18 – Egy nehéz nap
Egy hét telt el azóta, hogy majdnem megtámadtam a barátaimat és hogy felbukkant a boszi, hogy pokollá tegye az amúgy is kellemetlen életem. komolyan mit ártottam a földieknek, hogy ennyire utálnak? Jó, nem voltam épp a legrendesebb gyerek, de Amber és Deborah rosszabb volt nálam még is nekik nem ártott az ég.
- Az élet gázos. – sóhajtottam, gondolatmenetem végén, mire jutalmul kaptam egy fejbe verést a fentebb említet nyanyától.
- Ne kalandozzon el a gondolatod, koncentrálj! – parancsolt rám, mire morogva, de teljesítettem a parancsát. Így ment ez egy hete. Minden egyes nap suli után vagy közben megjelent és elkezdtünk egy kimerülésig tartó edzést, aminek köszönhetően már kezdtem uralni az erőm. Az óta az esett óta nem beszéltem a barátaimmal. Bántott a dolog, hogy majdnem miattam esett bajuk. Egyszerűen nem bírtam a szemükbe nézni. – Már megint máshol járnak a gondolataid!- koppintott újra a fejemre.
- Au! – fogtam a fejem. – Miért kell állandóan ütni? – méltatlankodtam.
- Mert nem koncentrálsz! Így sose fogod tudni irányítani az erőd! Azt akarod, hogy megismétlődjön a múltkori? – tapintott rá a lényegre. A kezemet ökölbe szorítottam. Csak azért nem vonultam vissza ettől a pokoli edzéstől, mert nem akarom, hogy a múltkori megismétlődjön.
- De, hogy akarom! – feleltem halkan, lehajtott fejjel. – Pont azért fogtam bele ebbe az edzésbe, hogy a múltkori ne ismétlődjön meg. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e a barátaim szemébe nézni ezek után, de addig is nem akarom, hogy megismétlődjön. – válaszoltam.
- Akkor tudod, mit kell tenned! – mondta mire bólintottam és koncentráltam. Éreztem, hogy a sötétség ismét körül ölel. Olyan nyugtató volt, de ezúttal, tudtam, hogy nem szabad ellazulnom. Koncentrálni kezdtem. Meg kell értenem az erőmet, ahhoz, hogy uralni tudjam. A tűzzel, játszom, szóval óvatosnak kell lennem. Ahogy koncentráltam a sötétség szép lassan eloszlott aztán egy alakot kezdet formálni. Közben a táj megváltozott és már nem egy sötét helyen voltam, hanem egy mezőn, ami teli volt vörös pókliliommal. Felettem a sötét égbolton halványan pislákoltak a csillagok, de még is láttam. Hirtelen fuvallat söpört végig a réten, mire meg kellet vetnem a lábam, hogy ne fújjon el, pedig nem vagyok pehelysúlyú. Amikor felemeltem a fejem egy hatalmas fekete sárkánnyal találtam magam szemben, mire hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Kotta nem vágtam, hogy mi folyik itt. Oké eddig mindig eljutottam addig, hogy a táj szép lassan meg változott, de ez volt az első esett, hogy teljesen. Eddig csak rövid ideig változott meg, utána mindig visszatért a sötétség. És ez a sárkány… asszem ha most meg kéne ijednem. De egyszerűen nem tudok. Érzem, hogy nem kell tőle félnem. Óvatosan lehunytam a szemem és kinyújtottam a karom a sárkány felé. Amikor megérintettem, hirtelen úgy éreztem, mintha valami ismeretlen erő söpörne végig rajtam. Alig tudtam állva maradni a sok energia pedig majd szétfeszítet. De kitartottam. Összeszorított fogakkal és szemekkel, hang nélkül tűrtem a fájdalmat, ami hirtelen, mintha a nyakamba szakadt volna. Nem értettem, hogy mi folyik itt, de tudtam, hogy állva kell maradnom, és ami a legfontosabb, hogy végig meg kell őriznem a tudatom.
- Hm, nem is rossz. Bár nem is várhatnék mást egy őrzőtől. – szólalt meg egy idegen hang mire ijedtemben hátráltam pár lépést és majdnem hátra estem, de hirtelen valaki elkapta a csuklóm majd egy kemény mellkasnak ütköztem. Oké ez nekem sok. Óvatosan néztem fel, hogy még is kinek a karjaiban vagyok én. Elég sok fura fickót láttam már, de ő kitűnt közülük. A jelenlegi személy, aki a karjaiban tartott egy hosszú fekete hajú fiú volt, akinek a szemei pirosak voltak és hegyes fülei voltak, mint Ezarelnek. Hátán két hatalmas fekete szárny volt és mire idáig eljutottam a józan eszem kezdte felmondani a szolgálatot. A fiú (mit fiú basszus ez egy félisten!) elengedett majd hátrált pár lépést. Gondolom megvárta, amíg felfogom a látottakat. – Még sose fordult elő, hogy az őrzőm egy lány legyen. – mondta majd hirtelen eltűnt, aztán előttem jelent meg és a melleimet kezdte el bámulni. – Bár, nem mintha bánnám. Főleg, hogy egy ilyen dögös lány. – mondta csak úgy magának. Én enyhén elpirultam és mielőtt bármit is csinálhattam volna, fél térdre ereszkedett előttem és kezet csókolt. – A nevem Faasnu. – mutatkozott be.
- Ö... Miria Wright vagyok. – válaszoltam kissé zavartan.
- Tudom ki vagy! Figyeltelek ez idáig! - mondta, majd megint köddé vált. Szó szerint, fekete köddé vált majd felvette a sárkány alakját és körém tekeredett. – Minden egyes pillanatban figyeltelek! – mondta, mire nekem eszembe jutott valami.
- Minden egyes pillanatban? – kérdeztem vissza vörös arccal.
- Nem kell félni nem az a fajta, vagyok, aki leskelődik. – mondta mély hangján. Na, persze. Akkor az előbb miért bámulta meg a melleimet? – Csak érdekes vagy. Még sose volt egy nő az őrzőm.
- Már korábban is így hívtál. Mit jelent ez? Ki vagyok igazából? – kérdeztem.
- Érdekel? - kérdezte, miközben engem tartva keringet körülöttem, mint valami kígyó.
- Igen. – vágtam rá, habozás nélkül.
- Még akkor is, ha az életed megváltozik? – kérdezte.
- Ennél szarabb már úgy se lehet. – sóhajtottam.
- Érdekes vagy. – kuncogott. – Legyen, hát elmondom. Több millió évvel ezelőtt kezdődött az egész még a sárkányok korában. Rengetegen voltunk akkoriban, mi uraltuk a világokat. Harmóniában éltünk a többi élő lénnyel, de amikor néhány sárkány hataloméhségé felcsapott ennek vége lett. Először csak néhányan aztán egyre többen akarták uralni az egész világot. Mindenkit az uralmuk alá akartak hajtani. Hamarosan hatalmas háború tört ki sok áldozattal. De hiába győztek azok, akik a rendet akarták vissza állítani, már késő volt. Az emberek őket is veszélyesnek bélyegezték és vadászni kezdtek rájuk. Voltak olyan világok is ahol ez nem történt meg, de a legtöbb világban ez volt ezért a sárkányok elkezdtek kihalni. A nagyhatalmú sárkányok elhatározták, hogy a foglyul ejtet lázadó sárkányok vezetőjét elzárják, hogy soha ne igázhassa le a világot. Ez a sárkány szintén egy nagyhatalmú sárkány volt ezért nehéz lett volna csak úgy elzárni. Ezért úgy határoztak, hogy valakibe elzárják. Ekkor egy fiú, akit a sárkányok neveltek fel önként vállalta, hogy belé zárják a sárkányt. Tudta, hogy ha nem elég erős akár bele is halhat, de nem bánta. Jóvá akarta tenni, azt, amit embertársai okoztak. A legerősebb sárkányra hárult az a feladat, hogy elzárja a sötétség sárkányát. Mivel csak ő, aki a napsárkány volt elég erős, hogy elzárja. Azonban az elzárásért súlyos árat fizetet. Majdnem az életébe került, ezért, hogy megmentsék egy másik halandóba zárták. Ezután a két sárkány mindig más emberben élt tovább elzárva. Sosem szabadulhattak ki, mivel átkot szórtak rájuk, aminek köszönhetően mindig egy emberbe lesznek zárva. Ezeket nevezik kiválasztottaknak. Ez vagy te és a drága húgod. Érdekes. Eddig még nem fordult elő, hogy testvérek legyenek a kiválasztottak. Na, de mára ennyi elég, mivel az a boszorkány kint kezd ideges lenni. Elég gyorsan repül az idő idebent. – mondta, majd letett a földre.
- Ki vagy te valójában? – kérdeztem gyanakodva.
- Hm, nem is vagy te olyan buta, mint amilyennek mutatod magad. Ezért jutalmul megmondom az igazi nevem. Vulom vagyok a sötétség sárkánya. – mondta. Ezután, hirtelen újra elsötétült minden, majd amikor kinyitottam a szemem újra a való világban voltam.
- Ó, te jó ég! – nyögtem ki azt, ami elsőnek eszembe jutott. Kissé sokkos állapotban voltam. Ez az utolsó információ, sokkoló volt.
- Meg hosszabbodott az időd. Már több időt tudsz bent lenni. – nézett rám a banya.
- Találkoztam vele. – mondtam kissé sokkos állapotban.
- Kivel? – kérdezte.
- Ne, játssza, a hülyét mindent tudok! – mondtam, kissé halkan, miközben leültem és a tenyerembe temettem az arcom.
- Akkor kezdődhet az edzés második fele. – jelentette ki, mire felnyögtem. Úgy érzem kemény hét áll előttem.
Pár hónap múlva
Az elmúlt hetekben és hónapokban egyre több időt töltök a drága bérlőm társaságában, miközben egyre többet tudok meg róla és a sárkányokról. Egyébként Vulom egy szemét dög, de nem annyira vészes. Minél több dolgot tudtam meg annál inkább kezdem megérteni az egész helyzetet. Egyébként egyre jobban tudom kezelni az erőm. Drága sötét sárkányom igen segítőkész. Állítólag csak idegesíti, a banya oktatása csak azért segít nekem. Nem is annyira rossz fej.
- Ek Dovah. – mondtam ki bizonytalanul, majd felnéztem Vulomra.
- Egész jó. Már a kiejtésed is javult és egyre jobban megy. – dicsért meg.
- Ez mit jelent? – kérdeztem.
- Azt jelenti, hogy „Ő sárkány” . – válaszolt. Éppen sárkány nyelvtan órát tartott nekem. Már egyre többet tudok a sárkányok nyelvén. A sárkány szerint ez azért van, mert gyorsan tanulok az Oustig ág miatt. Hogy a bájitaloknak mi köze van, a gyors tanuláshoz nem tudom. Ezután egyre tovább bírtam bent maradni és egyre több mindent tanultam meg.
- Édes Istenem végre egy kis pihenés! – nyújtóztam. Hirtelen bele ütköztem valakibe.
- Vak vagy? – morrant rám az illető. Megjegyezném nem csak ő kötött ki a földön, hanem én is szóval nem tudom, miért méltatlankodik?
- Nem csak világtalan. – válaszoltam vissza.
- Beszóltál? – kérdezte.
- És ha igen? – kérdeztem vissza, majd felálltam.
- Ne kötekedj!
- Nem vagyok beton. – vágtam rá. Ekkor valami kezdetét vette. De akkor még egyikünk se tudta, hogy ez a találkozás nem volt véletlen.
VÉGE