14. fejezet

2014.06.12 18:44

Fejezet 14.

Régi ismerős, avagy tényleg lecserélt?

Haru

-          Haru ő itt Yume a gyerekkori legjobb barátnőm. Yume ő itt Haru a legjobb barátnőm. – mondta izgatottan Hannah. Még nem láttam ilyennek.

-         Örvendek a találkozásnak! Már sokat hallottam rólad! – mosolygott rám.

-         Mondanám, hogy viszont, de kicsit váratlanul ért a hirtelen találkozás. – mondtam, kicsit feszengve.

-         Áh, Hannah már mindenütt kerestelek! – jelent meg Kim. – A diri hívat.

-         Mi? – nyikkant ijedten. – Pedig a héten már nem is késtem! Mindig időben bent voltam! – kezdett el kétségbe esni. A vörös érdeklődve figyelte.

-         Nyugi, csak a padlócirkálót kell megkeresned. – mondta Kim mosolyogva.

-         Még rosszabb! – mondta elgyötört képpel.

-         Sok szerencsét. Tavaly én üldöztem, most rajtad a sor. – veregettem hátba.

-         Tavaly előtt pedig én, szóval most te következel. – mondta Kim.

-         Haru, megkérhetlek rá, hogy addig vigyázol Yume-ra? – fordult felém.

-         Persze. – bólintottam, pedig elmentem volna. Hannah még elmotyogott egy köszit, utána, neki állt Totó nevét kiáltozva keresni a kutyát.

-         Ki az a Totó? – kérdezte meg a vörös.

-         Az igazgatónő kutyája, vagy, ahogy mi hívjuk a padlócirkáló. – válaszoltam és közben elindultam a szekrényem felé.

-         Miért pont padlócirkáló? – kérdezte. Mielőtt válaszolhattam volna, a kutya rohant el a lábunk alatt és nem sokkal utána Hannah is megjelent.

-         Nem szóltam. – nézett a kutya után.

-         Arra ment! – mutattam neki az udvar felé. – Ha rám hallgatsz kutya keksszel könnyebb lesz. – mosolyogtam rá.

-         És honnan szüljek neked kutya kekszet? – kérdezte idegesen.

-         Castiel. – válaszoltam.

-         Nincs az- az Isten! – méltatlankodott. Ekkor megjelent az igazgatónő a folyosó végén. – Na, jó még is van! Merre találom azt a barmot? – morogta megadóan.

-         Tornaterem. Épp kosár edzése van. – vigyorogtam barátnőmre, aki a válasz hallatán kellemetlenül felnyögött.

-         Na, jó túlélem. – sóhajtott mélyeket. – De az a dög már nem biztos. – tette hozzá morogva és tovább állt.

-         Elintéztétek már a beiratkozásod? – fordultam a vörös felé.

-         Nem. – rázta meg a fejét.

-         Akkor irány a D. Ö. K- ös terem. Nathaniel elintézi a papírjaidat, utána már csak az igazgatónővel kell lefixálni a dolgokat és már fel is vettek. – mondtam neki és benyitottam a terembe. – Üdvözletem a népnek!  - rikkantottam el magam. Melody meglepetten nézett rám majd mosolyogva üdvözölt, Nathaniel pedig majd összeszarta magát.

-         Szia Haru! Mi járatban? – kérdezte kedvesen.

-         Az új tanulót kísérgetem. – válaszoltam és arrébb léptem, hogy Yume is látszódjon.

-         Mióta pesztrálod te az újoncokat cica? – hallatszódott a hátam mögül. Hátra fordultam és Castiel volt ott, aki éppen az ajtófélfát támasztotta, nehogy eldőljön.

-         Hát te? Azt hittem kosáredzésed van. – mondtam csodálkozva, majd közelebb léptem hozzá és puszit nyomtam az arcára. – Nem, mintha nem örülnék a társaságodnak. A kérdésedre a válasz, azóta, hogy Hannah megkért. – mosolyogtam rá.

-         Éppen a kis barátnőd miatt maradt félbe az edzés. Jobban mondva a padlócirkáló miatt, de rá fogni sokkal jobban esik.

-         Legalább sikerült elkapnia? – kérdeztem a vörit.

-         Nem. – nevetett majd megcsókolt. Én átkaroltam a derekát és viszonoztam a csókját.

-         komolyan nem értem, miért kell nektek folyton egymást szapulni. – sóhajtottam miután szétváltunk.

-         Azért mert akkor unalmas lenne az életünk. – vigyorgott én pedig lemondóan sóhajtottam. – Este átjössz? Démon már hiányolja a társaságod. – hajolt közel hozzám. – És már én is. – tette hozzá és megint megcsókolt.

-         Hm, nem is tudom. – tűnődtem látványosan majd elnevettem magam. – Ha nagyon akarod, akkor átugorhatok estére. – karoltam át a nyakát és megcsókoltam. Miután elváltunk egymástól a vöri lelépett én pedig Yume - t kísértem el a bazárba. Ott megcsinálták az igazolványképét és egy kisebb kitérővel visszamentünk a suliba. Ott amíg Nathaniel elrendezte a papírokat addig én kimentem a folyósóra és vártam. Amikor elhaladt mellettem Totó elővettem a kutya kekszet a szekrényemből. Nemsokára feltűnt Hannah is a színen.

-         Kinyuvasztom! – sziszegte két levegő vétel között.

-         Nesze ez talán segít! – dobtam, oda neki egy zacskó kutyakekszet.

-         Kutyának meg tessék mi? – kérdezte morogva. – Köszi, életmentő vagy. – tette hozzá, majd tovább állt. – Ó, Totó gyere elő kiskutyám és akkor talán nem csinálok belőled kutya kaját! – hívogatta a kutyát. A mondat vége már ijesztő volt. Kissé félve tekintettem utána. Ekkor kinyílt a D. Ö. K – ös terem ajtaja és Yume lépett ki rajta.

-         Végeztél? – kérdeztem.

-         Igen. – bólintott.

-         Akkor már csak az igazgatónőt kell megkeresnünk és van egy sanda gyanúm, hogy ha megtaláljuk Hannaht akkor az igazgató nő is elő kerül. – mondtam mosolyogva. És még milyen igazam volt! Így kegyen ötösöm a lottón. Ahogy megtaláltuk Hannaht megjelent a banya is. Amikor megkapta a padlócirkáló dögjét, megnyugodott és elment.

-         Köszi, hogy segítettél neki elintézni a beiratkozást. – sóhajtott fáradtan.

-         Nincs mit. Most viszont mennem kell. Castiel már vár. Elég rég voltunk már kicsit kettesben, ezért ma nála alszom. – mondtam és elbúcsúztam tőlük. Az elkövetkezendő napokban egyre kevesebbszer találkoztam Hannahval. Szinte mindig Yume-val volt. Kezdtem úgy érezni, hogy lecseréltek. Egyik alkalommal épp e gondolkoztam a szekrényemnél, amikor megjelent Amber.

-         Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim. – szólalt meg a szöszi.

-         Nincs most humorom hozzád! Tűnj el innen! – morogtam.

-         Csak nem kitúrtak a helyedről? – kérdeztem gúnyosan kacagva. Erre idegesen becsaptam a szekrényajtóm.

-         Ugyan mit tudsz te? – kérdeztem mérgesen.

-         Ugyan már. Látom, amit látok. Az a vörös hajú kiscsaj szép lassan kitúr a helyedről.

-         Valóban?

-         Elég aljas módszer. Igazi angyalbőrbe bújt démon. – mondta gonoszan kacagva.

-         Ez nem igaz! – szakítottam félbe. – Hannah megbízik benne, ezért én is! – néztem mérgesen a szöszire.

-         Ugyan már lásd be! Kitúrtak a helyedről és a te drága barátnőd nem is vette észre. –mondta gonoszan kacagva, majd elment és magamra hagyott.

-         A franc essen beléd! – káromkodtam el magam és belevágtam a szekrényajtóba.

-         Izé… - szólalt meg mellettem egy bátortalan hang. Felnéztem és Yume- vel találtam magam szemben. – Sajnálom! Én tényleg nem akartalak kitúrni! De tudod, régen én és Hannah elválaszthatatlanok voltunk, és amikor átjött ide és megismerkedett veled, azt hittem, hogy elveszítem. Annyi mindent mesélt rólad, hogy kezdtem féltékeny lenni. Sajnálom. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. – mondta lehajtott fejjel. Miközben beszélt a szemi szomorúan csillogtak. Valahogy éreztem, hogy nem hazudik.

-         Mindenki követ el hibákat, pont ez tesz minket emberré. – válaszoltam. Meglepetten kapta fel a fejét. – Kezdjük újra. – sóhajtottam nagyot majd kezet nyújtottam neki. – Kuro Miharu, de a barátimnak csak Haru.

-         Kudo Yume. – rázta meg mosolyogva a kezem. Ekkor éreztem, hogy egy új barátot szerezem. Egy őszinte és kicsit lökött, de kedves és optimista barátot.

Hannah

-         Az elmúlt hetekben rengeteget foglalkoztam Yume-val. Annyira örültem, hogy ő is itt van. Ma kivételesen nincs velem, ezért Violával igyekezek a rajzterem felé. Épp, hogy a folyósóra értünk meghallottam Amber gúnyos nevetését. Intettem Violának, és elhúzódtunk, hogy ne lássanak minket. Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim. – szólalt meg a szöszi.

-         Nincs most humorom hozzád! Tűnj el innen! – Ez Haru! Vajon mit akarhat tőle?

-         Csak nem kitúrtak a helyedről? – kérdeztem gúnyosan kacagva. Miről beszél ez?

-         Ugyan mit tudsz te? – kérdezte mérgesen a fekete hajú.

-         Ugyan már. Látom, amit látok. Az a vörös hajú kiscsaj szép lassan kitúr a helyedről. – mondta szöszi. Elkerekedett szemekkel hallgattam tovább a beszélgetést.

-         Valóban?

-         Elég aljas módszer. Igazi angyalbőrbe bújt démon. – mondta gonoszan kacagva.

-         Ez nem igaz! – szakította félbe. – Hannah megbízik benne, ezért én is! – néztem mérgesen a szöszire. – Hirtelen nagy kő esett le a szívemről.

-         Ugyan már lásd be! Kitúrtak a helyedről és a te drága barátnőd nem is vette észre. –mondta gonoszan kacagva, majd elment és magamra hagyta.

-         A franc essen beléd! – kiáltott fel mérgesen és a szekrényajtóba vágott.

-         Izé… - hirtelen Yume jelent meg. Ezek szerint ő is hallotta. – Sajnálom! Én tényleg nem akartalak kitúrni! De tudod, régen én és Hannah elválaszthatatlanok voltunk, és amikor átjött ide és megismerkedett veled, azt hittem, hogy elveszítem. Annyi mindent mesélt rólad, hogy kezdtem féltékeny lenni. Sajnálom. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok. – mondta lehajtott fejjel.  Vártam mit fog válaszolni Haru.

-         Mindenki követ el hibákat, pont ez tesz minket emberré. – válaszoltam. Meglepetten kapta fel a fejét. – Kezdjük újra. – sóhajtott nagyot majd kezet nyújtott neki. – Kuro Miharu, de a barátimnak csak Haru.

-         Kudo Yume. –ráztak kezet. Erre elmosolyodtam és Violával a nyomomban hozzájuk lépetem.

-         Már mindenütt kerestelek titeket. - mondtam széles vigyorral.

-         Hát itt vagyunk, sikerült megtalálnod minket! – mosolygott Yume. Haru is elmosolyodott.

-         Mit szólnátok hozzá, ha megbeszélnénk valami délutáni közös programot? – kérdeztem vidáman.

-         Holnap lesz a tanulmányi kirándulás. Délután pakolni kéne. – mondta Haru.

-         Tényleg. – mondtam fej vakargatva.

-         Megint elfelejtetted igaz? – kérdezte monoton hangon Haru.

-         Ezen már meg sem lepődünk. – szólalt meg Yume is.

-         Hé! – na vajon ki lehetek?

-         Mit is várunk el tőle? – kérdezte színpadiasan sóhajtva a fekete hajú. Erre mind elnevettük magunkat. Hjaj, milyen szép is az élet, ha az embert ilyen sok gyökér veszi körbe!

Vége