ez a gúnyos hangnem, csak nem? A felismerés hatására felsikítottam.

-         Jess! – szinte sikítottam a nevét.

-         Talált süllyedt! Megy ez neked! – nevetet a vonal túl végén.

-         El sem hiszem, hogy te vagy az! – jöttem lázba.

-         Jól van, nyugi van csajszi! Inkább gyere értem. – állított le.

-         Hogy érted, hogy menjek érted? – jó tudom, hogy néha lassú a felfogásom, de ezt akkor sem értem. – Hiszen te a világ másik oldalán vagy! Elfelejtetted?

-         Drágám tudom, az én hajszínem szőke, de te túlteszel rajtam. – kacagott fel. – Itt vagyok a városodban. Szóval lennél szíves értem jönni?

-         Jó, jó. Felfogtam. Nem sokára ott vagyok. – nyomtam ki a telefont nagy sóhajjal.

-         Nem is tudtam, hogy szereted a J-popot. – szólalt meg mellettem Castiel.

-         Sok mindent nem tudsz még rólam, drágám. – szólaltam meg sejtelmesen, de valami szöget ütött a fejembe. – Várjunk csak! Honnan ismered te a J-popot? – fordultam vele szembe, és csípőre tettem a kezem.

-         Hááát… - fordította el a fejét és elpirult! De kawaii!

-         A J-popot álltattában csak azok ismerik, akik japánban élnek, vagy anime fanok. És mivel te nem hiszem, hogy jártál japánban ezért csak az animéken keresztül, ismerheted a zenének eme csodás műfaját.

-         Jó, ismerek párat. – továbbra is szúrósan néztem rá. – Nah, jó bevallom! Anime fan vagyok. Így most már jó? Tudom tök ciki. – kérdezte és még jobban elpirult. Olyan kawaii ilyenkor.

-         Igen, így már jó. És egyáltalán nem ciki. Én is anime fan vagyok. – mosolyogtam rá.

-         És ki hívott? – terelte el a témát.

-         Egy régi ismerősöm. Ide jött a városba és el kell mennem érte. Van kedved elkísérni? – kérdeztem tőle.

-         Ja. – bő válasz. Bele halnál a normális válaszba mi?

-         Akkor indulás. – adtam ki a parancsot és elindultunk. A kutyák már automatikusan követtek minket, így nem volt gond velük. Már a távolból láttam drága ismerősömet. Semmit sem változott.

-         Kowaba, Haru! – intett nekem.

-         Hy Jess! – intettem vissza neki. – Rég láttalak. – mosolyogtam rá. Közben megérkezett Castiel is. De természetesen drága barátnőm, nem őt láttam meg elsőnek.

-         Szia Suz! – guggolt le a kutyához, aki csaholva futott oda hozzá. – Szerbusz, te gyönyörűség. Látom a gazdád, még mindig jól bánik veled. – dögönyözte meg a kutyát.

-         Ez csak természetes. – húztam fel az orrom. Suz visszament Démonhoz. Úgy látszik, jobban tetszik neki az ő társasága.

-         Olálá! – na, most vette észre Castielt! – Még csak pár napja vagy itt, de már is bepasiztál, babám? Mert ha nem a tiéd, akkor én elfogadom. – kezdte el körbe járkálni Castielt mint a farkas a zsákmányát. Szegény vörin látszott, hogy kezdi rosszul érezni magát. Hiába, szegény barátnőm a twilight-ot utálja, de a farkasos animék a mindene. A kedvence a Wolf ’s rain. Vagy százszor végig nézte.

-         Állítsd le magad ő az enyém. – állítottam le. Castiel hálásan nézett rám.

-         Mind egy. Van, még pasi a világon. – „lépet” túl Castielen.

-         Csak fél hónapja hagytalak ott, és máris eleresztetted magad? – sóhajtottam.

-         Hát igen. Nem könnyű elhagyni a régi szokásokat. – vont vállat. – Jó a szerelésed csajszi. Így könnyű bepasizni, ha nem, állandóan gengszternek öltözöl. – oktatott ki.

-         Köszi, én is szeretlek. De most nem én vagyok a lényeg, hanem te. Ki vele, hány ember életét tetted tönkre? – kérdeztem úgy mintha ez természetes lenne.

-         Azért ennyire nem vészes! – háborodott fel. – Csak néhány beképzelt diáknak törtem le a szarvát.  – válaszolt és a körmét kezdte el nézegetni.

-         Akkor jó. – vontam vállat. – Akkor indulhatnánk is.

És így történt, hogy a drága barátnőm is megtisztelt a jelenlétével. Hajaj. Reszkess Sweet Amoris, mert ha mi ketten együtt vagyunk, akkor kő kövön nem marad. Főleg, ha Jessen múlik.

Vége