8- egy másik én

2015.01.08 21:45

Unottan néztem a vársárló Rosalyat. Még mindig nem tudom, hogy is sikerült rávennie arra, hogy elkísérjem. Állítólag nekem akart pár új ruhát venni, ahhoz képest… Nagyot hajtottam. Legszívesebben elmennék haza és otthon poshadnék a tévé előtt, vagy a parkban kapcsolódnék ki egy kicsit, vagy bármi mást csinálnék, mint hogy itt vásárolgassak. Jobban mondva én csak néző vagyok. Hirtelen egy piros színű valamivel a kezében elém állt a fehér hajú.
- Ezt most felpróbálod! – tolt be a próba fülkébe. Mire felfogtam végre, hogy mi is történt a lány már rég nem volt itt. Nagyot sóhajtva kezdtem el átvenni a ruhát. Mivel a próbafülkében nem volt tükör csak odakint így kénytelen voltam kimenni. Amikor elhúztam a függönyt Rosa elégedette nézett rám. – Most nézd meg magad a tükörben! – utasított. Amikor a tükörbe pillantottam rögtön elpirultam. Ott helyben megbántam, hogy nem néztem meg, hogy mit veszek fel. Maradjunk annyiba, hogy ez a ruha igen sokat mutatott.
- Én ezt biztos, hogy nem veszem fel nyilvánosan! – mondtam vörös arccal, miközben igyekeztem lejjebb húzni a szoknya alját kevés sikerrel. Még az arra járó Lisander – aki éppen besegített a bátyjának – is pirulva nézett rám. Annyira belemerült a bámulásomba, hogy neki ment az egyik próbababának. Testvére meglepetten nézett rá, majd csak elnézően megcsóválta a fejét miközben mosolygott aztán újra a munkájával foglalkozott. – Na, jó én most veszem le ezt! – határoztam el.
- Rendben akkor próbáld fel ezt! – nyomott a kezembe még egy ruhát. Sietve mentem vissza az öltözőbe és cseréltem le a ruhát. Ezúttal valami viktoriánus féle stílusú ruhát adott rám. Morcosan mentem ki, a fehér hajúhoz. Ez a ruha lila színű volt és nem volt olyan kihívó, mint az előző, de ebben is kényelmetlenül éreztem magam. – Nem, nem az igazi. Következő! – nyomta a kezembe a következő adag ruhát. Ez már sokkal visszafogottabb volt az elsőhöz képest, még is csinos és nem öregasszonyos. – Hm, már közelítünk, de még mindig nem az igazi. – sóhajtott, majd megint visszaküldött az öltözőbe. A következő szettben úgy néztem ki, mint akit most szalasztottak a helyi huligán bandából.
- Szerintem ez sem az igazi. – mondtam, miközben a tükörben magamat néztem. Egy piros topp volt rajtam, ami a köldökömig sem ért le, hozzá fekete farmer rövidnadrág és bőrkabát meg persze egy pár kesztyű. – Úgy nézek ki, mint egy huligán! – méltatlankodtam. Ezután megint mehettem vissza a próba fülkébe a következő gúnyával a kezembe. – Most meg olyan vagyok, mint egy ágról szakadt, vagy mint egy csöves! – akadtam ki. Ezt a mutatványt még jó párszor megismételtük. Persze voltak olyan alkalmak, amikor a fehér hajúnak ki kellet rángatnia a próba fülkéből. Szó szerint. – Nem, én ebben ki nem megyek! – támasztottam ki magam.
- Ugyan, ha még nem is láttad, akkor nem tudhatod, hogy áll! – mondta majd rántott egyet rajtam és már kint is voltam. Úgy néztem ki, mint valami nyalóka. Majd elsüllyedtem szégyenemben. – Hm, ez tényleg nem az igazi. – mondta elgondolkozva mire, nem sok kellet, hogy neki ugorjak. Ezután beküldött a próba fülkébe egy újabb szereléssel. Amikor már legalább a tízedik ruhát próbáltam fel már kezdtem unni a dolgot.
- Még hány ruhát próbáljak fel? Mikor fejezzük be végre? – nyavalyogtam. Komolyan kezdtem már unni a dolgot.
- Amíg meg nem találjuk, az igazit addig innen el nem megyünk! – jelentette ki. Ezután még vagy öt ruhát felpróbáltunk mire megelégeltem a dolgot.
- Na, jó ez volt az utolsó, amit felpróbáltam! – jelentettem ki és kiléptem. Egy hosszú ujjú és magas nyakú felső volt rajtam, ami az oldalamnál és a vállamnál nyitott volt. Ehhez egy olyan nadrágot vettem fel, aminek az egyik szára combközépig ért. Ehhez az egészhez még ment egy olyan dzseki, mint amilyet akkor viseltek amikor Eldaryába kerültem, csak feketébe.
- Hm, ez tökéletes lesz! – mondta, mire megnéztem magam a tükörbe. Attól, amit láttam tágra nyílt a szemem. Hirtelen azt hittem, hogy nem is én vagyok a tükörben. Hihetetlenkedve érintettem, meg a tükröt, de meg kellet állapítanom, hogy az bizony én vagyok. Úgy néztem ki, mint amikor Eldaryában voltam! A tükörből egy másik én köszöntött vissza. Egy sokkal határozottabb és erősebb én.

 

/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
 

- A kisugárzásodat az is meghatározza, hogyan nézel ki. – oktatott Livia. Livia egy lány volt az Obsidienne osztagból, aki olyan volt nekem, mint a legjobb barátnőm. Igazi heves természetű volt a lány, de jó gyilkos is egyben. Amikor elsőnek találkoztunk egy küldetésre osztottak be minket. Akkor láttam, hogyan is végzi ki az egyik ellenfelét. Gyors és pontos volt még is precíz munkát végzett. Soha egy csepp vér se hullott rá. Ezután a küldetés után jól összebarátkoztunk és elvoltunk egymással, mint a befőtt. Ő segített nekem felújítani a ruhatáram. Ő mindig nagyon csinosan öltözködött, bár általában ez átment kihívóba, de neki még ez is jól állt. Amikor egyszer megkérdeztem tőle miért öltözik ilyen kihívóan azt mondta azért, mert egy férfi ellenség figyelmét jobban el tudja vonni az öltözéke, meg nem utolsó sorban elhatározta, hogy elcsábítja Valkyont. Nem mondom, nem kis célt tűzött ki maga elé, de talán még sikerülhet is neki. – Próbáld fel ezt! – adott a kezembe egy piros kétrészes ruhát. Engedelmesen vonultam el a próba fülkébe, hogy felvegyem a ruhát. – Váó! Jobban áll, mint gondoltam! Ezt még vedd fel hozzá! – adott a kezembe egy pár köves szandálszerű valamit mire azt is felvettem. – Hm, már csak a hajaddal kéne kezdeni valamit… - gondolkozott el. Még mindig úgy hordtam a hajam, ahogy legelőször amikor ide kerültem, vagy néha csak szabadon eresztettem. Jelenleg leért a fenekemig olyan hosszú volt. – Na, azt, majd ha vissza értünk! – mondta majd miután kifizettük a ruhát és a cipőt visszamentünk a kastélyba. – Van egy ötletem! – szólalt meg, ahogy felértünk a szobámba. Leültetett az ágyra, majd felült mögém és elkezdett babrálni a hajammal. – Kész! – kiáltott fel. – Nézd meg magad a tükörben. – utasított mire felálltam és a tükör elé léptem. A szobámba volt egy egész alakos tükör, amiben tökéletesen láttam magamat.
- Ez én vagyok? – kérdeztem döbbenten.
- Igen ez te vagy! Magadra se ismersz mi? – kuncogott miközben mellém állt és együtt csodáltunk engem a tükörben. Na, jó ez kissé egoistán hangzott.
- Jó munkát végeztél. – mondtam megtörve a beállt csöndet.
- Szóval tetszik? – kérdezte mosolyogva.
- Igen. – mosolyodtam el én is.
- Miri. – szólított meg. Igen, csak neki engedélyeztem ezt a becenevet.
- Igen?
- Leszünk a legjobb barátnők, amíg a halál el nem választ minket? – kérdezte.
- Micsoda hülye kérdés ez? Hiszen már régen azok vagyunk. – fogtam meg a kezét és rávigyorogtam a tükörben. Erre ő is elvigyorodott. Gondolom így érezhetett Asuna is, amikor megismerte Yuukit. Remélem, hogy azért Livia nem végzi úgy. Azt azért nem szeretném.

 

/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
 

Még mindig ámulva néztem magam a tükörben. Úgy éreztem, mintha hosszú idő után újra önmagam lennék.
- Tudod, mióta visszajöttél kicsit megváltoztál, ezért azok a ruhák, amiket eddig hordtál már nem illettek hozzád. Már nem téged fejezetek ki, hanem a régi Miriát. – mondta, miközben a kezét a vállamra tette.
- Rosa… - néztem rá meglepetten.
- Rég szólítottál már így! – mosolygott rám. – Miri. – tette hozzá, mire elmosolyodtam. Rosa és én régóta ismerjük egymást. Mondhatjuk azt is, hogy gyerekkori barátok vagyunk. Régebben, még amikor a nagyim élt akkor találkoztam vele. Ő volt az egyetlen barátom. Aztán egy nap elköltöztek és nem sokkal utána a nagymamám is meghalt. Amikor meg a Sweet Amorisba kerültem sokáig elkerültük egymást.
- Nos, az elmúlt fél évben nem minden úgy történt, ahogy terveztem. – nevettem fel.
- Mond csak, akkor fél évvel, ezelőtt amikor eltűntél mi történt? Hol jártál? – kérdezte szomorúan.
- Mondtam már. Egy varázslatos utazásra mentem. – mosolyogtam.
- Én átlátok rajtad elfelejtetted? – kérdezte szomorú mosollyal az arcán. – Már amikor visszajöttél akkor láttam, hogy nem ugyan az, vagy mint aki voltál. Megkomolyodtál és már csak megjátszottad magad.
- Hidd el, ha elmondanám, hogy mi történt nem hinnél nekem. Még én magam se hiszem el teljesen. – mondtam szomorúan.
- Azért egy próbát meg ér. – válaszolt a lány.
- Rendben, de ezt négyszemközt beszéljük meg és meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el! – néztem rá komolyan.
- Rendben. – bólintott.

 

"Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem." (Coelho)

Vége