Fejezet 12.

2014.06.12 17:56

Fejezet 12.

Deborah aktivizálja magát

„A bosszúvágy megerősíti az ember lelkét, azonban ha makacsul ragaszkodunk hozzá, előfordulhat, hogy eltompít és gyengévé tesz. ~Bleach”

Lassan 11 hét telt az óta a rettenetes nap óta amióta az a bányarém (alias Deborah) visszajött és mindent tönkre tett. Castielel a tormatermes eset óta nem beszéltem csak, ha muszáj volt. Még mindig fájt, hogy ezt tette velem, de hogy ne gondoljak egyfolytában rá, ráhangoltam a kosárlabdára így lekötöm magam.

„Ismerni a szomorúságot nem rémisztő. Az a tudat rémisztő, hogy már sosem lehetsz olyan boldog, amilyen egykor lehettél volna.”

 Gyakran lógok együtt Dajannal és a haverjaival, akikkel az óta jobban összeismerkedtünk. Nagyon jó fejek azok a srácok igazi jó barátok. Rosa és Jess eleinte már össze akartak boronálni Dajannal mondván, hogy úgy is annyit lógunk együtt, hogy már összejöhetnénk. Én ilyenkor mindig elmagyarázom nekik, hogy Dajan csak a barátom. Ha nem éppen a feketeséggel akarnak össze boronálni, akkor az egyik haverjával. Amikor eljutunk erre a pontra addigra már meguntam a magyarázkodást és hagyom hagy mondják csak a magukét. Addig jó, amíg csak mondják és nem csapnak fel kerítőnőnek. Ma délután is megyek hozzájuk, mert megint kitaláltak valami őrültséget.

-         Szia! – szakított ki a gondolkodásból Dajan hangja.

-         Szia! – köszöntem mosolyogva. Valahogy a feketeség mindig feldob, talán azért mert ő nem olyan, mint a többi pasi. – Na, mi a mai program?

-         Azt még én sem tudom, mit terveznek. – vont vállat. – De úgy látszik megkedveltek, más különben nem nyaggatnának ennyit. – mosolygott rám. Felnevettem.

„Kérlek, mosolyogj! Ahol nem süt a nap, ott mindenki elszomorodik.”

 

-         Akkor megtisztelve érezhetem magam? – kérdeztem nevetve.

-         Igen. Na, de most már fogjunk hozzá az edzéshez! – mosolygott ismét.

-         Értettem főnök! – tisztelegtem játékosan, aztán elvonultam átöltözni. Felvettem egy olyan fölsőt, ami első ránézésre olyan mintha egy fekete felsőre egy ujjatlan kék top lenne, rajta aminek az oldala fel van kötve. Hozzá egy olyan szoknyát, ami alatt egy fekete rövidnadrág van. Egyszerű, csini és praktikus. És, hogy elmondhassam magamról, hogy lassan már olyan kék leszek, mint egy törp, felvettem a kék tornacsukámat is. Amikor kimentem Dajan épp zsákolni készült, amikor rám nézett és nem jött össze neki a dolog. Felsegítettem és megcsóváltam a fejem.

-         Ne nézz így rám! – emelte fel a kezét védekező leg. – Férfiból vagyok én is, te pedig nőből és ez látszik is rajtad. – Na, ilyen burkolt megjegyzést se kaptam még arra, hogy jól nézek ki. Mondjuk, amióta sportolok, kicsit változott az öltözködési stílusom. Már nem a vagányságot helyezem előnybe, hanem azt, hogy kihasználom az alakom.

-         Erre nem mondok semmit. Inkább folytassuk az edzést. – vettem fel a földről a labdát.

Nem tudom meddig kosaraztunk, de elég sokáig játszhattunk, mert a fiúk már hiányoltak minket. Jobban mondva engem.

-         Hol a fenében vagytok már? – ordított bele a telefonba köszönés helyet Kuroko.

-         Neked is, szia! – sóhajtott a fekete hajú. Én csak fél füllel hallgattam a beszélgetést, mert a kosár jobban lekötött. Meg, hát nekem nincs hozzá semmi közöm, hogy kivel beszél.

-         Tudod te mennyi az idő? – vette át a telefont Byakuya. Az ő hangja nyugodtabban cseneget, mint a barátjáé.

-         Öhm, nem?  - válaszolt bizonytalanul a raszta hajú. Még mielőtt válaszolhatott, volna a másik egyén hirtelen megszólalt a háttérben.

-         Kivel beszélsz? – kérdezte Josh.

-         Dajannal. – válaszolt Byakuya. Josh hirtelen fellelkesedet, és a szemei elkezdtek csillogni, mint egy ötévesnek, amikor meglátja a karácsonyfa alatt az ajándékokat.

-         És ott van Haru is? – kérdezte izgatottan.

-         Igen. –válaszolt Dajan és hátra nézett rám. Én éppen dobáshoz készültem, amikor hirtelen tüsszentettem egyet.

-         Had beszéljek vele! – mondta Josh és a háttérből furcsa zajok hallatszódtak. Mintha verekednének, Dajan már éppen meg akarta kérdezni, hogy mi folyik ott, amikor hirtelen megszólat Hisagi a telefonba.

-         Szedjétek a lábatokat, mert négy óra van és fél négyre beszéltük meg a találkát. – mondta nyugodt hangon mire a feketeségszemei elkerekedtek.

-         Már ennyi az idő? Már is rohanok! – mondta idegesen a kosaras fiú.

-         Hozd, Harut is. A két tökkel ütött úgy is rá kíváncsi nem rád. – mondta majd lerakta a telefont.

-         Haru, öltözz gyorsan, mert elkéstünk! – hadarta a feketeség. Érdeklődve néztem rá, hogy mire fel az idegesség, de aztán mentem átöltözni.

Elég gyorsan kész voltam és már indulhattunk is. Most kivételesen nem öltöztem ki, inkább kicsit lezserebb volt az öltözetem. Egy krémszínű félvállas pólót vettem fel egy fekete szűkítet nadrágot vettem fel és hozzá egy fekete tornacsukát. Dajan most is végig mért, de csak fél szemmel, hogy ne vegyem észre.

-         Haru! – ugrott a nyakamba Josh. A hirtelen jött támadástól elfelejtettem védekezni, így a srác épp át tudott ölelni. De úgy szorított, hogy azt hittem sosem ereszt el.

-         Kezdi. – sóhajtott Hisagi.

-         Hé, Josh azért levegőt enged venni! – Röhögött Kuroko.

-         Csak szabaduljak ki Kuroko! Akkor aztán meghálálom a kedvességed! – fenyegettem a feketeséget nagy nehezen, ugyan is alig kaptam levegőt.

-         Kuroko szerintem kezdj el futni, mert mindjárt kiszabadul. – Mutatott rám Yamato amint az egyik karommal éppen a fiút feszítem le magamról. Amikor kész voltam vettem egy nagy levegőt.

-         Levegő! – nyújtózkodtam. A szeme sarkából láttam, hogy Josh újabb támadásra készül, de ezúttal hárítottam (kinyújtottam a lábam, így amikor felém repült először a talpamat csókolta meg, utána megismerkedett közelebbről az anyafölddel. – Ott maradsz! – szóltam, amikor megpróbált újra rám akaszkodni. – Na, Kuroko! – kaptam el a feketeséget. – Hogy is mondtad?

-         Izé én… - dadogott a feketeség.

-         Hagyd Haru, inkább gyere! – Jött oda hozzám Hisagi. Én csalódottan néztem rá.

-         De előbb még megverhetem? – mutattam a vergődő feketeségre ártatlan képpel. Erre a feketeség abba hagyta a vergődést és könyörögve nézett a barátjára, amíg a többiek nevettek.

-         Hisagi segíts! – nyújtotta a kezét lehetséges megmentője felé.

-         Hát haver ez a te sarad, nem az enyém. – vont vállat.

-         Hát ez nem jött össze. – vigyorogtam rá gonoszan.

-         Hé, gyertek már! – Nyavalygott Josh.

-         Majd máskor megvered – fogta meg a vállam Yamato.

-         Igen Byakuya már vár minket. – szólt közbe Urahara is.

-         Miért is megyünk mi Byakuyához? – engedtem el Kurokot és kíváncsian néztem a szőkére.

-         Aha. – nem reagáltam túl. – És mit nézünk?

-         A múmia 1-et. – mondta egyszerre Josh és Kuroko, utána összepacsiztak.

-         Ha félsz nyugodtan ülhetsz mellém. – Karolt át Kuroko.

-         Ez nem ér! Haru ne mellé ülj, hanem mellém! Én majd garantáltan megvédelek! – húzott el a feketeségtől Josh. Ekkor a két gyökér elkezdte egymást méregetni villámló szemekkel. Szinte láttam a villámokat, vagy csak kezdtem szédülni attól, hogy ez a két idióta húzogat, mintha egy rongybaba lennék.

-         Srácok szerintem hagyjátok abba mielőtt…- kezdte volna figyelmeztetni a két bohócot, de azok félbeszakították.

-         Akkor is mellém ül!

-         Nem mert mellém! – üvöltött egymással a két srác. És nálam ezen a ponton szakadt el az a bizonyos cérna.

-         Eresszetek el ti félkegyelműek! – rántottam ki mindkét karomat a fogságból.

-         Mielőtt felrobban. – fejezte be a mondatott Yamato.

-         Inkább Dajan mellé ülök. – jelentettem ki.

-         Rendben akkor indulhatunk is! – jelentette ki Hisagi és elindultunk.

Byakuya háza elképesztő volt. Olyan nagy volt, hogy az én házam vagy kétszer belefért volna. Byakuya már várt minket. Amint megérkeztünk bevezetett minket a nappaliba ahol már minden elő volt készítve, a mozizáshoz. A film nagyon jó volt. Mindig is meg akartam nézni, de még nem jutottam el odáig. A film nézése közben végül Yamato mellé keveredtem, míg a másik oldalamra Josh. A szőke legnagyobb bánatára egyáltalán nem ijedtem meg a filmtől, sőt még viccesnek is tartottam.

 „Emlékszem a fekete égre

A villámokra körülöttem

Emlékszem minden egyes villanásra

Ahogy az idő elkezdett elmosódni

Mint egy ijesztő jel

Hogy a sors végül rám talál…”

Így ment el a péntek délutánom. Szombaton kivételesen magamhoz képest hamar felkeltem. Délelőttöm azzal telt, hogy kitakarítottam a házat. Aztán délután bementünk a városba, hogy együtt vásároljunk. Így, hát bementünk a butikba, hogy új ruhákat vegyünk. Ezúttal nem vitték túlzásba a lányok és csak két szatyor volt a kezükben. Épp a parknál jártunk, amikor valaki megszólított minket.

„És csak a hangod, amit hallottam

Hogy azt kapom, amit megérdemlek…”

 

-         Ni, csak kiket látnak szemeim! – ismerős ez a hang! Szikrázó szemekkel fordultam a hang irányába és a sejtésem beigazolódott. Deborah volt az teljes életnagyságban és a besz*ró pózban beállva. – Az ilyen kis csitriknek nem itt a helyük.

-         Mit akarsz?  - hagytam figyelmen kívül a sértést.

-         Szerinted kis ribi? – ez most ténylég le ribizet? Nézet ez már tükörbe?! A fejemet lehajtottam, hogy ne lássa az elsötétülő arcomat. De persze ennek a ribizlinek ezt is félre kellett értelmeznie. – Na, nézzék, csak a kis baba mindjárt elsírja magát! – nevetet azzal a fülsértő hangjával. Komolyan hozzá képest Amber egy énekes!

-         Hagyj minket békén! – lépett elő Rosa.

-         Mert ha nem akkor mi lesz? – provokálta a fehér hajút.

-         Azonnal takarodj, innen különben megbánod! – sziszeget Jess.

-         Juj de félek! – nevetet kárörvendően.  – Egyet ne felejtsetek el az ilyen kis senkiknek, mint amilyenek ti vagytok az utcán a helye! – oké, eddig bírtam.

-         Azt még lenyelem, hogy engem sértegetsz, de ha a barátaimat, azt már nem! – emeltem fel a fejem. Ez látszólag meglepte, mert nem számított rá, hogy belé fojtom a szót. És őszintén, nem csak szót fojtanák. – Takarodj innen és kímélj meg minket a további hülyeségeidtől! – keltem ki magamból, de még mindig nem kiabáltam.

-         Szia, édes! – jelent meg Castiel. – Itt meg mi folyik? – nézett ránk.

„Adj egy okot

Hogy bizonyítsd, hogy tévedek

Hogy tisztára mossam ezt az emléket,

Had mossa el a víz

A tartózkodást a szemedből…”

-         Azt ajánlom, tartsd pórázon a barátnődet, mert a végén még baja esik. – nem néztem Castielre, hanem végig Deborah szemeibe néztem. A tekintetem nem sok jót sugallt neki. – Gyerünk lányok, még be kell ugranom Dajanhoz is. – fordítottam hátat a Castiel Deborah párosnak.

-         Megint kosaraztok? – kérdezte Jess.

-         Vagy talán megint a haverjaival lógtok együtt? – kérdezte Rosa. Az egészben az volt a poén, hogy még Castielék a közelünkben voltak.

-         Mostanában, sokat kosarazol. – jelentette ki Jess. Tudtam mire megy ki a játék, de nem mentem bele.

-         Tudod, a sport jót tesz és különben is készülnöm kell a versenyre. – tudtam le a dolgot.

-         Hát igen. Ezért van olyan jó alakod. Én is olyan lapos és feszes hasat akarok! – kezdett el hisztizni Jess. Rosa és én csak sóhajtottunk.

Ez történt délután. Még beugrottunk edzeni Dajanhoz is, vagy is jobban mondva én és Dajan edzettünk Rosa és Jess meg néztek minket. Az edzés gyorsan elment utána a lányok haza kísértek és mindenki ment a maga dolgára. Hamar eljött az este és a fürdés ideje. Miután lefürödtem átöltöztem pizsire. A pizsamám egy fehér shortból állt, aminek a comb részénél két oldalt egy-egy rózsaszín csík volt. Hozzá egy fehér toppot viseltem, amin egy muffin volt egy piros szívvel és végül egy fehér papucsot. Mielőtt lefeküdtem volna bekapcsoltam a laptopot és felmentem a facebookra. Gyorsan lerendeztem az ügyeket utána felmentem animeonline-ra és megnéztem miket tettek fel frissítés gyanánt. Mivel nem találtam olyat, ami megfogott volna ezért folytattam azt az animét, amit legutóbb abba hagytam.  Beírtam a keresőbe, hogy Black lagon és már is beadta a találatokat. Rámentem az elsőre és megnyitottam a 16. részt.  Mikor vége lett a résznek még megvártam az előzetest, utána nyitottam a következő részt. Ez egészen addig ment, amíg el nem jutottam az utolsó részig. A végén kicsit meglepődtem, de nagyon tetszet. Egész megkedveltem Balalajkát és azt hiszem ő lett a favoritom, de persze Dutch se maradhat el. Lavi se rossz, de ő most nem került be a toplistámba nem is beszélve Rockról. Asszem a Bleach és a Naruto után ez a kedvenc animém. Nehézkes mozdulatokkal kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem aludni. Álmomban én voltam a másik Japán maffia vezér Mr. Chang után. Találkoztam Balalajkával és a fekete lagúnásokkal. Nagy mosollyal az arcomon fordultam át a másik oldalamra miközben az álmomban éppen Deboraht és a csatlósait lőttem le a Mr. Chantól elcsórt klassz pisztolyokkal.

Vége

Idézetek:

Bleach

Linkin Park- New Divide

Black Lagon animéről annyit, hogy aki nem látta és szereti a kalózokat és az akciót annak ajánlom.