19. fejezet

2014.06.12 18:51

Órai levelezés

Hannah

Már egy hét telt el az osztály kirándulásig. Jelenleg épp lyukas órám van, így a csipet csapattal elvonultunk a klubszobába. Hogy, mi is ez a klub szoba? Egy terem, amit eredetileg arra rendeztek be, hogy az ilyen esetekben a diákok itt eltölthetik az idejüket. Aztán később ez megváltozott arra, hogy csak a D. Ö. K. – ös képviselők jöhetnek be. De mire valók a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjük őket? Ezért Castiel ellopta a kulcsot a D. Ö. K. – ös teremből és lemásoltatta, aztán visszacsempézte. Így amikor csak kedvünk szottyan, be tudunk jönni. Ahhoz képest, hogy mennyi értéktárgy van itt, ritkán ellenőrzik a szobát. Van bent egy mikró, két kanapé, egy összecsukható ágy, három asztal, hangfal és csocsó asztal. Mi éppen párokba rendeződve befoglaltuk a két kanapét, ami egymással szemben van. Én Kentin karjaiban vagyok, mellettem Haru Castiel karjában, szemben pedig Yume Lisandernek dőlve. Bár már összejöttek, néha még úgy viselkednek, mintha nem is egypár lennének.

-         Nincs kedved átjönni délután? Bemutatnának otthon, mert már keresztanyu nagyon kíváncsi rád. – néztem fel szerelmemre.

-         Háát rendben. – pirult el.

-         Nem kell félni nem, harap! – nevettem rajta és egy puszit nyomtam az arcára.

-         Rendben. – fújta ki a levegőt. Jutalmul kapott egy csókot majd megfogtam a kezét. Kicsöngőig még bent voltunk a szobában, utána Castiel bezárta aztán visszamentünk a terembe. Éppen töri óra következett. Halálra untuk magunkat. Én már unalmamban már a füzetemet dekoráltam, ami elég szép teljesítmény mert, már teli van figurákkal, mintákkal. Egyszóval már az oldalakat dekoráltam, amikor hirtelen egy cetli landolt a padomon. Felnéztem a füzetemből és gyanakodva néztem körbe, a szemem megakadt a mellettem vigyorgó Harun. Kihajtogattam a papírt és elkezdtem olvasni.

Mit szólnál egy kis szívatáshoz, hogy feldobjuk ezt az unalmas órát. Castiel kitalálta, hogy lehetne megszívatni az osztályt. Körbe küldünk egy levelet, amit mindenki elolvass, aztán tovább adja. Egész jól hangzik nem? Majd ad tovább az üzenetet a többieknek is!

Hát ezek nem normálisak. De végül is izgalmasan hangzik. Megér egy próbát. Gyorsan megírtam a választ utána tovább adtam az üzenetet. Nem sokkal később már érkezett is a cetli. Érdeklődve bontottam ki.

Én értem. de azt nem értem, hogy mit keres egy zsíros kenyér a plafonon.

Csupán ez az egy mondat szerepelt a levélbe, de nem sok kellet ahhoz, hogy elröhögjem magam. Gyorsan továbbítottam az üzenetet és figyeltem a barátaim reakcióját. Yume-nak nem sok kellet, hogy elröhögje magát, már szinte fulladozott a visszafojtott nevetéstől. Miután mindenki elolvasta, jöhetett a szívatás. Szép lassan mindenkihez eljutott a levél, mi nyolcan (Haru, Castiel, én, Kentin, Yume, Lisander) pedig hátulról figyeltük a többiek reakcióját. A legtöbben, bevették, hogy a plafonon egy zsíros kenyér van ezért elkezdték keresni. Rendszerint ilyenkor közülünk a gyengébb idegzetűek (Alexy, Yume, én) a padra borulva próbáltuk elfojtani a nevetésünk hangját. Yume, bírta a legkevesebb ideig, vörös fejjel kéredzkedett ki a „mosdóba”. Engem szerencsére az egyik nagydarab osztálytársam betakart, így már könnyes szemmel röhögtem, a padon fekve. Haru maga volt a megtestesült nyugalom. Amikor valaki óvatosan felnézet a plafonra, csak egy gonosz mosolyt engedet meg magának. Nagyon profin csinálta. Alexy-nek könnyű dolga volt mivel őt Kentin takarta, így már ő is a padon fekve rázkódott a nevetéstől. Ahogy egyre jobban figyeltem a reakciókat, a levére éreztem, hogy nem sokáig bírom. Nagy lendülettel álltam fel a padból és kikéredzkedtem a mosdóba. Meg sem álltam a mosdóig, ahol már Yume várt.

-         Nem bírtad valami sokáig! – nézett rám, miközben igyekezett vissza fojtani a nevetést.

-         Teh… beszélsz? – kérdeztem akadozva. A tekintetünk egy pillanatra találkozott és szinte egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Egymásnak dőlve, szinte már visítva röhögtünk. Ekkor kinyílt az ajtó és Haru lépett be rajta. Egy pillanatra abba hagytuk a röhögést, aztán újra felnyerítettünk. De ezúttal már Haru is nevetet. Persze ő nem olyan cikin mint mi, de a lényeg, hogy már ő is nevetet. Ráadásul úgy, hogy már a kézmosóba (vagy mi a francnak nevezik? Jelenleg nem fog az agyam.) kapaszkodott, az oldalát fogva. Legalább öt percig nevettünk így, aztán sikerült leállni.

-         Atyám, hogy nézek ki! Mint aki Niagarát bőgte ki, keverve egy emóssal. – húzta el a száját Yume, amikor a tükörbe nézett. – Még a festékem is elkenődött, a táskám pedig az osztályba maradt.

-         Ne aggódj szinte sejtettem, hogy ez lesz, ezért intézkedtem! – dobta oda Haru a sminkes táskát a vörösnek, aki azon nyomban nekiállt kifesteni magát. Miután végzett mi következtünk. Eltüntettük a sírás nyomait egy kis sminkkel és jó adag hideg vízzel. Ezután már nyugodtan léptünk be a terembe, és foglaltuk el a helyünket. Pont elkaptam azt a pillanatot, amikor Amberhez került a levél. A szőke minden hezitálás nélkül felpillantott, mire belőlem majdnem kitört a röhögés. Csak annak köszönhettem, hogy sikerült vissza fognom, hogy a bal oldalamon ülő Haru szigorú pillantással bombázott, amíg a jobb oldalamon ülő Yume pedig oldalba vágott a könyökével figyelmeztetőleg, így sikerült nagyjából megnyugodnom. Pont akkor fordult hátra a tanár, amikor már csak egy széles vigyor volt az arcomon, amit persze egyből kiszúrt.

-         Min vigyorog kisasszony? – kérdezte szigorúan.

-         Ó, én nekem csak j kedvem van! – válaszoltam neki vidám hangon.

-         És még is mitől, ha megtudhatnám? – tette csípőre a kezét és szigorúan nézett rám.

-         Hát attól, hogy milyen csodás időnk van! – válaszoltam gyorsan. Erre mindenki kinézett az ablakon. Amint válaszoltam a tanárnak, hirtelen villámlott odakint, és nem sokára már hallatszódott a dörgés is. Arról nem is beszélve, hogy az óra elejétől már szakadt kint az eső. Magyarul elég hülyén jött ki ez az egész. Yume a padot ütögetve sírt a visszafojtott nevetéstől, Haru csak „ennél hülyébb nem is lehetnél” pillantással nézett rám. Hát igen. Ennél már nem is leszek.

Vége