2.

2014.06.12 17:13

Szellem a gimiben

Egy újabb átlagos nap. Egy újabb átlagos nap a suliban. És egy újabb átlagos nap a suliban a történelem tanár óráján. Komolyan ki az, az örült, aki első órába berak történelmet? Ha nem támasztanám a fejem, tuti, hogy nagyot koppanna az asztalon, annyira álmosító ez az óra. Már nem tudom hányadik ásítást próbáltam elfojtani, amikor úgy döntöttem feladom. És én meg azt hittem, hogy amikor ide jövök nem lesz egy unalmas napom sem. Hát tévedtem. De hatalmasat. Még csak egy hete vagyok itt, de már úgy érzem, el tudnék menekülni innen. Az alatt az egy hét alatt megismertem pár embert. Kezdjük szépen sorban. Először is Irissel ismerkedtem meg aztán Kennel, Lynnel, Kimmel, Nathaniellel, Melodyval, Rosalia -val és végül Violával. De rajtuk kívül még ott volt a három grácia is, akiket nem vagyok hajlandó emberszámba venni. A szöszi már az első nap megpróbált belém kötni, de rosszul járt. Úgy megaláztam, hogy szinte a porig süllyedt szégyenében. Kellet neki belém kötni. Mit gondol, poénból Ayumi a nevem? Elég nagy a szám és az önbizalmam ahhoz, hogy meg tudjam védeni magam. Nem hiába határozott lépés a nevem. Egyébként a vörös hajú sráccal, aki megbámult és segítet az első nap az óta sem beszéltem. Annyit megtudtam, hogy Castiel a neve és ő a suli hivatalos rossz fiúja. A szöszke ribi meg tisztára bele van esve, mint vak ló a gödörbe és azt hiszi, hogy csak az övé. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire szőke? A srác le se szarja! Már elnézést a trágár kifejezésért, de az ilyen emberek ki tudnak akasztani. Na, jó befejezem a nyavalygást. Na, de akkor is. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen, hogy pont abba az osztályba kerültem, ahol a szöszi is van? Na, jó most már tényleg befejezem. Unalmamban már nem tudtam mit csinálni, ezért az ablakon bámultam kifele. Azt hiszem, a mai nap után érdemes lesz kiülni a park egy eldugottabb részébe és kicsit gitározgatni. Nem ártana frissíteni a tudásom. Még a végén berozsdásodok és kapni fogok tőlük. Valahogy mindig megérezték, ha történt velem valami. Biztos azért, mert már annyira összenőttünk, mintha testvérek lennénk. Na, de elég lesz az elmélkedésből. Még a végén a tanár kiszúr és felszólít. Úgy, mint Kent. Most is épp őt kéri számon. Szegény srácot azért sajnálom. A maga módján aranyos, és ha egy kicsit nőne, elhagyná a szódaszifonos szemüveget és a gomba frizurát még lehet, hogy Lynn is felfigyelne rá. Hirtelen megszólalt a kicsöngő és a legtöbb diák amilyen gyorsan csak tudta elhagyta a termet. Én is lassan feltápászkodtam és elindultam a szekrényem felé. Még az óra eleje előtt vettem egy szendvicset a büfébe és meg fogadtam, hogy többet nem vásárlok itt. Komolyan nagyon drága, nem éri meg. 200 Ft-ot kiadtam egy olyan szendvicsre, ami a fél fogamra sem elég. Kész rablás. Az a nyomorult zsömle nem nagyobb, mint a tenyerem, pedig nekem nincs nagy tenyerem. Amikor oda értem a szekrényemhez ott volt a szöszke ribi egyik csicskása akit asszem Linek hívnak. Éppen össze akarta firkálni a szekrényem. Nem voltam rest válaszul kicsavarni a kezéből a festék szórót és a tartalmával befújni az ocsmány pofázmányát.

-         Hahaha! Így sokkal szebb vagy! – röhögtem a hasamat fogva.

-         Ezért még megfizetsz! – visította és ki akarta tépni a kezemből a festék szórót, de én erősebb voltam nála, így nem járt sikerrel.

-         Még is mi folyik itt? – jelent meg az igazgatónő. – Rongálják az iskola berendezését? Ezért büntetés jár! Délután maguk fogják letakarítani a falfirkákat! – rikácsolt az igazgatónő. Lehet, hogy kezdek meghülyülni, ugyan is mintha a banyának a haja is szerteágazott volna, mintha csak Medúza kígyói lennének. Azt hiszem a tegnap esti film megártott. Többet nem nézek estefelé görög mitológiáról szóló filmet! Másnap hallucinálok tőle. Miután a banya eltűnt Li felé fordultam.

-         Ez a te hibád! – mondtam és az arcába meg a ruhájára fújtam még egy kis festéket. – Én szerzek valamit, amivel le lemoshatod a falfirkákat.

-         Miért pont én? Én ugyan nem fogom bemocskolni a kezem! Csináld te! – ellenkezett.

-         Nem adtam választási lehetőséget! De csinálhatjuk másképp is! – mondtam és megragadtam a hajánál fogva és elkezdtem kidekorálni az arcát.

-         Eressz el! – sipákolt. Én csak jót röhögtem rajta.

-         Van még valami ellenvetésed? – kérdeztem gonoszan mosolyogva.

-         Hülye ribanc! – sziszegte nekem.

-         Problémád van? – kérdeztem vissza sötéten, mire majdnem összetojta magát.

-         Nem. – cincogta.

-         Ajánlom is! Tanítás után itt találkozunk, és ha nem jelensz meg annak nem lesz jó vége! – figyelmeztettem, majd bementem az osztályterembe. Leültem a helyemre és nm törődtem semmivel és senkivel. Így ültem végig a maradék órámat utána kimentem az osztályterem elé és vártam a rúzsevő libát. Nagy nehezen ő is kitolta a belét. Megparancsoltam neki, hogy onnan az ajtó elöl, el ne mozduljon, mert úgy kidekorálom, hogy még egy bohóc is megirigyeli. Bementem a D. Ö. K- ös terembe elkértem a tisztítószereket és felnyaláboltam a vödröt, aztán kimentem. Elmentünk a folyosó végére és neki fogtunk takarítani. Igen én is besegítettem, mert rájöttem, hogy ha Lin múlik, akkor holnapig is itt leszünk. Amikor végeztünk vissza vittem a tisztító szereket a terembe és már indultam volna haza, amikor furcsa hangokat hallottunk.

-         Ez mi volt? Talán egy szellem? – sikított fel és elkapta a karom, hogy azt szorítsa.

-         Eressz már el! Szellemek nem léteznek! De ha ennyire félsz rohanj haza, csak ereszd már el a karom! – kiabáltam és nagy nehezen lefeszegettem az ujjait a karomról. Még morogtam egy sort és az sem zavart, hogy meghallottuk újra a furcsa hangot tovább morogtam. Li ijedtében elszaladt én meg ott maradtam egyedül. Jó sok horrort néztem, már de nem éreztem, hogy félnem kéne. Nyugodt lelkivilággal szedtem elő a mobilom és világítottam meg a szekrényem. Kivettem belőle a cuccomat és elindultam haza. Másnap a három grácia fogadott.

-         Li elmesélte, mennyire féltél tegnap. Szellemek nem léteznek! – kacagott fülsértő hangon.

-         1. Nem én futottam el, hanem Li volt az, aki szinte majd beszart az ijedségtől és majdnem elszorította a karomban a vérkeringés. 2. Amíg a te pincsid haza futott én nyugodtan elintéztem a dolgaim és haza mentem. 3. Ha még egyszer hozzám szólsz, ledugok valamit a torkodon. – mondtam és fellökve őket bementem az osztályterembe. Mivel felkeltette az érdeklődésem ez az állítólagos szellem ezért itt maradtam tanítás után. Megvártam, amíg besötétedik, aztán elindultam a folyósón. Kezemben ott volt a telefonom, készenlétben, hogy felfedjem a szellem kilétét. Kicsit körbe szaglásztam ma. Megkérdeztem pár dolgot erről a bizonyos szellemről, de csak annyit értem el, hogy hülyének néztek. De amikor Nathaniel és Castiel furcsán viselkedtek már kezdett gyanús lenni a dolog. És most itt tarotok. Éppen a folyosó végére értem, amikor furcsa hangokat és lépések zaját hallottam. Na, most vagy soha! – Mond azt, hogy csíz! – vigyorogtam gonoszan és elsütöttem a telefon vakuját. Az előttem elállónak nem nagyon tetszet az akcióm és ezt tudtomra is adta.

-         Áh, a szemem! Megvesztél? – kérdezte morcosan Castiel.

-         Miért szerintem egész jó kép lett. – mondtam oldalra hajtott fejjel. – Egyébként mit keresel itt?

-         Itt próbálunk a bandával. – felelte, miközben beállt a szokásos pózba, amit még a gyér világítás ellenére is láttam.

-         Van bandád? – kezdtem kíváncsi lenni.

-         Igen. Gyere, bemutatlak. – intett és kinyitott egy ajtót, amit eddig még nem vettem észre. Kiderült, hogy itt nem szabadna tartózkodnunk, de Castiel ellopta a kulcsot Nathanieltől, és hogy egyikük se bukjon le suli után szoktak próbálni. Az volt az a zaj, amit tegnap hallottam. Közben bemutatott Lisandernek is, aki az énekes volt. Castiel pedig gitáros volt és ok ketten alkottak egy bandát. Érdekes. Lisanderrel jót lehet beszélgetni. Igaz kicsit szűkszavú, de amúgy jó fej.

-         Na, én most már megyek. Már így is későre jár. – néztem rá a telefon kijelzőre, ami már fél kilencet mutatott. Jól elszaladt az idő. – Öröm volt találkozni veled! – mosolyogtam a felemás szeműre.

-         Részemről a szerencse. – bólintott, majd kezet csókolt mire felkuncogtam.

-         Haza kísérlek. Veszélyes egyedül ilyenkor. – mondta Castiel.

-         Rendben. - Bólintottam, majd megindultunk. Kissé nyomasztó csend telepedett ránk, amit én törtem meg végül. – Régóta zenéltek?

-         Eléggé. – válaszolt. Eh. Kösz a bő választ. Innentől inkább feladtam. Láttam rajta, hogy nincs beszédes kedvében. Legalább is én ezt gondoltam, azonban erre hamar rácáfolt.

-         És te játszol valamilyen hangszeren? – kérdezte hirtelen.

-         Igen. Gitározok, meg zongorán is tudok játszani. – mondtam elgondolkozva. Még annak idején ők tanítottak meg gitározni. Olyan mintha csak tegnap lett volna. A gitár majdnem nagyobb volt nálam.

-         Az jó. – reagált a vörös ezzel visszahozva engem a valóságba.

-         Itt vagyunk. Hát ez lenne az én szerény hajlékom! – álltam meg a házam előtt. – Köszi, hogy elkísértél. – mosolyogtam a fiúra mit a sötét miatt nem láthatott.

-         Nincs mit! Találkozunk holnap a suliban! – intett majd szép lassan elsétált. Fura srác. Van benne valami megmagyarázhatatlan, ami szinte vonz magához.

Vége