2. fejezet
Emlékszem arra a napra, amikor megismerkedtünk. Nem voltam sosem társasági lény, és meg volt a magam baráti köre, de te még is pofátlanul betolakodtál ebbe a körbe és mielőtt észrevettem volna már nélkülözhetetlen tagja lettél.
- Nem igaz, már megint késésben vagyok! – nyüszítet a lány, miközben egy éles kanyart vett be és befordult a kapun. a nagy sietségében nem vette észre, hogy mások is vannak az udvaron így lelassítani már nem tudott időben és frontálisan ütközött valakivel.
- Az Istenit már nem lehet figyelni?! – morgott a másik fél miközben felállt. – Már megint te?! – morgott ingerülten, amikor meglátta magával szemben a földön ülő szőkét. – Hányadik alkalom már ez? Miért kell mindig engem letarolnod?
- Bocsi, nem direkt volt! – tette össze bocsánat kérően a két kezét.
- Mindegy. – fújt egyet ingerülten a vörös majd tovább állt.
- Mond, csak mi a neved? – kérdezte amint beérte.
- Nem, mindegy az neked?
- Neeeem.
- De legyen mindegy. – zárta le a vitát a vörös.
- Olyan gonosz vagy!
- Nem izgat.
- Cath! – kiabált valaki.
- Itt vagyok! – emelte fel a karját és integetni kezdett. Az udvaron hirtelen egy fehér hajzuhatag vágott át, és út közben fellökte az elöl baktató Castielt.
- Hé! – méltatlankodott a vörös hajú fiú.
- Végre megtaláltalak már mindenhol kerestelek! – vágtatott Cath elé.
- Neked is, szia, Rosa. – sóhajtott fáradtan.
- Szia Rosaly! – integetett a szöszi.
- Sam te mit keresel itt? – nézett rá meglepetten Rosa.
- Hé, Hófehérke azt hiszed, megúszod, hogy fellöktél? – fogta meg a lány vállát.
- Halj meg rákban paradicsomfej! – rázta le a kezét, majd visszafordult a lányhoz. – Na, szóval új ruhákat akarok készíteni és kellene egy modell.
- Hát akkor keressél. – rendezte le és már ment volna el, de a fehér hajú nem adta fel.
- Ez egy soha vissza nem térő alkalom!
- Rosa. Attól, hogy egyszer segítettem még nem jelenti azt, hogy barátok lettünk, és főleg nem jelenti azt, hogy még egyszer elvállalom. Különben is, még ha barátok lennénk, akkor se vállalnám el. „Sokféleképpen segíthetünk egy barátnak. Néha az a legjobb, ha békén hagyjuk.” Szóval erről ennyit. – indult el előre, a fehér hajú pedig követte, a szőke pedig pincsi kutya módra követte őket. A harmadik szünet végére sikerült meggyőzni Cath-et hogy legyen Rosa új kollekciójának a modellje, így délután az idő közben hozzájuk csapódott Sammal és Cath barátnőivel elindultak a butikba ahol Rosa rögtön munkához látott és gyorsan levette a méreteket, amit továbbított Leightnek és utána jöhetett is a ruha próba. Rosa vagy 3 féle ruhát felpróbáltatott vele mire végre felszabadult.
- Cath neked olyan tökéletes az alakod! – mondta az egyik barátnő.
- Nem csoda hogy minden ruha jól áll rajtad. – bólintott a másik.
- Ugyan már, azért annyira nincs jó alakom. – mondta miközben elhúzta a próba fülke függönyét.
- Persze, persze. Na, de nekünk indulnunk kéne, ha még be akarunk ugrani hozzád a gitárodért Cath. – nézett fel a harmadik a fényképezőgépből.
- Játszol gitáron? – csillant fel Sam szeme. – Csak nem egy banda vagyok?
- Bravó, Sherlock. –mondta gúnyosan a vörös, miközben a cipőjét húzta fel.
- Nem, tudtad? Az egész suli tudja, hogy ők egy zenekar. – mondta Rosa. – Bár eddig még csak egyszer léptek fel nyilvánosság előtt egy garázs bulin.
- És ott is, csak azért mert a csóri gyereknek utolsó pillanatban mondta le a zenekar a fellépést és kénytelenek voltunk bele menni, cserébe jó pár buliba ingyen bemehetünk.
- Persze azért még ez nem jelentette azt, hogy rögtön fellépünk bárhol. Különben is nem az egész suli volt, ott. Inkább a srác haverjai meg a haverjainak a haverjai voltak ott. Na, de a lényeg mi szórakozásból csináljuk, de csak hobbi szinten. Egyikünknek sem az álma az, hogy profi zenész legyen. Arra ott vannak Castielék.
- Elmehetek megnézni titeket? – kérdezte izgatottan a szöszi.
- Nem.
- Létsziiiiii!
- Nem! –vágta rá ingerülten a vörös.
- Cath idő van.
- Megyek már. – sóhajtott és három barátnőjével elindult.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Az utcán sok ember haladt el. Az egyik épület alagsorából hangok szűrődtek ki.
- Nesze te korcs! – sújtott le ismét, amit egy vékony hangú kiáltás követet.
- Az ilyen férgeknek, mint te ez jár! – mondta a másik és bele rúgott a földön fekvő kis testbe.
- Dögölj csak meg szépen! – szólt a harmadik és egy nagy rúgással berepítette a földön fekvőt a szemközti cella falának. Miután jót nevettek a csöppség fájdalmas nyögésein és sírásain becsukták rá a cella ajtót és elmentek. Ez ment már hónapok óta. Minden nap lejöttek és meggyalázták, megverték, megrugdosták. Ha visszafojtotta a fájdalmas kiáltásokat vagy nyögéseket csak rosszabb volt a helyzet. Sokszor gondolkodik el azon, hogy mit vétett, hogy ezt kapja, sose talált rá választ. Az elmefuttatások vége mindig ugyan az volt. Azt kívánta bárcsak meghalhatna. Minek kell egyáltalán élnie?
Minek születet erre a világra?
- Hé, kölyök! Mi a neved?- kérdezte egy nap egy idegen. – Na, mi van elvitte a cica a nyelved? – gúnyolódott miután választ nem kapott. Erre a cellában ülő ráemelte szemeit mire azonnal lefagyott az idegen arcáról a mosoly. – Ez a tekintet nem illik egy kölyökhöz. – mondta majd kinyitotta a cella ajtót. – Ma jó napod van! Itt a szabadság ideje kölyök! – nyújtotta felé a kezét, amit vonakodva bár, de a kicsi elfogadott.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Hé, kölyök! Kölyök! – rázogatta valaki a vállát. Lassan nyitotta ki a szemét, majd nagyot ásított. – Na, végre azt hittem sosem kelsz fel.
- Inugami? – kérdezte álmosan.
- Nem, a Télapó, szerinted? Hú, de szarul festesz! – közölte a lánnyal miután kissé alaposabban tanulmányozta az arcát.
- Ez után az álom után nem is csodálom. –sóhajtott majd elment a fürdőbe arcot mosni.
- Megint azt álmodtad? – kérdezte kissé komoran.
- Igen. Mostanában egyre gyakrabban álmodok a múltról. – sóhajtott, majd megtörölte az arcát. – És mi szél hozott erre?
- Nem a szél hozott tubicám, hanem a két lábam. Jöttem megnézni, hogy is megy ez a banda dolog.
- Aha, tehát apám küldött. – szögezte le.
- Jah.
- Mit akar?
- Lesz egy bál. Amolyan fejesek találkozója.
- És engem ez hol érint?
- Úgy, hogy akár tetszik akár nem, az ő vére vagy és ezt nem tudod letagadni. – nézett komolyan a lányra.
- Azt hiszed, nem tudom? Akárhányszor a tükörbe nézek olyan mintha anyámat és apámat látnám. – sóhajtott fáradtan.
- Ugyan nem vészes, kibírod. Csak mosolyogj bájosan és bólogass.
- És közben hallgassam, ahogy a hátam mögött összesúgnak és ismét azt a témát boncolgatják, hogy félvér vagyok. Kösz nem.
- Én is ott leszek. És a bátyád is. – szúrta közbe.
- Na, jó talán elmegyek. – sóhajtott megadóan.
- Cath, végre felébredtél? – jött be a szobába a három barátnője.
- Igen, bocsi, hogy próba előtt aludtam be.
- Nincs gáz úgy is csak hobbiból csináljuk. Na, meg ráérünk, mi nem sietünk sehova.
- Akkor ennek örömére akár kezdhetnétek is! – szólt közbe vigyorogva Inugami.
- Ez ki? – bökött rá az egyik lány.
- Amolyan nagybácsi féle. Ne is törődjetek vele. – legyintett a vörös és a gitárjáért nyúlt. 10 perc múlva meg voltak a technikai beállítások is és kezdhettek. A dal egy gitárszólóval kezdődött aztán becsatlakozott a másik gitár és Cath elkezdett énekelni.
Örökké akarok élni és ha ez megtörténne mindenem valóra válna
Sok minden velem tarthatna
Az egész életem leláncolja az álmaimat pedig nagyon fontosak nekem
Ha most csak ennyit tudok megtenni megyek eszek valami édeset
Hagyd abba ezt a gondolkodást
Felesleges róla beszélni
Visszanézek arra az útra, amint keresztül jöttem és csak rossz dolgok vannak s már rosszul vagyok tőlük
A dolgok miket megérintek, fénylenek, én így akarok élni
Határok nélkül akarok élni és ha végtelenül élhetek minden valóra válik
Reménytelenül akarok élni, minden nap mikor türelmetlen voltam eltűnni látszik.
De megpróbálom "kihagyni" ezeket, úgyhogy nem hagyhatom a gondolataimat így lefáradni, következetlenül.
Ez olyan, mint mikor beütöm a fejem valahova, de észre sem veszem.
Rendben, menjünk a kórházba egy kicsit. Tudnál nekem hagyni egy kevés gyógyszert ami ébren tart örökké?
Vége
