4 - A háború elő szele
4 – A háború szele
Ne keress többé az életed során,
(És ne is nézz rám)
Történetünk nem mi, hanem a sors írja,
Így kereslek téged, míg a lábam bírja
Az emlékedben tüzem örökké ég
…
Emlékszem arra a napra, amikor először tapadt vér a kezemhez. Máig bennem van az- az érzés, amit akkor éreztem. Érzem, hogy a vérem felforr és, hogy egyre jobban lepi el az agyamat a vörös köd, miközben egyre erősebben vért kívánok. Mások vérét.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Ez is olyan napnak indult, mint a többi. Reggeli után elindultunk az edző terembe Alexis-el.
- Jó reggelt lányok! – köszönt Valkyon. Mivel közeledett a háború és mi kulcsfontosságú figurák vagyunk, így hiába vagyunk az árnyék gárda tagjai meg kell tanulnunk harcolni és a fegyverekkel bánni, ha csatára kerülne a sor. Lehet, hogy a csatamezőn olyan ellenfelekkel fogunk szembe kerülni, akik elöl nem tudnunk elmenekülni. Kicsit nyomasztó, hogy mások úgy kezelnek minket, mintha porcelán babák lennénk, de sajnos ez a harcos léttel jár. Akik pedig nem törékeny lányokként tekintenek ránk, azok meg azt várják el tőlünk, hogy legyünk olyan szinten, mint a szüleink. Mostanában elég sokszor gondolok bele, hogy milyen lett volna, ha velünk maradnak és „normális” családban nevelkedünk.
- Rendben lányok akkor kezdjük. – mondta a fehér hajú. Én csak bólintottam, majd a fegyverek közül elvettem egy lándzsát. Kezdetben karddal próbálkoztam elvégre mindig ki akartam próbálni milyen lehet, ha az ember karddal harcol (muhahaha rettegjetek, lidércek megyek irtani titeket!!!!) de valahogy a lándzsa kézenfekvőbb volt. Könnyebben tudtam forgatni, ami a Hófehérke szerint jó dolog. Rá hagytam a dolgokat, hagy legyen meg az öröme, hogy ő mindent jobban tud. Mondjuk fegyverek terén biztos jártasabb nálam, na de mindegy. – Miria támadj rám! – utasított, amit vonakodva bár, de teljesítettem. Mivel elég gyorsan tanultunk így könnyű dolga volt a fiúknak, amikor oktattak minket. Bár azért vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megtanítani. Ilyen az egyedi harc stílus is. Bár én már kezdem kapizsgálni a dolgokat. Arra gondoltam, hogy az árnyék gárdás harci stílust vegyíthetném az obszidián gárdás stílussal, ezáltal létre hozva egy kézenfekvő és kényelmes harci stílust magamnak. Tegnap este találtam ki, amikor álmatlanságra hivatkozva, a plafont bámultam a szobámban este és gondolkoztam. Ideje kipróbálni. Elkezdtem támadni Valkyonra és egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyelt létre hoztam egy árnyék klónt és helyet cseréltünk én meg elbújtam és vártam a megfelelő pillanatra. Erre mindössze csak egy pillanatom volt, de mivel Nevráéknak hála igen jól mennek már az árnyék gárdás technikák így kissé húzósan, de sikerült megcsinálnom. Amúgy rájöttem, hogy ennek a technikának a segítségével kifigyelhetem az ellenség mozdulatait. Komolyan, mióta ez az egész edzős cucc elkezdődött és kiderült, hogy az Anabelle és az Oustig ághoz tartozom még az elmémet is fejlesztenem kellett magyarul agytágításon is részt kellet vennem amit Kero tartott. Sose szerettem tanulni, de itt muszáj volt és felért egy kínszenvedéssel. Jó, ha megerőltettem magam, akkor harmadszori vagy negyedszeri alkalommal már megjegyeztem a dolgokat, de akkor is elég nagy erőfeszítésbe került, hogy elkezdjem használni az agyam. A végeredmény magáért beszél. Bár nem vagyok olyan okos, mint Kero, de már képes vagyok a dolgokat megjegyezni elsőre. Azért sosem hittem volna, hogy eljön még az a nap. Na, de viszont nagyon eltértem a csatától. Szóval ott tartottam, hogy helyet cseréltem az árnyékklónnal és elrejtőztem a megfelelő alkalmat használva ahhoz, hogy támadjak. És ez a pillanat akkor érkezett el amikor Valkyon kettévágta a klónom, aki eltűnt. A meglepettségét kihasználva gyorsan mögé kerültem és a lándzsa végét, amin penge volt a torkához tartottam. Azonban az, hogy ilyen gyorsan mögé érjek, nagy erőfeszítésbe került. Először is ügye fent kellet tartanom a klónom és elég stabillá tenni, hogy ne tűnjön el az első ütés vagy egy keményebb ütés után. Másodszor el kellet rejtenem a jelenlétem, hogy biztonságban meglapulhassak. Harmadszor a megfelelő pillanatban illúziót létre hozni, majd eltüntetni az adott pillanatban a klónt. Negyedszer gyorsan kellet cselekednem, vagy is a fiú kezében tartott bárdot eltávolítani és mielőtt észbe kapna végleg leszerelni. Ez így egyszerre nagyon nagy koncentrációt igényel, és én nem vagyok valami jó a koncentrálásban. Jó, ha nagyon akarom, akkor összejön, mint most is, de ilyenkor megfájdul a fejem. Fogamat összeszorítva tartottam erősen a lándzsát majd megszólaltam.
- Egy rossz mozdulat és halott vagy! – mondtam halkan, miközben a halántékom masszíroztam. Végül elvettem a lándzsát és a sajgó fejemmel fogalakoztam. Valkyon nem félt kihasználni az alkalmat és rám támadt épp, hogy ki tudtam kerülni a csapást.
- Ne engedd le a védelmed! – szólt rám.
- De basszus majd széthasad a fejem! Tudod te mennyi erőt és odafigyelést igényelt az előbbi támadás? – hisztiztem. A fehér hajú nagyot sóhajtva lazult el. Tudta, hogy ilyenkor már nem tud velem mit csinálni.
- Rendben elmehetsz. Mára ennyi. – engedett el én meg szinte repülve haladtam ki a teremből. Úgy döntöttem kicsit kényeztetem magam és keresek valami édességet a piacon. Szeretek elvegyülni a tömegben, mert akkor senki sem bámul meg. Azonban mióta elhagytam az épületet olyan rossz érzésem van, mintha figyelnének. De ezt annak tudtam be, hogy elég sokan meg szoktak bámulni elvégre egy ember ritka látvány itt, főleg, ha az- az ember a hős házaspár gyermeke. Vajon milyen érzés lehet, ha az embernek normális családja van. Nem arról van szó, hogy nem szeretek itt lenni, de azért most, hogy megtudtam, hogy az eddigi életem hazugság volt azóta a vágy egy igazi család iránt egyre erősebb pedig tudom, hogy ez nem lehetséges. Mélázásomból egy idegen hang zökkentett ki.
- Ön lenne Miria Wright? – kérdezte egy férfi. Elég furcsa szerzet volt, az arcát nem láttam, mivel csuklyát viselt és ez eléggé idegesített. Ha nem látom az arcát, akkor nem tudom megmondani, hogy mik a szándékai. És e nélkül nagyon óvatosnak kell lennem.
- Ki akarja tudni? – kérdezem szigorúan. Ekkor a férfi leveszi a csuklyát nekem meg a lélegzetem is eláll egy pillanatra. – Egy templomos… - ejtem ki a szavakat azonban mielőtt bármit is csinálhatnék hátulról egy elég erős ütést érzek a tarkómon, amitől elájulok.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Nagy sürgésforgás volt a főhadiszálláson. Nem rég derült ki, hogy a sötétség sárkányának őrzőjét Miria Wright-ot elrabolták.
- Vajon mire készülhetnek? – kérdezte Nevra miközben a kristály terem felé haladt az Ezarelel, Valkyonnal és Alexissel az oldalán. Az ifjabbik Wright nagyon aggódott nővéréért. Bár csak nem rég derült ki, hogy a nővére, de ez alatt a rövid idő alatt nagyon egymáshoz nőttek. Elvégre már csak ketten voltak egymásnak és csak ők értették meg egymást, mint ember az embert. Nővére volt az egyetlen, akinek elmerte mondani, hogy mennyire új volt ez a világ számára és, hogy mennyire fél, hogy a jövő, amit látott beteljesül.
- Mind itt vagytok? – kérdezte Miiko amikor beértek a kristály terembe. Leiftan már szokás szerint ott volt vele, ahogy Kero is.
- Igen. – válaszolt Ezarel.
- Akkor fogjunk neki. A helyzetünk nagyon komoly és súlyos. Igyekeznünk kell mimnél előbb meg találni Miriát mielőtt baj lenne.
- Hogy érted, hogy baj lenne? – kérdezte rosszat sejtve Alexis. Nevra és Ezarel félre néztek, Kero lehunyta a szemét, Valkyon csupán egy rövid pillanatra összerezzent, Leiftan pedig Miikora nézett.
- A templomosok bizonyára azért rabolták el Miriát, mert meg akarják ölni. – jelentette ki a róka.
- Uram Isten! – kapott a szájához Alexis és nem sok kellet hozzá, hogy elsírja magát.
- Azonban. – folytatta a nő. – Ez nem fog össze jönni nekik vélhetően.
- Hogy érted ezt?
- Mint tudod, Miria a sötét sárkány őrzője. Lehet, hogy annak hatására, hogy az élete veszélybe kerül, elveszti az ereje feletti uralmat és elszabadul. Akkor bajban leszünk. Ezért kell mindenféle képen sietnetek! Alexis, Nevra, Ezarel és Valkyon. A feladatok az, hogy behatoljatok az ellenséghez és kimentsétek Miriát. Indulás! – adta ki a parancsot mire a kis csapat rögtön lelépett.
- Biztos meg tudják csinálni? – kérdezte Leiftan.
- Reméljük, hogy még nincs késő. – sóhajtott Keroshane, majd elment a dolgára.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Sötétség. Sötétség vesz körül. Úgy érzem, elnyel. Hirtelen pattantak ki a szemeim, így megcsodálhattam azt az idegen helyet ahol voltam. A fejem még mindig fájt, és ahogy a kezeimet próbáltam mozgatni rájöttem, hogy engem bizony megkötöztek, de jó alaposan. Ha jól érzem, akkor valami oszlop féléhez lehetek kikötve.
- Felébredtél sötétség sárkánya? – kérdezte egy rekedtes hang. Kótyagos fejjel néztem fel, hogy még is ki az anyám kínja az és lám egy templomos volt az.
- Mit akartok tőlem? – kérdeztem fáradtan.
- Mi fogjuk megnyerni a háborút. És ehhez az kell, hogy megöljünk téged. – válaszolt. Mit ne mondjak, nem repestem az örömtől.
- Azt hiszed olyan könnyű lesz megölni? – kérdeztem, mosolyogva.
- Megtettük a szükséges előkészülteket. – mondta. Nem értettem mire gondol.
- Ez a kötél nem tart sokáig fogva. – jelentettem ki.
- Lehet, de a méreg, amit a testedbe juttatunk nem sokára hatni fog.
- Hogy mit csináltatok?! Te jó ég inkább bele sem merek gondolni. – próbáltam magabiztosnak látszani. Bajban vagyok. Hatalmas bajban. Közben a drága társalgó partnerem magamra hagyott. Fél órával később a méreg elkezdte kifejteni a hatását. Homályosan láttam és alig tudtam mozogni. Egy óra elteltével visszajött kedvenc beszélgető partnerem, bár alig láttam. Meggyőződött róla, hogy már alig állok a lábamon, majd elővett valami fényes tárgyat. Megerőltettem a szemem így valamennyire sikerült kivennem, hogy mit is tart a kezében. Csak nem?! Nagyon úgy nézz ki, hogy egy tőr van a kezében. Valamit magyarázott, a tőrrel kapcsolatban, azonban a félelem kezdet eluralkodni rajtam. Nem akartam meghalni. Az alak a késsel a kezében egyre jobban közeledett felém rajtam pedig eluralkodott a pánik. Szorosan hunytam le a szemem és hirtelen úgy éreztem, mintha megállna az idő és ezután minden elsötétült.
A templomos egyre jobban közeledett a szenvedő lány felé a tőrrel, amikor hirtelen a lány lefagyott és hatalmas sötét energia hullám csapott fel körülötte. A férfi és a segítői is a falhoz vágódtak. Amikor elmúlt az energia hullám, a lányt pillantották, meg aki az oszlop előtt állt ahol pár másodperccel ezelőtt még ki volt kötözve. Arcán ördögi mosoly villant meg szemei vörösek voltak, hajában szép lassan fekete tincsek jelentek meg.
- Elfogni gyorsan!- kiáltott a férfi és a szobát ellepték a templomosok.
- Hihihi. – kuncogott ördögien a lány, majd ez örült nevetésbe ment át. – Komolyan azt hiszitek meg tudtok állítani? – kérdezte majd hirtelen eltűnt és az egyik templomos mögött jelent, meg hogy aztán lecsapja annak a fejét. Pár csepp vér ráfröccsent az arcára, de nem zavartatta magát lenyalta onnan is meg a kezeiről is. – Csak úgy pezseg a vérem. – jelentette ki. – Még. Még! Még több vért akarok! - kiáltotta, majd elkezdte mészárolni a templomosokat. A harc végén már csak egy templomos volt, aki a fal tövében nézte társai holtestét és a lány, aki a vértenger közelében állt és a kezéről lecsöpögő vért nyalta le. Hirtelen a remegő templomosra tévedt a tekintete. Pár másodpercig nézte a félelemtől remegő férfit majd egy gonosz mosoly kíséretében közeledni kezdett felé. Nem sok kellet, hogy az éjszakában a templomos kiáltásait lehessen hallani.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
- Ti is hallottátok? – kérdezte Nevra.
- Lehet elkéstünk?- tette fel a kérdést Alexis, azonban választ nem kapott.
- Igyekezzünk. – mondta Ezarel és rákapcsoltak. Hamarosan megérkeztek arra a helyre ahol a lányt tartották fogva. Már az is gyanút keltett bennük, hogy egy árva lelket sem találtak, miközben haladtak egyre beljebb az épületben. Amikor megérkeztek az adott szobába félelmetes látvány tárult eléjük. A termet beborította a vér és a sok holtest és a zűrzavar közepén egy lány állt. Hosszú haja kibontva terült el körülötte így látszódott, hogy haja nagyjából már fekete. Vörös szemeit az újonnan érkezőkre emelte és maga mellé ejtette a véres kezét, amit eddig nyalogatott.
- Na, már csak ti hiányoztatok. – jelentette ki. – hangja hideg volt, érzelmeket nem lehetett leolvasni az arcáról.
- Miria? – kérdezte remegve Alexis.
- Alexis húzódj mögém! – szólította fel a lányt Ezarel, miközben összehúzott tekintettel méregette a lányt.
- Úgy látszik elkéstünk. – állapította meg Valkyon.
- Basszus. Nehéz estének nézünk elébe. – jelentette ki Nevra.
- Ezarel te védd Alexist. – mondta a fehér hajú, mire Ezarel bólintott. A két fiú egyszerre támadt a lányra, de az elmosódott, amikor megvágták.
- Mi a… - kérdezték egyszerre, azonban a lány hirtelen újra megjelent egészben és egy csapással hátrébb küldte őket.
- Nem lesz könnyű menet. – mondta Nevra és oldalra vért köpött ki. Ezután újra és újra támadtak, de hiába egy karcolást se tudtak ejteni a lányon. Már Ezarel is beszállt, de a vége az lett, hogy mindhárom fiút padlóra küldte.
- Köszönöm fiúcskák. Jó kis szórakozást nyújtottatok nekem, de itt a játék vége. – nyalta meg a száját és már csapásra készült amikor Alexis megállította. Összehúzott szemekkel nézett rá.
- Miria ne csináld! Térj észhez és gyere vissza hozzám! – szinte majdnem elsírta magát a végénél.
- Komolyan idegesítő. Fogd már fel kölyök, hogy a nővéred nem hall. Már rég elnyelte a sötétség. – mondta és a végére gonoszan elmosolyodott. – De ha nagyon magányos vagy a nővérkéd nélkül elintézem, hogy ne legyen ezzel több gondod! – mondta, majd amikor majdnem csapást mért a lányra hatalmas fény támadt, ami elárasztotta az egész szobát. – Mi a … - kérdezte miközben a szemét eltakarta, de csak ennyit tudott mondani, mert hirtelen összeeset. – Krein te átkozott! Ezt még megbánjátok, vissza fogok jönni! – kiáltotta, majd elájult. A fény eltűnt, Alexis szintén összeeset, de őt Ezarel elkapta.
- Ez szorult helyzet volt. – állapította meg Nevra, miközben közelebb lépet az ájult Miriához, akinek haja immár újra szőke lett.
- Az bizony. – bólintott Ezarel. - Menjünk haza! – jelentette ki.
- Oké. – mondta, a fekete hajú és karjaiba vette a lányt. Mielőtt elindult volna, valami csillogást szúrt ki a vértócsa közepén. Közelebb ment és megállapította, hogy egy tőr volt az. Kis gondolkozás után felkapta majd eltette és csatlakozott a többiekhez.
- Mit találtál? – kérdezte Ezarel.
- Egy furcsa tört. Kék a pengéje. Még nem láttam ilyent.
- Hm, talán Kero majd tud róla valamit. Minden esetre most már érjünk haza egyben.
Vége