Fejezet 5.

2014.06.12 17:37

Fejezet 5.

Egy rég látott ismerős

Haru

-         Úgy hiányoztál! – ugrott a nyakamba még egyszer Alexy.

-         Szállj már le rólam! – vakartam le magamról. – Nem voltál te mindig ilyen. Mi a franc van veled? – kértem számon.

-         Csak örülök, hogy láthatlak! – ugrott volna, ha hagytam volna. De én gonosz vagyok, így arrébb mentem, hagy csókolja csak meg az anya földet. Bocs a padlót. De őt még ez sem állíthatta meg. Továbbra is próbált rám akaszkodni, én meg a könyökömmel védekeztem, ami azt jelentette, hogy az arcába irányítottam eme csodás testrészem és azzal próbáltam magamtól távol tartani.

-         És, hogy létezik, hogy a nevelő szüleid elengedtek és ezúttal nem ráncigáltak magukkal? – kérdezte Armin.

-         Meg mondtam nekik, hogy nem vagyok hajlandó költözgetni össze vissza öt évenként. – válaszoltam miközben továbbra is Alexyt próbáltam távol tartani magamtól.

-         Aha. Gondolom nem nagyon örültek neked.

-         Nem, ismered a nevelő anyám. Kiverte a hisztit és minden lehetséges érvet felhozott, hogy lebeszéljen, mint látod sikertelenül.

-         És a nevelő apád?

-         Ő bele egyezett, mert tudja, milyen makacs tudok lenni. – taszítottam el magamtól Alexyt aki a lendülettől a földre esett. Suz rögtön le is terítette, és nem hagyta felkelni. Ha próbálkozott, akkor rá morgott és már is visszafeküdt.

-         Nem szeded le róla? – kérdezte Armin. – És neked mióta van kutyád?

-         Nem, fogja bántani. Minimum csak kasztrálja. – tűnődtem látványosan, és mosolyogva nyugtáztam, hogy a kékséget kiveri a víz.

-         Csak?! – háborodott fel Armin.

-         Csak nem aggódsz érte? – kérdeztem vissza mosolyogva.

-         Szerinted? Még jó, hogy aggódok érte, hiszen a testvérem! – kezdett el üvölteni.

-         Halkabbra a hangerőt! – csitítottam, a feketeséget, de későn. Suz áldozata Alexy után Armin lett. – Én szóltam. – sóhajtottam gondterhelten. – Suz! – szóltam rá a drágaságomra, aki éppen Arminra morgott.  – Lábhoz! – utasítottam. Láttam, hogy kétszer is meggondolja, hogy tényleg leszálljon-e a feketeségről, de végül leszállt és leült a lábam mellé, onnan figyelte a két fiút.

-         Jó kis házőrződ van. – sóhajtott Alexy és levágódott a kanapémra.

-         Na, nem. Tűnés kifele eleget nyomultatok már nálam. – Pateroltam ki őket Suz segítségével.

Másnap

Másnap reggel az iskola fele menet ismételten Linkin Parkot hallgattam, azzal a különbséggel, hogy most egy kis Grenmát is hallgattam. Épp fordultam be a kapun, amikor hirtelen valaki nekem jött.

-         Au! – nyögtem fel, de mire felnéztem nem volt senki mellettem. Morgolódva keltem fel és az udvar felé vettem az irányt. Ott letelepedtem a padra és hallgattam tovább a zenét. Úgy is volt még időm becsöngőig.

Becsuktam a szemem és átadtam magam a zenének. Nem, tudom meddig maradhattam így, hátra hajtott fejjel és csukott szemmel, de hirtelen azt éreztem, hogy valaki eltakarja a napot.

-         Eltakarod a napot! – morogtam.

-         Nem kéne az új kislányoknak az órán lennie? – kérdezte egy idegen hang. Felnéztem és álmaim pasijával találtam magam szemben.

-         Kéne, mint ahogy neked is, de mint látod, nincs hozzá túl sok kedvem.

-         Mindkettőtöknek bent kellene már rég lennie az osztályteremben! – szólalt meg egy harmadik hang, ami ismerős volt. – Castiel ne rontsd el már a második napon az új lányt. – kezdte el megfedni Nathaniel a vörit.

-         Nem kellek én hozzá, magától is megy neki. – Válaszolt Castiel. Hm, kezd tetszeni.

-         Még itt vagyok - szólaltam meg fáradtan.

-         Pedig nem itt kéne lenned! – folytatta a szőke. Isten bizony felakasztom az első útszéli fára!

-         Nyugalom elnök mindjárt megyünk nem igaz Haru?- fordult felém.

-         Úgy emlékszem nem engedtem meg, hogy becéz. – néztem rá komolyan.

-         Ugyan már cicám! – karolta át a vállam miközben letelepedett mellém.

-         Tudod ki a cicád! A jó édes anyád az! – morogtam ás keresztbe fontam a karjaim a mellem alatt.

-         Ne most flörtöljetek, hanem majd szünetben! – okoskodott a szőke.

-         Nyugalom! – próbálkozott Castiel.

-         Nem nyugodok meg! – idegeskedett tovább. Na, én itt untam meg.

-         Hűtsd le magad vagy felakasztalak az első fára, ami útba esik! – morogtam neki és láss csodát hatásos volt. Ugyan is még jól emlékezett a tegnapi esetre, így kussba maradt.

-         Ej ha! Vigyázz, mert megtetszettél kislány! – ó egyem a szíved!

-         Rendben Rómeó, de most már irány az óra majd ott folytathatod a bájolgást.

Így történt meg, hogy megismerkedtem Castielel. Egész nap együtt lógtunk és kiderült, hogy ő is szereti a rockot és a Linkin Parkot. Plusz egy pont ezért. Ebédszünetben épp elmélyülten magyaráztam Castnak amikor hirtelen valaki letámadott. Értsétek: Hátulról elkaptak és felemeltek. Ijedtem sikkantottam egyet. Mikor földet értem akkor sem eresztet el a támadóm, hanem elkezdet kuncogni. Ekkor megjelent mellettem Armin és már tudtam, hogy ki is a támadóm.

-         Tegyél le, de most te alpári nyomorék, különben intézkedem, hogy csak kereszt apa lehess Suz jóvoltából! – fenyegettem meg, de hiába, mert mintha a falnak beszéltem volna.  –Armin! – fogtam könyörgőre a dolgot.

-         Ereszd el Alexy mert a végén még tényleg kasztrálni fog. – sóhajtott egyet a feketeség. Ez már bezzeg hatott.

-         Még is mi a francért kellet ezt? – kértem számon.

-         Amiért tegnap olyan gyorsan kidobtál minket. – vágott durcás képet. Felhúztam a szemöldök. Ez most komolyan azt hiszi, hogy ez hat rám?

-         Aha, és csak nem képzelitek, hogy két ilyen nyomorékkal mutatkozom majd? – kérdeztem cinikusan. Castiel látszólag élvezte a műsort, mert a térdét támasztva röhögött.

-         Nem is tudtam, hogy van egy húgotok. – szólalt meg nagy nehezen.

-         Igazából ő a cousinunk. – válaszolt a feketeség.

Na, Castiel enyhén szólva meglepődött, mert kerek fél percre elment a szava.

-         És az hogy lehet, hogy nektek ilyen normális és csinos rokonotok van? – karolta át a derekam.

-         Hátrébb az agarakkal Rómeó. - Toltam vissza a lejjebb tévedt kezét.

Na, ez a nap is színes volt. Ebédszünet után, szinte minden szünetben vagy a két idióta, vagy Castiel rángatott valahova, vagy valakihez, hogy bemutasson neki. Ennek következtében zsong, az agyam fáradt vagyok, és alig várom, hogy végre haza érjek. Ekkor még nem is tudtam, hogy mi vár rám majd.

VÉGE!