9. fejezet

2014.06.12 18:36

Fejezet 9.

Tesi óra és bonyodalmak

Reggel kivételesen magamtól keltem fel. Amikor felültem láttam, hogy az én drága cicukám még alszik, így csendben elvégeztem a reggeli teendőket aztán lementem kajálni. Mivel most időben keltem fel, ezért időben beértem a suliba. Az első órám töri volt. Valahol az óra közepén aludhattam be és a csöndőre ébredtem fel. Álmos fejjel néztem körül, hogy mi van. Amikor felfogtam azt, hogy már vége van az órának, nagyot nyújtóztam.

-         Basszus, de jól esett! – mondtam halkan. A nagy nyújtózásom közepette eltaláltam valakit. Hátra hajtottam a fejem és egy zöld szempárral találkozott a tekintetem. – oh, bocsi Kentin! – nyögtem ki nagy nehezen. Még mindig zavarba jövök tőle.

-         Nincs semmi! – mosolygott rám, aztán –isten tudja honnan – elvett egy csomag kekszet és felém nyújtotta. – kérsz?

-         De rég ettem már. – kuncogtam és vettem egy kekszet. – Hm, ez valami isteni még mindig! – áradoztam, mire Kentin felnevetett. Hirtelen megszólalt a mobilom. Nagy nehezen előhalásztam, aztán felvettem. – Haló? – szóltam bele miközben lenyeltem a kekszet.

-         Mond azt, hogy nem kekszet eszel. – sóhajtott bele a telefonba drága bátyám.

-         Neked is, szia. És mi bajod a csokis keksszel? Tudod jól, hogy az ét csoki mellet ez a másik kedvenc édességem. – mondtam nyávogó hangon. – De az olyan albínók, mint amilyen te vagy ezt nem értheti. – sóhajtottam színpadiasan.

-         Kit neveztél te albínónak? – üvöltött a telefonba a bátyám. – Egyszer szánom rá magam, hogy felhívjalak és ez a hála?

-         Egyszer az életben jössz ide a suliba és máris leégetsz. – válaszoltam neki. Közben Haru is megjelent és jót mulattak azon, ahogy a bátyámmal vitázok, főleg azért mert kihangosítottam.

-         Te kihangosítottál? – kérdezte idegesen drága fivérem.

-         Gratulálok Sherlock! – mondtam vidáman. – Na, akkor még ma kinyögöd, hogy mit is szeretnél és mehetnék végre órára? Tudod, a rajztanár eléggé kiakadna, ha nem mennék be órára. – sóhajtottam.

-         Jó, jó. Csak azért hívtalak, hogy mivel a hétvégén lesz a szülinapod és én holnap indulok vissza, arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova, valami ajándékot szerezni neked. – mondta ki végül.

-         Rendben. Háromra végzek.

-         Akkor háromra ott vagyok érted. – mondta és letette a telefont.

Hirtelen megszólalt a becsöngő.

-         Milyen óránk is lesz? – kérdeztem Harutól.

-         Tesi. – vigyorgott mire lefejeltem a padot.

-         Mond, hogy Dajanék nem lesznek ott! – néztem könyörgőn barátnőmre.

-         Nem tudhatom. – válaszolt.

-         Nem akarok menni~ ! – nyüszítettem.

-         Annyira nem lehet szörnyű! – próbált vigasztalni Kentin. – Hiszen ez csak tesi óra.

-         Nekem nem a tesi órával van bajom! Hanem azokkal, akiket a napokban ismertem meg az ő jóvoltából! – mutattam Harura és megindultam. Nem hiányzott nekem, hogy a tanár plusz köröket futasson velem a késésért. Nemsokára beértünk a tornaterembe ahol átöltöztünk Haruval és kimentünk a többiekhez. Rajtam egy fehér póló volt és hozzá egy kék shortot vettem fel.

-         Haru, Hannah! – hallottam egy ismerős hangot.

-         Ó édes Istenem miért büntettetsz? – emeltem a plafonra a tekintetem.

-         Ó édes Hannah! Úgy örülök, hogy láthatlak! – Kuro ugrott volna felém, de én pofán rúgtam.

-         Ha a közelembe mersz jönni akárcsak egy percig is, kiheréllek! – mondtam neki fenyegetően.

-         Ugyan már Hannah ez azért kicsit túlzás! – jött oda hozzám Hisagi.

-         De, ha egyszer terrorizál! – mutattam a földön fekvőre.

-         Ugyan már nem olyan vészes! – mondta Dajan. – Túlzásba viszed.

-         A te lökött haverod, akkor távolítsd el a közelemből! – mondtam mérgesen.

-         Ugyan már. Nyugi. – próbált nyugtatni Byakuya is. Mielőtt őt is lehordhattam volna megjelent a tanár.

-         Na, gyerekek, mivel nekem dolgom van ezért szabad foglalkozás lesz, de a termet ne szedjétek szét!  mondta és lelépet.

-         Legalább nem kell kosaraznom. – sóhajtottam.

-         Mi bajod a kosárral? – kérdezte Hisagi.

-         Semmi, csak az, hogy nem tudok játszani. – vontam vállat.

-         Ezen könnyen segíthetünk. Majd mi megtanítunk rá. – mondta Hisagi. Rosszat sejtek. Eleinte tiltakoztam, de aztán addig nyaggattak, hogy bele mentem. Amikor már az alapok mentek, egyik hülye kitalálta, hogy tanuljak meg zsákolni.

-         Normálisak vagytok? Én nem vagyok olyan langa létra, mint ti! Fel sem tudok ugorni a palánkig! – mutattam fel az említett tárgyra.

-         Ezt is könnyen megoldjuk. – mondta Kuroko és Josh-al a kezembe nyomták a labdát utána felhajítottak a palánkhoz. Ijedtemben, éppen elkaptam a palánkot, így nem zuhantam le, hanem ott lógtam.

-         Valaki segítsen, mert nem sokáig bírom! Csúszik a kezem! – eddig bírtam. Lecsúszott a kezem a palánkról én pedig sikítva zuhantam le egyenesen valaki karjába.

-         Szép kapás! – mondta Dajan. Felnéztem, hogy kinek köszönhetem az életem. A megmentőm nem volt más, mint Kentin.

-         Köszi! – mondtam neki.

-         Nincs mit. – válaszolt és letett a földre. De sajna annyira remegtek még a lábaim, hogy összecsuklottam volna, ha Kentin nem kap el megint. – Jól vagy?

-         Nem nagyon. – feleltem őszintén. – Az előbb azt hittem palacsinta leszek.

-         Most már vége van, nyugodj meg! – mosolygott rám mire elpirultam. Szép lassan letett, de a derekamnál fogott, hogy ha megint összeesnék, akkor el tudjon kapni.

Miután nagy nehezen lábra tudtam állni, inkább leültem a lelátóra és onnan figyeltem a többieket. Kentin csatlakozott hozzám, így nem voltam egyedül és kellemesen elbeszélgettünk óra végéig.

-         Elég volt mára az adrenalin. Sóhajtottam az öltözőben.

-         Nyugi a két hülyét már letoltam. – mondta Haru.

-         Rendben. – bólintottam és mentem órára.

Kentin

Reggel mire beértem Hannah már az osztályban volt. Úgy látszik most nem aludt el. Becsöngettek és leültem a helyemre. Egy ideig bírtam figyelni a töri tanárra utána azzal töltöttem el az időt, hogy az osztályt néztem. A tekintetem megakadt Hannán, aki a padon fekve aludt. Aranyos volt. Mostanában egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy körülötte járnak a gondolataim. Végül is nem csodálkozok. Ő volt az egyetlen, aki elfogadott akkor, amikor mások kiközösítettek. Bármi bajom volt ő meghallgatott. Még a szerelmi panaszaimat is végig hallgatta. Egyszer sem küldött el, mindig meghallgatott. És most már megváltoztam. Nem csak a külsőm, hanem az érzelmeim is. Már nem Lynn-ért dobog a szívem. Bármennyire is hihetetlen én bele szerettem ebbe a furcsa kékhajú lányba. Teljesen más, mint Lynn. Ő csendes és barátságos. És nem mellesleg gyönyörű. Pont a kék haja teszi őt olyan különlegesen gyönyörűvé, ami miatt olyan sokan elítélik. Egészen óra végéig bámultam Hannaht.

-         Balszerencsés, ha álmában bámulod Csipkerózsikát. – szólalt meg mellettem Haru. Zavartam néztem rá, de ő továbbra is a tollával babrált.

-         Ilyenkor meg kell csókolni. – szólt közbe Alexy is. Én csak zavartan kapkodtam a fejem. Hirtelen megszólalt a csengő, amire az én álomszuszékom is felkelt. Nagyokat nyújtózott. Épp mögötte mentem el, amikor véletlen megütött. Kíváncsian hajtotta hátra a fejét én meg meglepetten néztem rá, csak úgy, mint ő, amikor meglátta, hogy én vagyok az. Az idilli pillanatot ezúttal a telefonja zavarta meg. A bátyja hívta. Mókás volt hallani, ahogy egymást piszkálják. A félénél csatlakozott hozzánk Haru is ezért kihangosította. Végül kiderült, hogy csak azért hívta a bátyja, mert el akar menni vele vásárolni szülinapi ajándékot, mivel hétvégén ő már nem lesz itt. Az elmélkedést a csöngő zavarta meg. Ezután ismét érdekes dolgok történtek. Kiderült, hogy Hannah irtózik a tesitől, mert van ott valaki, akitől irtózik. Később aztán kiderült, hogy Dajan haverjaitól parázik, jobban mondva csak Josh-tól és Kurokotól. De meg is értem. Kuroko bepróbálkozott nála, aminek az lett az eredménye, hogy pofán rúgta. Szó szerint. Én csak meglepetten pislogtam, amikor úgy szerelte le a srácot, hogy pofán rúgta. Aztán bejött a tanár és kijelentette, hogy azt csinálunk, amit akarunk.

-         Legalább nem kell kosaraznom. – sóhajtott megkönnyebbülten.

-         Mi bajod a kosárlabdával?

-         Semmi, csak az, hogy nem tudok játszani. – vont vállat.

-         Ezen könnyen segíthetünk. Majd mi megtanítunk rá. – vigyorgott rá Hisagi és elkezdték megtanítani. Egész szépen megtanították. Aztán kiderült, hogy már csak zsákolni kell meg tanulnia és már meg tanulta az alapokat.

-         Normálisak vagytok? Én nem vagyok olyan langa létra, mint ti! Fel sem tudok ugorni a palánkig! – mutatott fel az említett tárgyra.

-         Ezt is könnyen megoldjuk. – mondta Kuroko és Josh-al a kezébe nyomták a labdát utána felhajították a palánkhoz. Szegény lány hirtelenjében azt sem tudta, hogy mit csináljon, aztán sikerült elkapnia a gyűrűt.

-         Valaki segítsen, mert nem sokáig bírom! Csúszik a kezem! – kiabált le aztán hirtelen lecsúszott a keze a gyűrűről és sikítva zuhanni kezdet. Épp időben sikerült elkapnom.

-         Szép kapás! – mondta Dajan.

-         Köszi! – szólalt meg.

-         Nincs mit! – „Örülök, hogy nem esett bajod.” tettem hozzá gondolatban. Próbáltam letenni a földre, de az adrenalin miatt még nem bírt megállni a lábán.  –Jól vagy?

-         Nem nagyon. – válaszolt őszintén. – Az előbb azt hittem palacsinta leszek.

-         Most már vége van, nyugodj meg! – mosolyogtam rá mire elpirult. Szép lassan letettem, de a biztonság kedvéért a derekánál megfogtam, hogy ha megint összeesne, akkor el tudjam kapni. Ezután inkább a lelátóra ültünk le és ott beszélgettünk időnként néztük, ahogy Haru a fiúkat szívatta az akciójukért. Amikor kicsöngettek, elment átöltözni és én visszamentem órára. Aznap már nem nagyon figyeltem a többi órára. A legtöbbször vagy Hannaht figyeltem, vagy az érzéseimen gondolkoztam. A nap végére, úgy ahogy elrendeztem a kavargó érzéseimet. Döntöttem.

Vége