Fejezet 4.

2014.06.12 17:33

Fejezet 4.

Castiel

Most valaki szórakozik velem? Most biztos azt kérdezitek, hogy mi bajom van. Semmi, csupán a hirtelen megjelenik az a lány, aki eddig az álmaimban tűnt fel.

-         Kérlek, mutatkozz be az osztálytársaidnak. – hozott vissza a valóságba a tanár hangja.

-         Kuro Miharu. – morgott. Úgy látszik, nem túl jó a hangulata.

-         Kérem hangosabban. – szólt rá a tanár. De ő elsőnek csak megforgatta a szemit. – Mi az nem hallotta? Mutatkozzon be újra! – rikácsolt a tanár. Úgy látszik több sem kellett neki.

-         Kuro Miharu vagyok! – üvöltötte el magát. Szerintem az osztály fele beszart az ijedségtől. Ez kezd egyre érdekesebb lenni.  –Így jó? – fordult a tanár felé unott arccal.

-         Igen. – igazgatta a szemüvegét. – Üljenek le a helyükre, maga kisasszony üljön csak Nathaniel mellé legalább tanul egy kis modort.  – na, ez vicces lesz. Főleg az elnök reakcióját nézve.

-         Ajánlom, hogy ne packázzon velem, vagy rosszul jár. – fordult a tanár felé és egy gyilkos pillantást küldött felé. Már is bejön ez a csaj. Csinos és kegyetlen. Kell ennél több egy magamfajtának? Ja, ti nem is tudjátok, hogy nézz ki. Hosszú fekete haja van, ami csípőig ér neki és leengedve van. Egy fekete szivárványmintás felsőt hozzá egy csőfarmert viselt, egy az enyémhez kísértetiesen hasonló bőrdzsekit viselt és egy kék torna csukát. Ja és kék szeme van. Szóval nem rossz bőr. Közben pedig elindult és ledobta magát az előttem levő üres padba. A tanár folytatta az órát, én meg jobb ötlet híján visszafeküdtem a padra és onnan bámultam az új lányt. Érdekes neve van. Miharu. Azt jelenti, hogy vigyázz. Valahogy nem csodálkozom azon, hogy miért kapta ezt a nevet. Még illik is hozzá.

 

Miharu

Istenem már érzem, hogy ez a nap szar lesz. A tanár egy seggfej, emellé a lúzer mellé ültettek. Jöhet még ennél is rosszabb?  Már is ki idegeltek, pedig ez csak az első napom.

Miután nagy nehezen túléltem a napot, az udvar felé vettem az irányt, mert kellett egy kis levegő, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Érdekes helyzet. Ehhez sürgősen szükségem van egy kis Grenmára. Hm, vajon melyik legyen? Halhatatlanok? Nem, az most nem segítene. Előre nézz? Ahol a part szakad? Hm. Azt hiszem az ideje élni és a rajtad múlik lesz a legmegfelelőbb. Hm. Azt hiszem, kezdek átmenni Sasukéba. Lassan haza kéne cammogni.  Lassan elindultam, és amikor bementem a folyósóra három lány állt elém. Asszem az osztálytársaim lehettek. Nem emlékszem rájuk, csak annyit tudok, hogy ismerősek valahonnan.

-         Nézzétek, csak lányok ki van itt! – szólalt meg a szőke. Biztos ő a csapatban az alfa nőstény. – Nézd, csak mi van itt! – lógatott meg az orrom előtt egy képet. Elvettem tőle és megnéztem a képet. A diaigazolvány képem volt rajta összefirkálva. Ezek most komolyan így akarna megszívatni? – Nézzétek, meg sem bír szólalni! – kezdet el fülsértően nevetni a talpnyalóival együtt. Idegesen kaptam a fülemhez.

-         Fájna, ha csöndbe maradnál? Erotikus a hangod, bassza a fülem! – fogtam a fülem. Úgy látszik erre nem számított ugyan is kerek fél percre elállt a szava. Én kihasználva a helyzetet elhaladtam mellettük és a képet az egyiknek oda nyomtam út közben. Amikor majdnem elhaladtam mellettük nem bírtam ki, hogy ne oltsam be még jobban őket. Hiába a szókimondóság néha átok. – Ja és ha ez szívatás akart lenni megosztom veletek, hogy ez igen gyenge volt. Nálatok még egy óvodás is jobban csinálta volna. – na, ez megtette a hatását. Megszólalni se bírtak. Amint kiértem az utcára rögtön elkezdet csörögni a telefonom. A kijelzőn a „cousin1” szerepelt. Na, már csak ezek hiányoztak.

-         Mondjad, mi kínoz nyomorék! – vettem fel a telefont.

-         Neked is, szia. – válaszolt.

-         Térj a lényegre!

-         Visszajössz és még csak nem is köszönsz?

-         De hogy nem! Hello!

-         Nem vagy vicces. – hallottam, hogy a másik röhög a háttérben.

-         Csak nem kihangosítottál? – kérdeztem gyanakodva.

-         Bingó! – kiabált a háttérből a másik idióta.

-         Alexy is beszélni szeretett volna veled és ez így könnyebb volt.

-         Aha persze. Na, nyögjétek, ki mi bajotok van, ha engem hívtatok fel.

-         Semmi, csak arra gondoltunk, hogy meglátogatunk. Hol is laksz most?

-         Derítsétek ki! Sok sikert! – mondtam és letettem a mobilt. Csak nem képzelik, hogy én kíváncsi vagyok rájuk? Na, jó kicsit talán, de nem annyira, hogy rajtam lógjanak. Feltettem a fejhallgatóm, és a kedvenc számaimat hallgattam és énekeltem az előadóval együtt.

Amikor haza értem Suz kitörő örömmel fogadott. Szó szerint, ugyan is letepert és végig nyalt. Épp, hogy haza értem már csengettek is az ajtómon. Nagy nehezen feltámaszkodtam és ajtót nyitottam. De nyomban meg is bántam.

-         Megjöttünk! – ugrott a nyakamba Alexy. – Úgy hiányoztál!

-         Vigyázz még a végén megfojtod! – szedte le rólam Armin.

-         Gyertek beljebb, ha már ilyen ügyesen ide találtatok. – sóhajtottam. Te jó ég, mi lesz velem ezek után, hogy ezek megtaláltak?

VÉGE