3.
Egy zűrös nap, avagy megismerkedünk Totóval
Egy újabb unalmas nap. Legalábbis reggel még ezt gondoltam mielőtt beléptem volna a suliba. Aztán jött az-az isten csapása kutya és minden a feje tetejére áll. Az igazgatónő megint átváltozott medúzává és követelte, hogy keressem meg a rühes dögét. Mekkora szívás már, hogy nekem kell hajszolni az Ő kutyáját? Hol itt az igazság?
- Hallottam neked kell megkeresni az igazgató dögét. - szólított meg Castiel. Jó tudni, hogy neki se a szíve csücske az a rühes dög.
- Ja. Csak úgy rikácsolt, amikor nem állítottam meg a dögét. Könyörgöm, épp csak beléptem az épületbe! - fakadtam ki keserves arccal.
- Hát igen, nagyon anyuci pici szívéhez nőt a kedvence. - mosolygott gonoszan.
- Kösz. Pedig már azt hittem legalább te megértesz. - rogytam le a fal tövébe. - Nathaniel is csak annyit mondott, hogy csalogassam magamhoz kajával, de az-az isten verte dög még csak rám se bagózott!
- Próbáltad már kutya keksszel? - kérdezte.
- Nem is olyan hülye ötlet! - Néztem rá csodálkozva, mire majdnem elkezdett morogni, de még csírájába belé fojtottam a szót. - Fogadok, neked van kutyád! - Néztem rá gyanakodva, mire hátrált egy lépést.
- Honnan veszed? - Kérdezte óvatosan.
- Túl sokat tudsz, a kutyákról ebből következik, hogy, biztos van neked is egy. - Mondtam neki és a hatás kedvéért még az ujjamat is felemeltem. Egy pillanatra elgondolkozott után megszólalt.
- Egy belga juhászkutyám van. A neve Démon. - Mondta egy sóhajtás kíséretében.
- A belga juhász az a fekete, sárga kutya, ami kb. ilyen magas, nem?- Kérdeztem és felemeltem a kezem a magasság jelzéshez.
- DE. Nem, is vagy olyan sötét! - Mondta gonoszan mosolyogva.
- Hé! - Háborodtam fel.
- Ha jó kislány leszel, talán egyszer megmutatom! - Paskolta meg a fejem mire lecsaptam a kezét.
- Akkor tudsz adni kutya kekszet? - Kérdeztem tőle.
- Igen. De most van egy kis dolgom, szóval kicsit várnod kell. - nézett rám.
- Rendben, de siess! Nem akarok egész nap egy rühes dögöt kergetni! - Morogtam és láss csodát, az a dög pont ekkor szaladt el előttünk, mire nagyot nyögtem és ahány átkot csak tudtam elmorogtam annyi nyelven, ahányon csak tudtam utána neki láttam kergetni a kutyát. Már vagy egy órája kergettem azt a dögöt, amikor megjelent Castiel egy zacsi kutya keksszel. - Isten vagy! - Hálálkodtam neki aztán neki álltam kutyát kergetni. Fél óra múlva nehezen, de sikerült elfogni a szökevényt. Amikor megtaláltam az igazgatónőt gyorsan lepasszoltam neki a dögjét.
- Nézze meg, szükség van-e önre q a kosárlabda klubban! - Mondta miután lepasszoltam neki a dögjét. Így hát leindultam a kosárlabda klubba ahol egy ismerősbe botlottam.
- Te? - Nézet rám meglepődve Dajan.
- Én. - Bólintottam mosolyogva.
- Mit keresel te itt?- kérdezte csodálkozva.
-A kosárlabda klub tagja vagyok. - vontam vállat. Még egy ideig beszélgettünk, meg dobálgattunk, amikor végre felhozódott egy olyan téma is, ami nem a kosárral kapcsolatos.
- Mond csak. Tudnál nekem egy üveg vizet szerezni? - Kérdezte.
- Persze! Bólintottam aztán felkerestem a bazárt. Hihetetlen, hogy ott mindig az van, amire szükségem van. Vettem egy üveg vizet és visszasétáltam a suliba. - Tessék egy üveg víz, rendelésre. - dobtam oda neki a vizet.
- Köszi! Mennyi volt?- kapta el a vizet, amit felé dobtam.
- 15$ de hagyd csak! - Legyintettem.
- Nem, nem! Tessék, itt van! - Nyomott a kezembe 20$ mire kerek szemekkel néztem rá. - Tekintsd ajándéknak, amiért ilyen kedves voltál! - Mosolygott rám.
- Rendben. - Sóhajtottam nagyot. - Nekem még el kell intéznem valamit addig, kibírod fenségem nélkül? - Kérdeztem drámaian. A hatás nem maradt el, Dajan a hasát fogva nevetet.
- Azt hiszem, arra a pár percre tudom nélkülözni. - mosolygott rám és összekócolta a hajam.
- Tudod erre szoktam azt mondani, hogy szar dolog törött kézzel véres orrot törölni. - Néztem fel rá sunyin.
- Milyen vad itt valaki! - Nevetett fel újra én pedig sértődést színlelve elvonultam a szekrényemhez. Ott amíg bíbebelődtem a szekrénnyel meghallottam, hogy Amber és a csicskásai bent nyerítenek a terembe. Fintorogva mentem el a tornaterembe ahol Dajan keresett valamit lázasan. Egész érdekesen festet, ahogy ott négykézláb a földön térdelt és idegesen motyogott valamit.
- Öhm, minden oké? - Kérdeztem zavartan. Erre rám nézett. Valamit motyogott, hogy eltűnt, de nem értettem, hogy miről beszél. - Nani (micsoda)?- kérdeztem végül.
- Mi? - Nézett rám nagy szemekkel.
- Bocsi, néha automatikusan átváltok japánra. - Magyaráztam zavartan.
- Eltűnt a szerencsehozó nyakláncom. - Mondta kétségbeesetten.
- Segítsek?- kérdeztem nagyot sóhajtva. Éreztem, hogy meg fogom bánni.
- Igen, létszíves. Azt meg köszönném.
- Rendben. - Mondtam és elindultam az osztályterem felé. Volt egy olyan érzésem, hogy Amber keze van a dologban. És milyen igazam volt! A teremben ott volt mind a négy ribi és a szőke épp arról dicsekedett, hogy lenyúlta emlékbe Dajan nyakláncát. Nem voltam rest visszalopni. Hagy főjön a feje, kellet neki lenyúlni azt mi nem az övé! Dudorászva mentem vissza a tornaterembe a már borsos hangulatban lévő Dajanhoz.
- Na, mit találtam? - Mutattam fel a nyakláncot győzedelmes mosollyal. - Legközelebb vigyázz az értékeidre. Tudod, sajna járnak erre felé elvetemült alakok is. - mosolyogtam rá és oda dobtam a nyakláncát.
- Köszi! Hálám üldözni fog!- mosolygott rám. Már útra készen volt, csak rám illetve a nyakláncára várt.
- Azt azért ne! - Kacagtam rá. Már éppen léptem volna le, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Hátra néztem és Castiel jött utánam.
- Ráérsz? - Kérdezte köszönés helyett.
- Köszönni már luxus? - Kérdeztem szarkasztikusan.
- Helló, kislány!
- Ez olyan volt mintha te lettél volna a cukros bácsi. Inkább hagyjuk! Igen ráérek, szóval mond, kit akarsz! - Hadartam levegővel.
- Nos - köszörülte meg a torkát. - Mivel azt mondtad, hogy szereted, a kutyákat megmutatom az enyémet. - mondta.
- Oké. - Egyeztem bele, bár fogalmam se volt, hogy mikor mondtam meg neki, hogy szeretem a kutyákat.
Így történt, hogy a délutánomat Castielel töltöttem. A kutyája Démon nagyon aranyos kutya, csak kicsit túlteng benne az energia. Amikor Castiel kitalálta, hogy vezessem én akkorát rántott rajtam, hogy elestem és felhorzsoltam a térdem. Miután minden féle nyelven kiszitkozódtam magam megjelent Castiel is Démonnal. Démon óvatosan jött oda hozzám aztán bocsánatkérés keppen megnyalta az arcom, mire felnevettem. Már nem is haragudtam rá.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódó tekintettel drága vöröském. Állj! Mióta hívom én Castielt drága vöröskémnek? Oké, jól megvagyunk egymással, de ez azért túlzás nem?
- Öhm, jól vagyok. - Mondtam ki nagy nehezen és éreztem, hogy elpirulok a közelsége miatt.
- Biztos? - Kérdezte.
- Igen. Csak egy aprócska karcolás nem vészes!- mosolyogtam rá erőltetetten. Az igazság az volt, hogy kibaszottul fájt a térdem és még vérzett is. Megpróbáltam felállni, de annyira fájt a térdem, hogy ha Castiel nem kap, el biztos újra a földön kötök ki.
- Legalább magadnak ne hazudj! - Sóhajtotta, és felkapott úgy, mint a menyasszonyokat szokás és elvitt a hazához. Természetesen a fejem színe már lassan a vöri hajszínével vetélkedett. De mentségemre szóljon, hogy szokatlanul jól éreztem magam a karjaiban. De persze ez csak addig tartott, amíg le nem tett és el nem látta a térdem. Természetesen én továbbra is vörös voltam, de szerencsémre ezt nem vette észre.
- Legközelebb nyugodtan szólj, mert akár komolyabb bajod is lehetett volna. - Oktatott ki, mire én elfordított fejjel morogtam más nyelven, hogy véletlen se értse, hogy mit mondok. - Aranyos, vagy amikor más nyelven szitkozódsz! - Mondta mosolyogva mire még inkább elfordítottam a fejem, hogy ne lássá, hogy lassan már olyan piros lesz az arcom tőle, mint a hajszíne. Hirtelen egy kéz nyúlt az állam alá és mire felocsúdhattam volna, már két puha ajkat éreztem a számon. Kerek szemekkel és elvörösödött arccal néztem a vörire.
- Hú!- reagáltam le az eseményt miután visszatért a hangom. - És huh! - Mondtam miután kezdtem észhez térni. A vöri csak nézett rám mosolyogva.
- Kicsit más reakcióra számítottam. - Mondta miután felsegített.
- Örülök, hogy megbírok szólalni. Ez volt az első csókom ráadásul olyan váratlanul ért, mint derült égből villámcsapás. - jött meg a hangommal együtt a magabiztosságom is.
- Imádom a hasonlataidat. Te más, vagy mint a többi lány és ez tetszik!- mondta, aztán egy hirtelen mozdulattal magához rántott és újra megcsókolt. Elégedetten mordult fel, amikor óvatosan viszonozni kezdtem a csókját és ezen felbátorosodva lecsúszott a keze a derekamról a fenekemre és enyhén bele markolt, mire bele nyögtem a csókba. Szinte összepréselt, olyan szorosan ölelt magához. A csókja eleinte erőszakos volt, de miután viszonozni kezdtem érzéki lett. Amikor már elfogyott q levegőnk akkor "szakadt" le a számról, mire én hangosan lihegve elkezdtem beszívni az éltető oxigént.
- Legközelebb ne próbálj meg megfullasztani oké? - Kérdeztem két levegő vétel között. Bár az arcom színe még mindig piros volt. Az a szemét meg csak mosolygott továbbra is.
- Tudod ilyenkor el szokás ájulni. - Közölte velem, mire, ha nem tartott volna tuti, hogy dobtam volna egy hátast. Ez direkt cukkol?
- Tudod az nem az én műfajom. Ahhoz kicsit több kellene, hogy én elájuljak! - mondtam neki, miközben a vállára hajtottam a fejem.
- Szóval nem ájulsz el, mi?- kérdezte miközben magához húzott. Komolyan a testem már tisztára az övének préselődött. Most rajtam volt a sor, hogy meglepjem. Hirtelen megfogtam az állát felém fordítottam és megcsókoltan.
- Ne éld magad bele! - Figyelmeztettem, miközben visszahajtottam a fejem a vállára. Volt köztünk kb. másfél fej különbség. Amúgy nagyon kellemes volt a karjában. Ahhoz képest, hogy csak ma vettem észre, hogy mit érzek iránta, elég gyorsan haladnak a dolgok. Bár nem mintha ellenemre lenne.
Vége