Fejezet 3.

2014.06.12 17:32

Fejezet 3.

A napfényesen süt, mint mindig. A fák virágba vannak borulva, így kellemes virágillattal borítják be a környéket. Szeretem a tavaszt, mert ilyenkor minden virágba borul, olyan mintha a természet kiöltözne. Miközben ezen filozofálok, megérkezem a vasúthoz. A sorompók le voltak eresztve, a vonat is majdnem elment már. Miután a vonat elment a túloldalon megláttam egy fiút. Hosszúkás vörös haja volt, és fekete bőrdzsekit visel, alatta vörös pólóval, amin egy rock banda logója volt. Winged skull mi? Hát, én inkább Linkin Park párti vagyok. Miközben elmélkedtem, megindultam, hogy haladjak is. Amikor befejeztem az elmélkedést épp a srác mellett haladtam el, így gyorsan sutyiban végig mértem. Nem nézett ki rosszul. Ellenben vele, mert úgy bámult, hogy csoda, hogy nem esett ki a szeme. Hát biztos, hogy nem voltam egy mindennapi látvány. Egy fehér felsőt viseltem, ami úgy nézet ki mintha egy lila fűző lenne rajta egy kék mellénnyel. Alatta egy szürke és fekete színű fodros szoknyát viseltem egy pár fekete fűzős csizmával, ami térden fülül ért. A fejemen az egyik kedvenc sapkámat viseltem. Szóval a srác reakcióját egy nem túl feltűnő mosollyal jutalmaztam. Lassan elhaladtam mellette és befordultam a sarkon és…

Felébredtem. Ránéztem az órára, ami 6:45 – töt mutatott. Nagyot sóhajtottam. Már megint ez az álom. Amióta ebbe a városba jöttem szinte minden éjszaka ezzel a fiúval álmodok. Elmélkedésemből Suz zökkentett ki amint felugrott az ágyra, és utána rám, hogy végig nyalja az arcom.

-         Jól van elég lesz! – állítottam le az én drágaságomat.  Ő válaszul meg egyszer végig nyalt az arcomon utána leszállt rólam. – Neked is jó reggelt. Kérsz reggelit?

Ugatás válaszul. Ezt igennek veszem. Jaj, ti nem is tudjátok, hogy ki ő. Jó arra minden bizonnyal már rá jöttetek, hogy Suz egy kutya. Nos, bővítem az ismereteiteket azzal, hogy ő egy fehér Golden retriver. Egészen kiskutya kora óta nálam van és mára már igen nagyra nőtt. Nem csak méretileg, hanem súlyilag is, ami persze meg sem látszódik rajta.

Lassan cammogtam be a konyhába, hogy megreggelizzek. Benéztem a hűtőbe és kivettem egy szendvics hozzávalóit, utána az én drágaságomnak is készítettem reggelit. Miután mindketten végeztünk elindultam, hogy felöltözzek. Benéztem a szekrényembe és elkezdtem kutakodni. Végül egy cső szárú farmer, egy szivárvány mintás fekete topp (éljenek a csillám pónik), és a kedvenc fekete bőrdzsekim mellett döntöttem. Hozzá a szintén kedvenc tornacsukámat vettem fel. Na, most, hogy elkészültem go to school (csillogtatom az angoltudásom. Még azt a csekélyt is, ami van). Miközben gyalogoltam a suli felé (igen, tudom, hol van, mert utána jártam) azon gondolkodtam, hogy tudnám meggyőzni majd az igazgatót arról, hogy behozhassam a suliba Suz-t. Majd kitalálok valamit. Miközben elmélkedtem, a fekete SONY fejhallgatómból a Linkin Park Livin Things albumáról hallgattam a kedvenc számaimat (örüljetek, felsorolom: Powerless, Castle of glass, Burn it down. Aki kíváncsi a többi számra is az nézzen utána! J). Pont vége lett a Castle of Glass számuknak, amikor megérkeztem a sulihoz. Nem mondom nem egy kicsi suli. Na, de nincs idő itt elmélkedni, bár szívesen lekésnék pár óráról. Amikor bementem a folyóson bámészkodtam, éppen amikor hirtelen valaki megszólalt előttem.

-         Üdvözlöm a Sweet Amoris-ban! Kérem, keresse meg a Nathanielt a D.Ö. K elnököt, és rendezzék el az iratait. – bazd meg! Anyád hogy van? Kis híján frászt kaptam e miatt a nyanya miatt! Meg sem várta, míg válaszolok, és annyit sem mondott, hogy kapjam be, eltűnt. Na, jó ennyit erről. Merre is van a D. Ö. K – ös terem? Még jó hogy van egy térképem erről az egész kócerájról. Lássuk, csak. Áh, meg is van! Itt lesz jobbra. Meg van! Heuréka vagy mi! Benyitottam, és rögtön egy szőke sráccal találtam szemben magam. WTF? Itt mindenki halálra akar ijeszteni?

-         Öhm. Üdv! Nathanielt keresem! – intettem bátortalanul neki. Ne, hogy azt higgyétek, hogy beszari vagyok, de ha már kora reggel a frászt hozzák az emberre, akkor nem lehet tudni, hogy mi jön még.

-         Én vagyok, az miben segíthetek? – mosolygott rám barátságosan, de én nem adom be a derekam! A mai reggel után már semmiben sem hiszek.

-         Öhm, ja. Az igazgatónő megkért, hogy keresselek meg a beiratkozásommal kapcsolatban. – éljen a paraszti stílus. Nem baj, hű maradok önmagamhoz. Erre hátra fordult és keresgetni kezdet az iratai közt.

-         Oh, te vagy Kuro Miharu? – nézet rám végre. Nem, én vagyok az anyád Luke! Muhahha! Asszem kezdek bekattanni. Nem jó hatással van rám ez a suli.

-         Jah. – válaszoltam.

-         A papírjaid nincsenek itt.

-         Heh? – Isten bizony itt fogok megdögleni! – Biztos vagy benne? Ott kell, hogy legyenek.

-         Hm. Majd még utána nézek. Ezeken kívül kel még egy igazolványkép, és 25 $ beiratkozási díj.

-         Ok. Majd még benézek! – mentem ki az ajtón. Na, már csak ez hiányzott! Na mind1. Hol is lehet igazolvány képet csináltatni? Hm. Rémlik valami. Áh, meg van! A bazár! A bazárban lehet csináltatni! Nos, most, hogy megvan az úti cél gyorsan beugrottam a bazárban ahol, egy idős bácsika volt olyan szíves és megcsinálta az igazolvány képemet. Na, most, hogy minden megvan irány vissza a suliba. Remélem Nathaniel vagy ki megtalálta már a beiratkozási papírjaimat (a saját érdekében). Amint vissza értem a suliba rögtön a D. Ö. K terem felé vettem az irányt.

-         Na, megvannak a papírjaim? – támadtam le a szőkeséget.

-         Igen. Sajnálom, de nem vettünk fel. – mondta nekem fapofával. Mondtam én, hogy itt fogok meghalni.

-         Hogy mi?! Remélem, csak viccelsz! – kezdek kiakadni. Már ott vagyok, hogy meg fojtom, ha nem mond semmit, erre elkezd röhögni. A pofámba, mert röhögni! Kész. Vége! Megásta a saját sírját.

-         Hahaha! Látnod kellett volna az arcod. – röhögcsélt tovább. Nekem itt fogyott el a türelmem. Elkaptam a nyakkendőjét és magam felé húztam. Még levegőt is elfelejtett venni.

-         Ide figyelj! Még egy ilyen húzás és megáshatod a sírodat. Megértetted?

-         I-igen! – nyelt nagyot.

-         Jó fiú! – megpaskoltam a fejét. – Ide a papírokat! – mordultam rá. Ő pedig engedelmeskedett és oda adta a papírokat. Remek, már csak a nyanyát kell megtalálnom és mehetek haza. Kiléptem a folyosóra és rögtön bele botlottam az igazgatónőbe.

-         Minden meg van? – kérdezte. Én csak bólintottam. És átnyújtottam neki az igazolványképet és a papírokat.

-         Kell még 25$ beiratkozási díj. – morogva a kezébe nyomtam azt is.

-         Remek akkor mától a Sweet Amoris tanulója. Menjen az osztályába és csatlakozzon a többiekhez! – és már lépett volna le, de még időben elkaptam a karját.

-         Várjon, azt sem tudom, hogy hol vagyunk! – fakadtam ki.

-         Majd Nathaniel megmutatja úgy is egy osztályba fognak járni. – mondta és kihasználta, hogy lefagytam és lelépet. Szép lassan megfordultam és Nath már ott volt mögöttem, és amikor ránéztem idegesen elfordította a tekintetét.

-         Nah, akkor még ma elindulunk? – szólaltam meg, miután feldolgoztam és elfogadtam azt a tényt, hogy ezzel a stréberrel kell egy légtértben lennem.

-         I-igen.  – és benyitott a szemben lévő terembe. Én itt kint megvártam amíg „felkonferál”. Aztán amikor kiszólt befáradtam a terembe, beálltam a tanár mellé és végig néztem az osztályon. Érdekes figurák közé leszek zárva. Van három grácia, egy narancs fejű lány, egy lila fejű, egy és fasza sapkás lány. Tovább nézelődtem, a tanár közben dumált, aztán meg állt a tekintetem egy ismerős alakon.

-         Ni, ni! Ez a fiú az álmaimból. Kezd érdekes lenni ez az egész.

 

Na, remélem, örültök! Ez a fejezet a kétszerese az előzőnek. A héten, ha lesz kedvem, akkor lehet, hogy elkezdem a negyedik fejezetet is. Ha nem akkor elégedjetek meg ezzel.