Fejezet 13- A koncert és a dalban rejlő üzenet
Haru
- Rendben akkor Shin te ide állj, Reiji te pedig ide és Ryuu te pedig oda. – magyarázta az egyik operatőr. Éppen a koncertre próbáltunk. – Angel drágaságom te pedig állj csak szépen ide és kezdhetjük. – állított középre és egy mikrofont nyomott a kezembe. Miután mind beálltunk a helyünkre és az operatőr is elment kezdhettük a próbát. A fiúk elkezdtek zenélni, közben elindult a forgó színpad és felemelkedtünk. Biztos ti is láttatok már a filmekben olyan színpadokat, aminek van, egy beépítet része, ahol felemelik az emberkét a színpadra. Nos, ez is olyan. Pontosabban ez olyan, hogy 4 dobogó szerű részből áll, amik külön- külön forog körbe. Nagyon klassz. Élvezet ilyennel próbálni. Már csak két óra volt hátra a kezdésig. Ez volt az utolsó próba utána készülhettünk a koncertre. Jobban mondva a fiúknak csak át kellet öltözniük meg átbeszélni a részleteket nekem pedig ruha, smink, akkor még az utolsó simítások közben pedig még egyszer átfutom a dalszöveget, amit amúgy is tudok fejből, de nem árt, ha átnézem. Mire mindennel végzek, már csak 15 perc van hátra. Nem mondanám, hogy lámpalázas vagyok, de az elején egy kicsit izgultam, de most már inkább minél hamarabb túl akarok lenni rajta. Vagy is inkább már énekelni akarok. Már át akarom adni az üzenetem. Tudom, hogy eljut hozzá, mert valamelyik tv csatorna élőben fogja közvetíteni a koncertet. Az már más kérdés, hogy az a gyökér felfogja-e. Ha nem, majd akkor Lisander segít neki. A szürkeségnek a lelkére kötöttem, ha nem tudnak eljönni a koncertre, akkor legalább a tv-ben nézzék meg a koncertet.
- Ayu! – ugrott a nyakamba Rosa.
- Hányszor mondjam már, hogy itt Angelnek szólíts! – mosolyogtam barátnőmre. – Egyébként, szia! Örülök, hogy eljöttél.
- Bocsi és viccelsz? Ki nem hagynám ezt a koncertet! Főleg, ha még V.I. P jegyem van az első sorba! – mosolygott.
- Örülök neki! Az elsőszámú rajongómnak bármit! – nevettem.
- Tényleg Castielel mi van? Gondolod, hogy eljut hozzá az üzeneted? – kérdezte aggódva.
- Lisander lelkére kötöttem, hogy ha nem jönnek el, akkor legalább a tv-ben nézzenek meg, és ha az a csekély agyi kapacitásával nem fogná fel, akkor majd Lisander lefordítja neki. De nem annyira bonyolult, hogy ne fogná fel. – válaszoltam.
- 10 perc és kezdünk! – szólt nekem az egyik operatőr majd tovább állt. Hamarosan a fiúk is előkerültek és csatlakoztak hozzám.
- Na, én megyek, a végén még nem jut hely nekem! Aztán ügyesek legyetek! Pápá! – lépett le Rosa.
- Még 8 perc! – hangzott a visszaszámlálás.
- Na, izgultok? – kérdezte Ryuu.
- Kéne? – kérdeztem.
- Tudod, a normális emberek általában ilyenkor remeg az izgalomtól. – szólalt meg Shin.
- Mi nem vagyunk normális emberek. Vagy is ti nem. – közölte ez egyszerű tényt Reiji miközben Shinre és Ryuura nézett. A fiúk persze felkapták a vizet én meg jót nevettem.
- 1 perc a kezdésig álljatok be a helyetekre! – kaptuk az utasítást, mire futólépésben elindultunk a helyünkre. Amikor eljött az idő elkezdtünk felemelkedni. A színpadon felhangozott a zene és a hatást még fokozta a füstgép is, ami elborította azt a részt ahol feljöttünk. Amint elékezett az idő a fiúk elkezdtek játszani én meg énekelni.
Egyedül maradtam, mint egy átkozott bűnöző
Segítségért könyörgöm, mert már nem bírom ezt az egészet
Még nem végeztem
Még nincs vége
a bukásom napjától kezdve ezt a háborút vívom
és kétségbeesetten kapaszkodom mindenbe
De elvesztem
Annyira elveszett vagyok
Ó, bárcsak vége lenne
és bárcsak itt lennél
Még mindig reménykedek
Mert a lelked tűzben ég
Egy lövés a sötétben
Mit tettek, amikor hiányzott nekik a szíved?
A víz alatt lélegzem,
Minden az én kezemben van,
Mit tehetnék?
Ne hagyjuk ezt elveszni!
Egy lövés a sötétben
Egy szempillantás alatt
Láthatom, mi van a szemeidben
Ahogy ébren fekszem, még mindig hallom a kiáltásokat
És ez fáj
Annyira fáj
És nem tudom, miért küzdök még mindig ebben az életben
Mert minden hitemet elvesztettem ebben az átkozott, keserű küzdelemben
És ez nagyon szomorú
Olyan átkozottul szomorú
Ó, bárcsak vége lenne
És bárcsak itt lennél
Még mindig reménykedek
Mert a lelked tűzben ég
Egy lövés a sötétben
Mit tettek, amikor hiányzott nekik a szíved?
A víz alatt lélegzem
Mindez az én kezemben van,
Mit tehetnék?
Ne hagyjuk, hogy ezt elvegye
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Érzem, hogy eltávolodsz,
Érzem, hogy eltávolodsz,
Érzem, hogy eltávolodsz,
Érzem, hogy eltávolodsz
Mert a lelked tűzben ég
Egy lövés a sötétben
Mit tettek, amikor hiányzott nekik a szíved?
A víz alatt lélegzem,
Minden az én kezemben van,
Mit tehetnék?
Ne hagyjuk ezt elveszni
Mert a lelked tűzben ég
Egy lövés a sötétben
Mit csináltak, amikor hiányzott nekik a szíved?
A víz alatt lélegzem,
Minden az én kezemben van,
Mit tehetnék?
Ne hagyjuk, hogy ezt elvegye
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
Egy lövés a sötétben
( Within Tempation- Shot in the dark)
Teljes szívemből énekeltem ezt a dalt. Castiel, te félkegyelmű barom. Remélem, hogy megérted az üzenetem, mert ennél jobban, nem bírom kifejezni az érzelmeimet.
Castiel
Morcosan ballagtam Lisander után. Még mindig nem értem, hogy sikerült rávennie, arra, hogy elmenjek vele arra, koncertre. Valami híres banda fog fellépni, akik egy évvel ezelőtt futottak be, de valami oknál fogva eltűntek, de most újra feltűntek. A fene se érti ezt a dolgot. Lényegében nem is ezért vagyok morcos. Igazából az a bajom, hogy nem bírok beszélni Ayu -val. Miután Deborah elment az előadás miatt nem tudtam vele beszélni mivel állandóan próbán volt, utána meg eltűnt az éterben. Ma meg hiába volt szem előtt egyszerűen nem tudtam vele beszélni, mert vagy Rosa társaságában volt, hol a többiekében, vagy a rajongóit boldogította jelenlétével. Igen rajongóit. A Rómeó és Júlia nagy siker volt, és a két főszereplő nagy népszerűségre tett szert. Ha nem éppen az előadásról beszéltek, akkor erről a koncertről, aminek a helyszínére végre megérkeztünk. Tágra nyílt szemekkel figyeltem, a szomszéd utca végéig kígyózó tömeget, akik mind azért álltak sorban, hogy jegyet tudjanak venni. Mondjuk az online jegyesek sora sem volt kicsi, de nem volt olyan hosszú, mint azoké, akik helyben akartak jegyet venni.
- Mond azt, hogy online foglaltál jegyet! – néztem rá Lisanderre.
- Első sorba szóló jegyünk van. – felelte nyugodtan.
- Honnan szereztél te jegyet az első sorba? – kérdeztem kiakadva.
- Az bizalmas titok! – felelte a szokásos kiismerhetetlen hangnemben.
- Felőlem. – vontam vállat. Lisander oda adta a jegyet az egyik kigyúrt állatnak, aki a bejáratnál állt és mentünk is be. Megkerestük a helyünket ahol már egy ismerős várt minket.
- Na, végre azt hittem sosem jöttök! – üdvözölt minket Rosa.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem köszönés helyett.
- Azt, amit ti! A Butterfly Rock első számú rajongója vagyok, még szép, hogy nem hagyom ki a koncertjüket! – mondta határozottan.
- Na, jó és te hogy szereztél jegyet? – kérdeztem.
- Az titok! – feletet kurtán, majd hirtelen lekapcsoltál a fényeket csak a színpadiak maradtak. A tömeg elkezdet izgatottan sikítani és őrjöngeni. Hamarosan felhangozott a zene és a színpadból 4 alak emelkedett ki. Úgy látszik ez a színpad az a tipikus forgós színpad volt, de nem az ragadta meg a figyelmem, hanem a füstből kibontakozó négy alak. Három fiú volt és egy lány. A fiúk egymás mellett álltak, amíg a lány előttük állt középütt. Hirtelen elkezdett énekelni és én ledöbbentem. Nem is vettem észre, hogy a fiúk már elkezdtek játszani, annyira lekötötte a figyelmem az énekes. Ahogy a szöveget hallgattam, úgy éreztem, mintha nekem szólna. Jobban megnéztem a lányt és el kellet ismernem gyönyörű volt. Még így is, hogy ki volt sminkelve. Kicsit olyan érzésem volt, mintha már ismerném. De nem jut eszembe, hogy honnan.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Szerinted felismerte? – kérdezte mosolyogva.
- Nem hiszem. – válaszolt a másik.
- Pedig olyan átszellemült arccal figyelte. – sóhajtotta.
- Ne, feledd, hogy mi is csak azért ismerjük fel, mert tudjuk, hogy ő az. Egyébként tökéletes az álcája. Ha nem tudnám, hogy ki ő valójában, akkor nem tudnám, hogy Kutchiki Ayumi és Black Angel egy személy. – mondta majd bekopogott az ajtón.
- Szabad! – kiáltotta ki egy női hang. – Sziasztok, srácok! – köszönt a belépőknek.
- Huh, vendégek érkeztek? – dugta ki a fejét egy barna hajú fiú. – Kik ezek Ange?
- A barátaim Rosa és Lisander. – válaszolt a lány. – Ne is törődjetek velük, hozzám jöttek. Vagy is majdnem hozzám. – nézett a fehér hajú lányra.
- Szabad? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Szabad. – bólintott mosolyogva. – Srácok dugjátok elő a képetek egy közös fotó és autógramm erejéig! Legalább ennyivel tiszteljétek meg az első számú rajongónkat! – kiáltott hátra, mire három fiú vánszorgott elő.
- Hú, az ilyen rajongókért bármit! – nézett végig a lányon Shin.
- Bocsi, de van barátom! – mondta mosolyogva a lány.
- Sebaj! – sóhajtott a fiú.
- Nos, akkor kedves Rosa gyere ide, ha képet akarsz! – mondta mosolyogva Reiji. A lány örömmel ment oda és csillogó szemekkel nézte a közös képet.
- Köszönöm! – mondta hálásan.
- Ugyan nem tesz semmit! A rajongókért bármit! – mondta Ryuu.
- Aláírnátok ezt nekem? – kérdezte és egy füzetet vett elő.
- Persze! – mondta Ange és aláírta a füzetet. Utána a fiúk is alá írták így Rosa most már a fellegekben járt.
- Jó volt a koncert. – szólalt meg Lisander.
- Köszi. És azt is, köszi, hogy elhoztad azt az idiótát. – mosolygott a fekete hajú.
- Nem tesz semmit. – bólintott a fiú.
- Tényleg igaz, hogy kiiratkozol a Sweet Amorisból? – kérdezte Rosa.
- Igen. Magántanuló leszek. Most, hogy újra befutottunk nem megy a suli és a sztárság egyszerre. – felelte. – De ne aggódjatok, attól még tartani fogom a kapcsolatot.
- És mi lesz Castielel? – kérdezte Lisander.
- Hát, hamarosan gyakran fogom látni, ha elfogadjátok annak a menedzsernek az ajánlatát, aki majd nemsokára meglátogat titeket. – mosolygott a lány.
- Micsoda? – kérdezte döbbenten Rosa.
- Nincs itt semmi csoda bogárkám. Hálánk jeléül, amiért annyit segítettek a húgocskánknak! – mondta Shin miközben összeborzolta a fekete hajú lány haját.
- Mielőtt tiltakoznál, elmondom, hogy az csak egy dolog, hogy felhívtuk a figyelmét rátok a nagykutyának, de bizonyítanotok is kell, hogy méltók vagytok arra, hogy sztárok legyetek. – mondta Reiji miközben Lisanderre nézett.
- Rendben. – bólintott a fiú.
- Nos, akkor ezt lerendeztük! Sok szerencsét és remélem, vagytok olyan jók, hogy még találkozunk! – nyújtott kezet Ryuu. Miután kezet ráztak és elbúcsúztak a két jövevény ment a dolgára, sztárjaink pedig magukra maradtak.
- Remélem felfogta az üzenetet az a félkegyelmű. – sóhajtott Ayumi. A fiúk összenéztek, majd Reiji – mint a csapat legértelmesebb tagja- előre lépett és a vállára tette a kezét.
- Ez a dal már szinte felért egy vallomással. Ha ezt nem fogta fel, akkor még Ryuunál is sötétebb. – mondta a vörös hajú.
- Hé! – kiáltott fel az érintett.
- Köszi Reiji. – mosolygott rá a lány.
Vége