Fejezet 14 - Az „első” találkozás
- Hogy micsoda? – kérdezte Alexy.
- Jól, hallottátok Ayumi kiiratkozott. – válaszolt Nathaniel.
- De még is miért és mikor? – kérdezte Iris.
- Az előadás után. Azt mondta, hogy az apja új munkája miatt megy el. – mondta szomorúan a szőke.
- Milyen munka? Egyáltalán mit dolgozik az apja? – kérdezte Kim.
- Nem tudom. Azt nem mondta meg. – válaszolt.
- Pedig még bocsánatot sem tudtunk kérni tőle. – nézett maga elé szomorúan Viola. Lisander és Rosa összenéztek, majd az eddig szótlan Castielre néztek. A fiún, bár próbálta elrejteni, de látszott, hogy megviselte a hír.
- És nem mondta, hova költözik? – szólalt meg végre.
- Nem. – rázta meg a fejét a kérdezett.
- Szerintem még nem költözött el. – szólalt meg Lisander, mire Rosa alig észrevehetően csúnya pillantást vetett rá.
- Honnan veszed?- kérdezte Kim.
- A környéken lakok és nem láttam egy költöztetős kocsit sem. Talán még nem ment el. Nem igaz? – fordult Rosa felé, miközben a szemébe nézett. Néma kommunikációt folytattak, de külső szemlélő, csak azt látta, hogy kitartóan néznek egymás szemébe. A lány tekintete szinte mindent elárult, hogy mit gondol. „ Normális vagy?” „Nem tehetjük ezt vele! Látszik, hogy szenved!” „Akkor is! Megígértük, hogy titokban tartjuk!” „ Castiel a barátom és különben is nem áruljuk el, a titkot!” „Rendben legyen! Csak nehogy balul süljön el!” Mindezt másodpercek alatt tárgyalták ki. A többiek semmit sem vettek észre ebből.
- Igen. Én sem láttam semmilyen kötöztető kocsit. – hunyta le a szemét.
- Akkor mire vártok még! Nézzétek meg! Ti tudjátok, hogy hol lakik nem? – kérdezte Kim.
- De. – felelte Castiel és futólépéssel megindult a kijárat felé nyomában Lisanderrel, aki követte, mint hűséges pincsi kutya a gazdáját.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
Egy közepes nagyságú háztól kicsit távol állt meg a két fiú. Az épület előtt már ott álltak a költöztetők és a házból három fiú hordta ki a dobozokat. Nem sokára megjelent a keresett személy is.
- Ryuu ha elejted, azt a dobozt garantálom, hogy nem úszod meg épp bőrrel az utazást! – fenyegette a rozsdabarna hajú fiút, aki épp az egyik dobozzal szórakozott.
- Ugyan már Ayu! – válaszolt a fiú és majdnem elejtette a dobozt.
- Te istenverte barom! Abban törékeny cuccok van, ha akárcsak egynek is baja esik, szíjat hasítok a hátadon! – kiabált a lány!
- Nyugi csajszi! – csitította egy szürke hajú fiú.
- Ahelyett, hogy itt idegeskedsz, inkább hozd ki a gitárod! – állt meg mellettük egy vörös hajú fiú. A lány nagy morgások közepette bement a házba és nemsokára egy gitárral a kezében jött ki.
- Hihetetlen, hogy még megvan! – állt meg a lány mellett Ryuu.
- Hát persze, hogy meg van! Ez volt az első hangszerem, kincskánt óvtam még akkor is, amikor a legsötétebb időszakokat éltem át. Ez a gitár a múltam, és a jelenem része. – válaszolt a fekete hajú, miközben végig simított a gitáron.
- Nem szívesen szakítom meg ezt az idilli pillanatot, de ideje indulnunk! – szólalt meg mellettük a vörös hajú. A lány bólintott majd beszállt a kocsiba, aminek a volánjánál a szürke hajú ült.
- Castiel nekünk is mennünk kéne. – tette Lisander a vörös vállára a kezét.
- Na, de… - ellenkezet a vörös.
- Hidd, ellátjuk még, de most menjünk vissza! Nem sokára próbálnunk kéne, az majd eltereli a figyelmed.
- Rendben! – sóhajtott a vörös hajú.
*/*/*/*/* A suliban próba után*/*/*/*
Halk kopogás szakította félbe a pillanatnyi csendet. Az ajtó kinyílt és Rosa lépett be, mögötte egy magas fekete hajú férfivel.
- Fiúk ez az ember hozzátok jött! – mondta a fehérhajú, majd elment.
- Sziasztok, fiúk! – köszönt a férfi mosolyogva.
- Mit akar? – kérdezte Castiel.
- Azért jöttem, mert egy személy, aki megkérte, hogy a nevét ne áruljam el, azt mondta vagytok elég jók ahhoz, hogy idejöjjek és meghallgassalak titeket. – válaszolt nyugodtan.
- Még is ki vagy te, hogy ilyen nagyra vagy magaddal? – kérdezte mérgesen a vörös.
- A nevem Kutchiki Byakuya és a Butterfly Rock menedzsere vagyok. Szóval visszavehetsz az arcodból, fiacskám, ha esélyt akarsz kapni a hírnévre. - mondta hideg hangon. A vörös kissé megszeppenten bólintott. – Rendben, akkor most mutassátok, meg, hogy mit tudtok! Kápráztassatok el! – tárta szét a karját a férfi és helyet foglalt az egyik széken. A két fiú egymásra nézett majd bele csaptak a lecsóba (Tudom, hogy ez egy komoly pillanat, de amikor ezt a részt írom, nem vagyok komoly hangulatomban). A férfi csöndben és figyelmesen nézte a fiúkat. Csak akkor szólalt, meg amikor a két fiú végzett. – Nem is rossz. – mondta majd felállt. – Holnap találkozunk ebben az időpontban és itt és megbeszéljük a részleteket meg elintézzük a papírokat. – mondta a férfi majd felvette a táskáját a fölről és miután a cetlit a szürke hajú kezébe nyomta, otthagyta a két megszeppent fiút.
- Ez most mit jelent? – kérdezte Castiel.
- Azt hiszem azt, hogy átmentünk a vizsgán. – mondta nyugodtan a szürke hajú.
*/*/*/*/*/*/*/*
- Igazad volt, tényleg nem mindennapi páros. Csak úgy árad belőlük a zene iránti szenvedély, bár kicsit zöldfülűek még. – mosolygott a férfi, miközben a telefonját átvette a másik fülére. A vonal túlsó végén lévő felnevetett.
- Megmondtam, elvégre Lisanderrel én gyakoroltam együtt a színdarabra! Sikerült neki az, amiről azt hittem, hogy lehetetlen. Felébresztette bennem a tizenkét éves énem, aki ott volt, amikor megalakult a Butterfly rock. – mondta vidáman. A lángot pedig a Starish lobbantotta fel.
- Valóban. – értett egyet. – Minden rendben ment a költözködés során?
- Igen, nem volt semmi gond! – válaszolt. – Mikorra hívtad őket a stúdióba?
- Holnap délután két órára. Arra gondoltam, hogy kezelésbe vehetnétek őket. Kicsit tanítgathatnátok őket, elvégre ti sokkal tapasztaltabbak vagytok.
- Ezzel csak egy icipici bökkenő van. Nem tudom, mit csináljak, ha lebukok előtte. – sóhajtott.
- Kicsim, hiszen szeretnéd, ha tudná nem?
- Igen persze, de nem tudom, hogy elfogadna-e így is. Őszintén félek, hogy reagál majd.
- Nyugalom kicsim! Ha igazán szeret, akkor elfogad úgy, ahogy vagy!
- Épp ez az! Nem tudom, hogy egyáltalán szeret-e! – fakadt ki.
- Majd kiderül egyszer.
*/*/*/*/*/*/*/*/*
A két fiú csodálatukat nem leplezve nézelődtek miközben a férfi vezette őket.
- Nos, most, hogy elintéztük a papírokat és hivatalosan is hozzánk tartoztok, bemutatlak titeket valakiknek.
- Kiknek? – kérdezte Castiel. A férfi hátramosolygott rá és úgy válaszolt.
- A Butterfly rocknak. – a reakció elég vicces volt. Lisander, csak enyhén elkerekedett szemekkel bámult, Castiel pedig nyitott szájjal bámult a férfire.
- A Butterfly Rockkal fogunk dolgozni? – kérdezte hihetetlenkedve.
- Nem teljesen. Ők egyfajta mentorok lesznek majd. Ha pontosítani akarok a ti mentoraitok.
- Ezt nem hiszem el.
- Pedig jobb lesz, ha elhiszed! – nyitott be egy szobába ahol három fiú volt. Ebből kettő egymással volt elfoglalva így nem vették észre a belépőket, amíg a harmadik, aki addig az egyik kanapén feküdt felült és intett egyet.
- Hello főnök! Ők lennének az újoncok? – sétált eléjük.
- Igen ők. Fiúk ő a Butterfly Rock billentyűse Reiji. Reiji a vöröst Castielnek hívják a másikat pedig Lisandernek. Rád bízhatom őket? Nekem még akadt egy kis dolgom.
- Persze menj csak! – válaszolt a kékszemű. – Hé, srácok itt vannak a friss húsok! – kiabálta túl a hangzavart, amit a másik kettő veszekedése okozott. – Így már is jobb. Nos, a szürke hajú idióta Shin a másik pedig Ryuu. Shin a gitárosunk, Ryuu a dobos. Elképesztő gyorsasággal tud dobolni.
- Tarts nekik egy kis bemutatót haver! – veregette hátba Shin az említett személyt. Az leült a dobokhoz és tartott egy rögtönzött koncertet.
- Elképesztő, még senkit nem láttam így dobolni!- szólalt meg Castiel. – Mi a titkod?
- Van egy kezelt idegbetegségem. A próbák előtt nem veszem be a gyógyszert. * – mondta komolyan, mire a két fiú megütközve nézett rá ellenben a másik kettő szakadt a röhögéstől.
- El ne higgyétek ám, csak ugrat titeket! – veregette hátba Shin Castielt. Ekkor egy hangos sikítás szakította félbe a fiúk nevetését.
- Ejha! Új rekord! Ez most hangosabb volt, mint ez eddigiek. – füttyentett Ryuu.
- Köszi! - húzta ki magát Shin.
- Idióták. – sóhajtotta Reiji. Ekkor az ajtó kicsapódott es egy bőrig ázott hosszú fekete hajú lány trappolt a szürke hajú elé.
- Te! Jól szórakozol? – sziszegte, miközben elkapta a pólóját és szemmagasságba húzta.
- Én hát persze! – felelte vigyorogva.
- Hülye. Most írta alá a halálos ítéletét. – sóhajtott Reiji.
- Ó, igen? Akkor hagy szórakozzak én is! – rángatta a fürdőszoba felé a nála magasabb fiút, majd miután berúgta az ajtót gyors mozdulattal belökte a szürke hajút a zuhanyzó alá és megengedte a vizet.
- Á! Ez hideg, hideg, hideg! Hagy menjek ki! Zárd el! – kiáltozott a fiú.
- Nos, fiúk bemutatom nektek az énekesünket a híres Fekete Angyalt. Jobb, ha nem húztok vele ujjat, mert akkor ti is így jártok. – mutatott a fürdőszoba irányába Reiji. A lány éppen a szürke hajú hátán térdelt, így az nem tudott kijönni a hideg zuhany alól. Ekkor a nyitott ajtón a főnök lépett be.
- Hát itt meg mi történt? – nézett csodálkozva a fürdőszoba irányába.
- Shin elvetette a sulykot. – válaszolt Ryuu és a hatás kedvéért még egy dobolt is egyet.
- Főnök, ha nem szeded ki onnan, akkor a végén még megfázik! – nézett a fürdőszobába a kékszemű billentyűs.
- Miért pont én? – kérdezte a férfi.
- Azért mert nekem van eszem és nem megyek be, Ryuu meg beszart. – vázolta fel.
- Hé! – morrant fel az említett.
- Rendben. – sóhajtott a férfi majd bement. Tíz perc múlva sikerült elérnie, hogy mind a lány és mind a fiú száraz ruhában ültek a kanapé két oldalán. – Kicsim legközelebb ne ess túlzásokba! – nézett a lányra, aki karba font kézzel ült a kanapén. Egy fekete kanapét visel, fekete fehér csíkos pólóval és fekete mellénnyel és egy fekete rövidnadrággal. A lábán egy pár fekete convers cipő volt a kezén pedig egy pár szintén fekete kesztyű.
- Ő kezdte. – felelte morogva. – Nem tudom miért jó neki, hogy minden nap kitalál valamit, amivel megszívathat.
- És milyen minőségi szívatások azok. – húzta ki magát büszkén Shin.
- Elég, én itt és most megfojtom! – ugrott a szürke torkának Ange.
Vége
*idézet a Rock sztár leszek mama! Című képregényből.