14- A jóslat
- Áh, már mindent értek. – bólogatott Rosa.
- Oh, ez még semmi. – mondtam lazán. – A lényeg most jön!
- Mi?! – kérdezte magas oktávon.
- Csak figyelj! – mondtam ravaszanul mosolyogva.
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
Miután megismertük egymást a fiúk jöttek értünk, hogy mennünk kell a vén banyához.
- Biztos, hogy be kell mennünk? – kérdezte Alexis.
- Hidd el, ha rajtam múlna, elfutnék, de a fiúk elkapnának. – válaszoltam neki gyászos képpel. Amikor bementünk a banya furcsán végig mérte Alexist, aki zavarában közelebb húzódott hozzám.
- Wright ikrek. Ezek szerint elérkezett az idő. – mondta és hirtelen transzba esett és elkezdett mormolni. - Ha a fény és a sötétség találkozik, az árnyak mozgolódni kezdenek. Új háború jő el, amely a kristályért és a kiválasztottakért folyik. Csak együtt teremthetnek békét, mert nincs fény árnyék nélkül, nincs egy fél nélkül! – a végét már kiáltotta és mintha valami szellemidézésen lettünk volna furcsa árnyak és fények jelentek meg. Hirtelen két fény jelent meg. Az egyik tiszta volt szinte fehér a másik sötétebb volt, de mintha mindkettőben lett volna a másikból egy kicsi. Hirtelen a két fény felénk közeledtek és mielőtt védekezni vagy valamit tudtunk volna csinálni belénk hatoltak. Éreztem, ahogy a testem átjárja, ez az erő majd távozik, mintha nem találná a helyét aztán jött a másik szellem, de ezúttal ez már bennem maradt. Hirtelen egy háború képe jelent meg előttem. Harcosok százai csaptak össze és hullottak el. Volt, akit ismertem és volt, akit nem. Hirtelen megakadt a szemem egy ismerős fiún. Nevra volt az, akit éppen egy templomos szúrt le. Éreztem, hogy a pupillám kitágul, a szívem gyorsulni kezd, a környezetem kezd eltűnni. Csak a fiú vérben úszó testét láttam magam előtt. Hirtelen körül néztem. Épp akkor esett el Ezarel, Valkyon épp az egyik templomossal végzett. Nem bírtam ezt tovább. – Elég nem akarom! – tapasztottam a kezeimet a fülemre és összecsuklottam. Szemeimből patakként folyt a könnyem. Hirtelen eltűnt a környeztem és csak a nyugtató sötét ölelt körül. Mintha valahonnan távolról halottam volna hangokat, de nem voltam benne biztos.
Később, amikor kezdtem magamhoz térni éreztem, hogy valaki visz a karjaiban. Nem tudtam mi történt vagy, hogy hol vagyok. A szememet nem bírtam kinyitni, a testem pedig ólomsúlyú volt.
- Most mi lesz akkor a fogadással? – kérdezte egy ismerős hang. Nevra?
- Egyezünk ki egy döntetlenben. Jelenleg, fontosabb dolgunk van. Most már óvnunk kell őket az ellenségtől. – válaszolt egy másik hang. Ezarel? Milyen fogadás?
- Kár, pedig biztos, hogy én nyertem volna meg. És akkor enyém lett volna a hölgy. – mondta Nevra és éreztem, hogy egy tincset simít ki az arcomból. Ezek most komolyan fogadtak rám?! Na, ezt még megkeserülik. De egyelőre azt hiszem, kicsit alszok még. Olyan fáradt vagyok…
Legközelebb, amikor észhez tértem, már a szobámba voltam. Az első, amit láttam, az Alexis volt, aki a kezemet szorította. Úgy nézz, ki valami rosszat álmodhat. Óvatosan ültem fel. De minden óvatosságom ellenére húgom felébredt. A szeméből patakokban folytak a könnyek.
- Ne sírj! Nincs semmi baj, csak álmodtál! – öleltem magamhoz és elkezdtem simogatni a hátát, hogy megnyugodjon.
- Olyan szörnyű volt! – sírt.
- Most már vége van. Nem történt meg. – suttogtam neki. Fél óra múlva már az ölembe hajtott fejjel szuszogott. Látszólag már nyugodtabb álma volt. Halk kopogást hallatszódott és Kero nyitott be.
- Magadhoz tértél? – kérdezte mire bólintottam.
- Bár még mindig úgy érzem, alig van energiám. – válaszoltam, miközben próbáltam elnyomni egy ásítást.
- Pihend ki magad! Holnap minden erőtökre szükségetek lesz. A kiképzések kemények lesznek. – mondta, mire elfintorodtam.
- Akarom én tudni, hogy mi történt? – sóhajtottam, majd húgom fejét át tettem a mellettem lévő párnára.
- Elhoztam Dragot és Shadowt, mert már nagyon aggódtak értetek. – engedte be a két Corkot majd magunkra hagyott minket.
- Gyertek, mindkettőtöknek jut még hely! – mosolyogtam fáradtan a két állatra, akik egyből csatlakoztak hozzánk. – Ti lesztek a mi őrzőink. Ne engedjetek senkit sem a közelünkbe főleg ne Nevrát és Ezarelt oké? – kérdeztem, mire Drago mint rangidős bólintott.
- Akkor jó éjszakát srácok számítok rátok! – mondtam, majd lefeküdtem Alexis mellé és megfogtam a kezét. Egyre jobban érzem köztünk a testvéri köteléket, pedig még csak ma tudtuk, meg, hogy testvérek vagyunk. Milyen furcsa az élet…
/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/
- Ez olyan megható volt! – szipogott Rosa, mire megforgattam a szemeim. – Nem is tudnálak elképzelni úgy, mint egy testvért, de kiderült, hogy még is csak van jó oldalad! – borult a nyakamba.
- Na, jó menj a picsába! – mondtam majd ott hagytam. Én itt mesélek, neki erre ő még érzéketlennek nevez. Ch. Még ilyet. – Én mentem. Holnap találkozunk! – búcsúztam el majd kiléptem az udvarra. A holdfényesen sütött. – Hm, holnap történni fog valami… - mondtam csak úgy magamnak majd elkezdtem dúdolgatni, miközben haza fele vettem az irányt.
Látok valamit
Abban, ahogy rám nézel
Ott egy mosoly, és az igazság a szemeidben
De egy váratlan módon
Ezen a váratlan napon
Ez azt jelenti, hogy ide tartozom?
Te vagy az, akit szerettem mindvégig
Nincs több rejtély
Végre világos a számomra
Te vagy az otthon, amit a szívem oly régóta keresett
és te vagy az, akit szerettem mindvégig
Volt idő mikor elfutottam elrejtőzni
Féltem megmutatni a másik oldalt
Egyedül az éjszakában nélküled
De most már tudom ki vagy
és tudom, tiéd a szívem
Végül ide tartozom
Te vagy az, akit szerettem mindvégig
Nincs több rejtély
Végre világos a számomra
Te vagy az otthon, amit a szívem oly régóta keresett
és te vagy az, akit szerettem mindvégig
Újra és újra
Tele vagyok, érzelmekkel
a szerelmed végig fut az ereimben
És tele vagyok
a legédesebb önfeláldozással
Míg a tökéletes arcodat nézem
Nincs több rejtély
Végre világos a számomra
Te vagy az otthon, amit a szívem oly régóta keresett
és te vagy az, akit szerettem
Te vagy az, akit szerettem
Te vagy az, akit szerettem mindvégig
(It is You (I Have Loved)- Dana Glover)