5.
Kezdődjék az előadás! II. Felvonás: Régi ismerősök
Az előadás próbái mozgalmasan zajlottak. Ezalatt én nem egyszer adtam a környezetem tudtára, hogy nincs ínyemre a dolog, hogy én játszom Júliát. Kellet nekem énekelni akkor! A fenébe is a sztár ösztönnel! Épp nagyban morogtam, miközben próbáltam bemagolni a forgató könyvet. Három hét volt hátra a premierig nekem pedig semmi kedvem nem volt az egészhez. Jó Lisander nagyon jól alakítja Rómeót, és ha nem lenne nekem Castiel még talán bele is szeretnék, de én nem akarok szerepelni!
- Ha egyfolytában csak morogsz, nem tudod megtanulni a szöveget. – szólt rám nyugodt hangon Lisander. Castiel csak röhögött rajtam.
- Ugyan már, bár kissé bonyolult a szöveg és a legtöbbször nem is értem, hogy miről szól azért még könnyű megtanulni. – mondtam, mire a két fiú döbbenten nézett rám.
- Rendben akkor tegyünk egy próbát. Játsszátok, el, mondjuk az erkélyes jelenetet! – mondta Castiel és kikapta a kezemből a forgató könyvet. – Attól, amit annyian idéznek. Innentől. – mutatta barátjának, hogy mire gondolt.
- Rendben. – sóhajtottam és felálltam és Lisander elé léptem. - Ó, Romeo, mért vagy te Romeo? Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el, S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé és nem leszek Capulet én se többé.
- Hallgassak-e vagy szóljak-e neki? – folytatta Lisander.
- Csak a neved ellenségem, csak az:
- Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? Se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!
Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Így hogyha nem hívnának Romeónak,
E cím híján se volna csorba híred.
Romeo, lökd a porba a neved,
S ezért a névért, mely nem a valód,
Fogd életem. – játszottam tovább.
- Hadd fogjalak szavadnál.
Hívj, édesednek s újra megkeresztelsz.
Így nem leszek már Romeo soha.
- Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva
Megloptad az én titkomat?
- Nevem
Nem mondhatom meg a számodra, nem.
Utálom a nevem, te drága szentség,
Mert néked ellenséged a nevem.
Ha írva volna, nyomban összetépném.
- Nyelvedről a fülem még nem ivott
Száz szót se, mégis ösmerem a hangját:
Nem Romeo vagy, nem egy Montague vagy?
- Jól van elég lesz! – szólt közbe Castiel.
- Én megmondtam! Jó okom van a morgásra, mivel tudom a szöveget ergo egyikőtök sem szólhat rám, hogy miért morgok ennyit. – mondtam karba tett kézzel.
- Áh, hát itt vagytok! – lépet be Melody. – Elkészültek a jelmezek ezért előbbre hozták a jelmezes próbát. Innentől jelmezben fogtok próbálni, hogy minél hamarabb hozzá szokjatok.
- Oké, megyünk. – sóhajtottam és elvonultunk Melody után. Engem már vártak a „stylistok”. Amint beléptem, rögtön elkezdtek öltöztetni. Egy kék színű kissé fodros ruhát kaptam. A fejem tetejére csináltak egy kontyot, de úgy, hogy azért a hajam vége lelógott és tettek bele egy masnit. Szinte magamra se ismertem a ruhában. Kivételesen Castiel nem tartott velünk ugyan is nem engedték be mivel külsős magyarul nem szerepel a darabban. Pirulva mentem ki a színpadra ahol Lisander már várt. Ő se nézett ki rosszul. Egy sötétzöld szmoking volt rajta halványzöld inggel.
- Gyönyörű vagy! – mondta, amikor meglátott.
- Köszi. – pirultam el.
- Perfect! Egyszerűen tökéletes! Akkor jöhet is a báli jelenet! – mondta a rendező tanár és elkezdtünk játszani. A darab során több ruhát is kell viselnem. Komolyan úgy voltam az előadás végén, hogy az össze ruhát haza viszem! Vagy legalább is a Kuroshitsuji Ciel ruhát biztos. Igen mert, hogy csináltattak egy olyat is. Amikor a ruhákat tervezték, Violával megrajzoltattam és benyújtottam tervnek, amit el is fogadtak. Szinte egész nap keményen próbáltunk, mert, hogy nem volt túl sok időnk hátra. Kivételesen órákra se kellett bemennünk. Pont utolsó óra előtt végeztünk ezért arra még be kellet mennünk. Amikor bementünk a terembe két nem várt ismerős fogadott. Vagyis nem… áh, mind1. Szóval térjünk a lényegre.
- Deborah! – sziszegtem halkan, de nem eléggé, ugyan is Lys így is meghallotta.
- Áh, szia Ayumi. – mosolygott rám, úgy mintha jóban lennénk.
- Gyere csak egy szóra! – ragadtam meg a karját és magammal hurcoltam. – Te mit keresel itt te kígyó? – sziszegtem neki.
- Hát nem is örülsz a viszontlátásomnak? – kérdezte drámaian.
- Te tetted tönkre az életem még, hogy örüljek neked? – kérdeztem vészjóslóan.
- Vigyázz nem árt, ha vissza fogod magad! – váltott komolyabb hangszínre.
- Mert ha nem mi lesz? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Kisanyám azt ajánlom, húzd meg magad vagy megkeserülöd! Tudod, itt mindenki úgy tudja, hogy a barátom és ezért könnyen előfordulhat, hogy ha azt mondom nekik, hogy megbántottál elfordulnak tőled.
- Te most fenyegetsz? – kérdeztem felháborodottan.
- Én, ugyan! Én csak egy tanácsot adtam! – mondta, majd gonoszan nevetve elment.
- Megölöm! – kezdtem halkan ökölbe szorított kézzel és lehajtott fejjel. – Megfojtom! – sziszegtem, és ha nem állít meg egy fehér hajzuhatag, akkor Deborah után vetem magam és megtépem.
- Nyugodj már le! Nem látod, hogy pont ez a célja? – nyugtatott le. Amikor nagyjából lenyugodtam újra megszólalt. – Szóval ő lenne az? Nem pont így képzeltem el a viszont látást. – mondta mosolyogva.
- Hidd el én se Hikaru, én sem. – mondtam és lecsúsztam az egyik szekrény tövébe. – Egyébként mi történt a hajaddal. Úgy tudtam, hogy mindig feketére fested be. – néztem fel a nálam kb. fél fejjel kisebb lányra.
- Sajnálatos balesetnek és egy csapat félkegyelműnek hála már nem festem a hajam.
- Értem. – mondtam és megszólalt a becsöngő. Órák után felkerestem Castielt ami hiba volt. Az a szemét kígyó az ujja köré csavarta így eredménytelen volt a beszélgetésünk, sőt még össze is vesztünk. – Baka! (Hülye) Imbécile! ( Félekegyelmű) ¡Mono idiota! (Félkegyelmű majom!) Dummkopf! (Tökfej!) Скот (Barom!)– ordítottam a képébe majd hátat fordítottam neki és vissza se nézve elmentem. Még hallottam, Hikaru Castielhez intézett szavait.
- Ejha! Te aztán nem vagy semmi. Elég rég láttam már annyira kibukva, hogy 5 nyelven, szidjon valakit. Először japán, aztán francia, spanyol, német és végül oroszul jellemzett téged, hogy mekkora idióta vagy. – mosolygott ártatlanul a vörire majd utánam sietett. – Ayu várj már meg!
*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/* Hikaru szemszöge */*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*
Unottan nézegettem reggel a beiratkozási papírjaim s azon morfondíroztam milyen állatokkal leszek majd összezárva erre a kis időre. Hm.. Jó mindegy jó lesz így. Fogtam majd begyűrtem a táskámba és otthagytam, sem időm sem kedvem nem volt ezzel a maszlaggal foglalkozni. Dolgaim végeztével felkaptam fekete oldaltáskám a vállamra majd elindultam a Sweet Amoris nevezető gimibe. Egy ideig hallgattam, ahogy a táskámon lévő díszek csörögését majd észbe kaptam, hogy tehetem én ezt a reggelt még szuperré. Elővettem a telefonom majd a táskában való vatyarás során megtaláltam a fülesem, bedugtam majd elindítottam kedvenc énekesesem Nano számait kezdve a Gallows bell-el. magamnak dúdoltam halkan miközben élveztem h kissé fúj a szél s hófehér hajam zászlóként lobogtatja. Kellemesen sétáltam majd mikor beértem a suliba azt hittem lemegyek hídba. Csak pislogtam nagyokat. Ezek aztán az érdekes és furcsa (az én nyelvemen szólva egzotikus) emberek. Végigmentem a folyosón majd valami szőkeség termett előttem, aki nyálasan mosolygott rám.
Te vagy Mizuki Hikaru a cserediák? - Pislogott rám mintha valami.. Nem is tudom, mi lennék. Az a "bájos" tekintete a sírba fog üldözni, ha továbbra is néz.
Talált süllyedt. - Vágtam hozzá a két szót mire kissé nem kapott szikrát. Megigazította nyakkendőjét majd a papírjait nézegette. Én csak álltam karba tett kezekkel és unottan néztem rá, persze nem zavartatta magát és tovább lapozgatott és olvasott mikor hirtelen felkapta a fejét és észrevette, hogy rá várok.
Áh, bocsánat. A nevem Nathaniel, én vagyok a diákönkormányzat elnöke. Ha gondolod szívesen körbe—
Bocsi szöszi, de nincs időm ilyen kisfiúkra. –Vágtam a szavába majd ki akartam kerülni, de mégis megálltam mellette egy pillanatra. - De ha már úgy is beszélgetni szeretnél, akkor kiböknéd, hogy hol van a 10. c?
P-Persze. Ott van a D.Ö. K-ös teremmel szemben. - Mutatott az ajtóra mire én bólintottam majd otthagytam a folyosó közepén. Lehet kicsit kivertem nála a biztosítékot, sebaj, majd túlteszi magát rajta, hogy van, aki nem dől be azoknak az arany szemeknek.
Bementem megnéztem, és amit láttam éppen elegendő ösztönzés volt arra, hogy otthagyjam és a másik irányba folytassam utam. Egy túlzottan is kedvesnek látszó vöröske csacsogott egy holdkóros levendulának. Bíztam benne, hogy nem találkozok aznap több furcsa dologgal, de tévedtem. A folyosó végén járhattam mikor egy szőke pláza macsek odatántorgott elém a magas sarkújában az oldalán egy fekete hajú rúzsevő s egy pokrócot reggeliző barnával. Érdeken néztem a nem mindennapi látványt mikor fülsértő hangon megszólalt.
Te lennél az új kis cserediák? - Nézett rám lenézően, majd beletúrt az amúgy is kócos szöszi hajába. Csukóján úgy csörögtek a bizsuk, mint a karácsonyi szánon a csengők.
Te most hozzám beszéltél? - Kérdeztem kissé csípősen majd bal kezem zsebre tettem s közelebb hajoltam hozzá, hogy jobban megnézhessem ám hamar rájöttem, hogy ha nem lépek hátrébb elhalálozok a parfümmérgezésben. Jobb kezemmel befogtam az orrom majd egy fintor kíséretében néztem újra vissza rá. - Ahogy érzem valakinek nincs ízlése és mérték érzete. Ez olyan borzalmas, hogy a borzok sírva könyörögnek a receptért.
Erre arca elvörösödött majd, mint valami rekedt kakadu elkezdett ordítozni, ami persze felkeltette az emberek figyelmét. Őszinte véleményem, hogy ezt még a világ másik oldalán is halják. Sóhajtottam majd egy unott és lenéző pillantás kíséretében elhaladtam mellette, persze adtam egy kis ízelítőt neki azzal, hogy oldalba könyököltem. Éppen elegendő volt ahhoz, hogy elveszítse egyensúlyát és összeessen. Halovány gonosz vigyorral mentem tovább élvezve a parányi győzelmem. Végigjártam az épületet majd csak magamban gondolkozva bíráltam az osztálytársaim, akiket nem mondhatnám éppen átlagos és normális embereknek. Igen tudom, az igazság néha fáj. Hogy miként és hogyan kerültem a próbaterembe dunsztom sincs, de érdekes eseménynek lettem része. Réglátott barátnőm és egy csillám tetkókkal telenyalt csaj veszekedett. Ayumi éppen neki akart ugrani mikor közbeléptem s megpróbáltam lenyugtatni.
Nyugodj már le! Nem látod, hogy pont ez a célja? – Mikor már, úgy ahogy normális volt megjegyeztem. – Szóval ő lenne az? Nem pont így képzeltem el a viszont látást. – Mondtam egy mosoly kíséretében.
Hidd el én se Hikaru, én sem. – Mondta majd a szekrény tövébe csúszott. – Egyébként mi történt a hajaddal. Úgy tudtam, hogy mindig feketére fested be. – Pislogott fel rám.
Sajnálatos balesetnek és egy csapat félkegyelműnek hála már nem festem a hajam. - Rövidítettem le a történetet.
Értem. – Ekkor megszólalt a csengő. Az órák után elkísértem Ayumit egy vörös sráchoz, akivel csak jól összeveszett. – Baka! (Hülye) Imbécile! ( Félekegyelmű) ¡Mono idiota! (Félkegyelmű majom!) Dummkopf! (Tökfej!) Скот (Barom!)– Ordította a vörös arcába majd hátat fordított neki és otthagyta a fenébe.
Ejha! Te aztán nem vagy semmi. Elég rég láttam már annyira kibukva, hogy 5 nyelven, szidjon valakit. Először japán, aztán francia, spanyol, német és végül oroszul jellemzett téged, hogy mekkora idióta vagy. –Mosolyogtam a vöröskére majd Ayumi után siettem.– Ayu várj már meg!