Fejezet 12: Kezdődjék az előadás! – VIII. felvonás: az előadás
Fejezet 12: Kezdődjék az előadás! – VIII. felvonás: az előadás
Ayumi
Unottan néztem a hangya módjára ide-oda rohangáló diákokat. Pár óra múlva kezdődik az előadás, és már ha kétszer nem akkor egyszer sem próbáltunk. Nagyot sóhajtva adtam a világ tudtára, hogy mennyire szenvedek. Már épp merültem volna vissza a gondolataimba, amikor valaki homlokon bökött. Meglepetten néztem támadómra, aki nem volt más, mint Lisander.
- Hé! – adtam tudtára nem tetszésem.
- Ne, ráncold a homlokod nem áll jól! – mondta komolyan én meg enyhén elpirultam. Komolyan ez a fiú… - Na, aggódj sikerülni fog a színdarab.
- Úgy nézek ki, mint aki ezért aggódik? – kérdeztem mosolyogva. Épp a színpad szélén ültem és lógattam a lábam, miközben a nézőteret szemrevételeztem.
- Szeretnék veled valamiről beszélni a színdarab után. – mondta komolyan.
- Most is mondhatod, ráérek, mint látod! – néztem rá.
- Rendben. Ismered a Butterfly Rock nevű bandát? – kérdezte én pedig egy pillanatra megdermedtem.
- Mi van velük? – kérdeztem színtelen hangon.
- Nagyon sikeres banda volt egy éve, de hirtelen eltűntek. Azonban nem rég bejelentették, hogy visszatérnek. Egész pontosan holnap lesz a debütáló koncertjük.
- És?
- Tudod az énekes egy velünk egykorú lány, de senki sem tudja, hogy mi az igazi neve mindenki csak Fekete Angyalnak hívja.
- Aha, érdekes. – válaszoltam. Valahogy örültem, hogy sikerült belejönnöm a színjátszásba, mert most meg tudtam tartani a póker arcom. - Térj a lényegre, mert rosszul köntörfalazol.
- A minap láttalak a banda tagjaival itt a suliban. Ezután hallottam a beszélgetésed Deborahval. – mondta mire elsápadtam. Hálát adtam az égnek, hogy ülök, mert biztos, összeestem volna.
- Mit akarsz tudni? – kérdeztem halkan remegő hangon.
- Az igazságot. Ki vagy valójában? – tért a lényegre.
- Menjünk fel a tetőre ott biztos nem hall senki és mindent elmondok. – sóhajtottam.
- Rendben. – mondta és lesegített a színpadról. Felmentünk a tetőre ahol a friss levegő és a város látványának hatására kezdtem megnyugodni.
- A nevem tényleg Kutchiki Ayumi de annak idején, hogy ne okozzon annyi gondot a sajtó létre hoztam a Fekete Angyalt így nem kellet a miatt aggódnom, hogy mikor törnek rám az utcán a rajongók vagy az újságírók. A valódi kilétemet csak kevesen tudták. Csak a bandatársaim, az apám, aki egyben a menedzserünk volt, a stylistom és a sminkesem. Ők segítettek nekem, hogy ha kell, át tudjak alakulni angyallá. – mondtam halványan mosolyogva.
- Mi történt egy évvel ezelőtt? Miért tüntetek el?
- Deborah miatt. Egy kiadónál dolgoztunk és elhitette, a fejesekkel, hogy minden dalunk az övé és, hogy minden koncertünk playback-ről ment. Még hamis bizonyítékokat is felmutatott. Ezért kirúgtak minket. – sóhajtottam. – Nem rég azonban a fiúk feltűntek és bejelentették, hogy újra össze akarnak állni, de nem fogadnak el más énekest a bandába csak engem. Eleinte vonakodtam a dologtól.
- Mi változtatta meg a véleményed? – kérdezte.
- Mint tudod, Hikaru mint derült égből villámcsapás úgy tűnt fel és ment is el a Sweet Amorisból. – kezdtem mire bólintott. – Nos, ő valójában egy híres Japán sztár, aki nem rég debütált. Japánban van egy híres elit akadémia, aminek van egy úgynevezett mester kurzusa. A mester kurzus egyfajta tovább képzés a suli sztárjainak, de Hikaru nem ezért került be. Sőt ő nem is az akadémiára járt. Ő úgy került, be, hogy az apja és ennek az iskolának az igazgatója jó barátok és beajánlotta Hikarut sőt még rá is vette, hogy énekeljen az igazgatónak. Persze az igazgató egyből bele ment és így került be a mester kurzusra egy híres japán bandával a Starish-sal. Bizonyára hallottál már a hat hercegről. Nem rég még koncertet is adtak ebben a városban. Hikaru csupán egy rövid időre jött át hozzá, hogy támogasson meg, hogy ha még csak egy kis időre is, de normális hétköznapi lány lehessen. A Starish koncertje után a fiúkkal visszament japánba, mivel az igazgató vissza hívta a rajongói miatt. Már nagyon hiányolták így nem volt mit tenni vissza kellett mennie. Azon a koncerten én is ott voltam és ott döbbentem rá, hogy vissza akarok térni. Újra ragyogni akarok, mint Hikaru, a Starish és a többi csillag. – mosolyogtam. – Amikor a minap hallottad a beszélgetésem Deborahval lényegében akkor gyűjtöttem bizonyítékot a kiadónak, hogy visszavegyenek minket. Aztán Rosa tervének köszönhetően azt is elértem, hogy felmondjon így már az ügynökségnél sem tud többet keresztbe tenni nekem. – fordultam felé.
- Értem. – mondta. Ekkor kinyílt az ajtó és Melody lépett be rajta.
- Már mindenütt kerestünk titeket. Egy óra és kezdünk! Gyertek átöltözni! – sürgetett minket. Gyorsan visszamentünk az előadó terembe és felöltöztünk. Én felvettem az első ruhámat és a hozzá való kesztyűt, kabátot, és magas sarkút a hajamat meg Melody megcsinálta. Nem tudom, hogy hozta össze, de valahogy hosszabbnak tűnt a hajam.
Mire mindennel végzett már kezdődött is az előadás. A lelátó teli volt diákokkal, szülőkkel és pár ismerőssel. Még apa és a fiúk is eljöttek, bár a fiúk álcázták magukat így nehezen ismertem fel őket. Az előadás alatt nem volt semmi gond. Amikor elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy Lisandernek meg kell csókolnia kissé ideges lettem.
- Nyugi. – súgta nekem a fiú, majd megcsókolt. Nem mondom, hogy nem élveztem ezt a rövidke csókot, de azért még is csak hirtelen ért, de ezt nem mutattam ki. Elvégre épp az előadás közepén voltunk. Mikor végeztünk és elértünk a végéhez kijött mindenki és meghajoltunk. A közönség vastapssal jutalmazta az előadásunkat én pedig elővettem a legszebb mosolyomat és úgy hajoltam meg. Amikor végeztünk szinte megkönnyebbültem, hogy visszamehettem a színfalak mögé. Azonban ott egy nem vért meglepetésben volt részem. Castiel várt rám a kezében egy gyönyörű rózsa csokorral.
- Ez a tiéd. – nyújtotta át nekem a csokrot, amit pirulva vettem át. – Nagyon ügyes voltál! Gratulálok Júlia! – mondta és megcsókolt, mire olyan piros lett az arcom, hogy vetekedett a vörös hajszínével. Nem volt olyan gyors, mint Lisander csókja, de sokkal édesebb volt. – Ez még a csokor mellé jár. – mosolygott rám szívdöglesztően mikor elváltunk egymástól és elment. Nagyokat pislogva és vörös arccal néztem utána.
- Nem értem ezt a srácot! – sóhajtottam fel, majd a csokorra néztem. Nagyon gyönyörű volt. Nem a szokásos piros rózsák voltak, hanem afféle vérpiros színű, amit imádtam. De vajon honnan tudta, hogy a rózsa a kedvenc virágom?
- Szép csokor kitől kaptad? – kérdezte a hátam mögül Shin mire ijedtemben felsikítottam.
- Meg akarsz ölni? – fordultam hátra gyilkos tekintettel. Apa is itt volt meg a többi fiú is.
- Én nem. Csak gratulálni jöttem, de ahogy látom már valaki letaszított az első helyről. – nézett a csokorra, mire elpirultam, amit persze ők is észrevettek.
- Hó, hó, hó! Na, ki vele kitől van ez a gyönyörű csokor! – esett nekem Reiji, mire elfordítottam a fejem.
- Nem mindegy az nektek? – kérdeztem paradicsom vörösen.
- Nézzétek, hogy elpirult, biztos pasi van a dologban.
- Idióták még is mit gondoltatok, hogy a lányokhoz vonzódom? – estem nekik.
- Reméltük, hogy nem. – válaszolt Ryuu mire halálos tekintettel néztem rá.
- Kicsim arra gondoltunk, hogy megünnepelnénk a sikeres előadásod és ezért jöttünk. – szólt közbe apa, mielőtt neki ugorhattam volna a fiúknak.
- Rendben akkor átöltözök és találkozzunk a kijáratnál. – sóhajtottam és elmentem átöltözni. Melody most is segített átvedleni így röpke 15 perc után már a saját ruháimban, haladtam a kijárat felé a csokorral a kezemben. Néha, néha megszagoltam őket, mert szinte elbódított a csodás illatuk. Nagyon szeretem a rózsákat. Valahogy mindig megnyugtat a látványuk és az illatuk.
- Na, mehetünk? – kérdezte Ryuu.
- Igen, de előtte álljunk meg nálam, hogy vízbe tudjam tenni őket. – néztem a csokorra.
- Rendben. – mondta apa.
Vége