11. fejezet
Fejezet 11.
Már nem csak ketten vagyunk
Íme, a 11. fejezet teli izgalommal és eseménnyel, na meg persze váratlan fordulattokkal, hogy még jobban összezavarjam az én drága szereplőim életét, mert gonosznak lenni jó!
Hannah
Már lassan egy hete vagyok büntetésben. Már hozzá szoktam, hogy korán kell kelnem. Eleinte, ha elkéstem, akkor Nathaniel ébresztett fel. Ennek hatására inkább magamtól keltem fel, mert így nem kell korán kelnem. Apropó Nathaniel. A szöszi mintha furcsán viselkedne mostanában. Konkrétan állandóan maga mellett tartott és, ha valamelyik fiúval elkezdtem beszélgetni, rögtön megjelent és valami ürüggyel elrángatott onnan. Munka után rendszerint hulla voltam, ilyenkor vagy Haru vagy Kentin vert belém életet. Most is egy ilyen alaklomon vagyok túl. Most kezdődik a harmadik órám, ami rajz. Legalább ott tudok pihenni. Mostanában újra elő jöttek a furcsa álmaim. Haru azt mondta, hogy ez valamiféle jel. De, hogy minek a jele azt már ő se tudta megmondani. Vele is ki vagyok segítve. Reggel kicsit morcosan mentem a D. Ö. K- ös terembe. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez! Miért pont én? Oké, hogy kések, néha de azért ez túlzás. A nagy morgásom közepette megérkeztem a D. Ö. K- ös terembe. Kedvetlenül nyitottam be az ajtón. Meglepetésemre csak Nathaniel volt bent, Melody-t nem láttam sehol.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman Nathaniel. Igazi stréber ez a srác.
- Reggelt! – köszöntem vissza álmos fejjel. Lehuppantam a szokásos helyemre (Nathaniel mellé :P ) és neki álltam a papírok rendezgetésének. Szinte repültem, amikor meghallottam a kicsöngőt. Sebes léptekkel szaladtam a terem felé, majd amikor beértem ledobtam magam a szokásos helyemre.
- Hosszú volt a reggel mi? – kérdezte vidáman Haru. Válaszul csak felnyögtem.
- Milyen óra lesz? – kérdeztem fáradtan.
- Töri. – felelte vigyorogva Castiel.
- Legalább aludhatok, a vázlatot majd elkérem Nathanieltől. – mondtam és lefeküdtem a padra. A pulcsimat magam alá gyűrtem párna gyanánt és mire a tanár elkezdte az órát, én már félig aludtam. Egész jól esett az alvás. Szinte visszanyertem az energiámat. A következő órám matek volt. Ráadásul dupla matek. Olyan anyagot vettünk, hogy azt se tudtam, hogy ilyen létezik. Aki eddig abban a hitben volt, hogy „a matekban nincsenek betűk” azt el kell, hogy szomorítsam. Itt már lassan az egész ABC - t felsoroltuk. Hol a francba fogom én ezt valaha használni az érettségin kívül? Sehol! Akkor meg mi a francért kell ilyenekkel tömni az amúgy is túlzsúfolt agyam?! A második óra végére teljesen kész voltam. De nem csak én és ez vigasztalt egyedül.
- Hol a faszomba fogom én ezeket használni? – kelt ki magából Castiel. Úgy látszik ő még szarabbul viselte a helyzetet, mint mi.
- Az érettségin drága, az érettségin. – válaszolt Haru fejtámasztás közben.
- Azon kívül! – morgott a vörös.
- Matek órán. – egészítettem ki miközben elnyúltam a padon.
- Épp ez az! Soha a büdös életben nem fogom ezeket a szarokat használni! – kelt ki magából a vörös. Úgy látszik eddig bírta. Mi csak fáradtan bólintottunk, nem telt többre egyikünktől se.
- Nem tudjátok, mi van Kentinnel? – tettem fel hirtelen a kérdést.
- Lebetegedett. Jobban mondva ledöntötte a láz és a nátha a lábáról. – válaszolt fekete hajú barátnőm.
- Szegény. – reagáltam le a dolgot. Tényleg sajnáltam a srácot.
- Suli után, ha akarod, elkísérhetlek hozzá, közben segíthetnél a matek háziban. – vigyorgott rám a lány.
- Rendben. – bólintottam fáradtan és visszafeküdtem a padra. A következő órám tesi volt. A tanár eldöntötte, hogy kint leszünk, mert olyan szép idő van kint. Ja, persze. Fúj a szél és miután leizzadtunk a bemelegítő köröktől, mehettünk röpizni. Majd szétfagytunk, ugyan is hosszú nadrágba és fehér pólóban voltunk ki. Pulóvert egyikünk, sem mert felvenni, mert a végén még az a köcsög megszívatott volna minket. Nem hiányzik nekem, hogy félholtan még négy üteműzzek. Mire beértünk szétfagytunk. Gyorsan átöltöztünk és mentünk az utolsó órára. Mikor végeztünk a folyósón összefutottunk Nathaniellel.
- Áh, Hannah ép téged kerestelek! – jött oda hozzám.
- Igen? És miért? – kérdeztem erőltetet mosollyal. Fáradt voltam és nem hiányzott, hogy még ő is lefárasszon.
- Arra gondoltam, hogy mivel szereted, a macskákat megmutatom neked azt a helyet ahova menni szoktam. – mondta miközben enyhe pír jelent meg az arcán.
- Uh, most nem alkalmas. Mit szólnál a holnaphoz? – kérdeztem tőle. Látszólag kicsit elszomorodott, de utána megint felderült.
- Rendben akkor holnap. – mosolygott rám, mire elpirultam.
- Hannah menjünk, mert soha a büdös életbe nem érünk haza. – szólalt meg Haru.
- Oké. Szia Nathaniel!- intettem bátortalanul a szőkének és leléptünk.
*/*/*
- Hoppá, az elnök hoppon maradt! – jelent meg a folyósón Castiel.
- Mit akarsz Castiel? – kérdezte dühösen a szőke.
- Tudod, miért utasított vissza a szívszerelmed? – kérdezte vigyorogva. Az arany szemű először elsápadt, majd amikor összeszedte magát nagy nehezen megszólalt.
- Honnan? – kérdezte halkan.
- Tudod, a húgod elég pletykás. Elég volt neki egy kis noszogatás és mindent elmondott. – válaszolt a vörös hajú és közben figyelte a szőke reakcióját.
- Mindent? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Mindent. Azt, hogy neked köszönhetően kell a kékfejűnek minden reggel nálad robotolnia és azt is, hogy csak azért intézted így a dolgokat, hogy magadhoz láncold, csak azért mert féltékeny vagy. – jelentette ki nyugodtan a vörös. Nathaniel elsápadt és az arcszíne lassan vetekedett az ingje fehérségével. – Tudod miért nem jó neki a mai nap, hogy elmenjen veled bolhás dögöket etetgetni? – a szőke válaszul megrázta a fejét. – Azért mert Kentint látogatja meg. – a szőke szemei először kitágultak, majd utána résnyire húzott, dühös szemekkel szólalt meg.
- Kentint? – kérdezte Dühösen.
- Bizony. A katona fiú lebetegedett és most megy, hogy ápolgassa. – kontrázott rá Castiel és örömmel figyelte, hogy a szőke majd felrobban dühében. – Add fel és hagyd végre békén. – nézett komolyan az előtte állóra.
- Mióta érdekel téged? Tudtommal van barátnőd! – kérdezte sziszegve.
- Azóta érdekel amióta a barátom és Haru barátja. – válaszolt nyugodtan a vörös. – Én Harut szeretem, nem Hannah-t de attól még nem nézem jó szemmel a kis akciódat. Haru, csak azért nem lépett, mert ő már kasztrált volna. Épp ezért jöttem én. Ha be akarsz vágódni nála, játssz tisztességes módszerekkel, úgy, mint a többiek.
- Többiek? – kérdezett vissza N (N. hm… Death Note feelingem lett. – író).
- Igen, nem vagy egyedül. Ott van Kentin és Lysander is. Nem igaz Lys? – nézett oldalra mire elő jött az említett.
- Mondtam, már, hogy ne hívj így. – mondta nyugodtan a srác.
- Jegyezd meg D. Ö. K elnök. Játssz tisztességes módszerekkel vagy nem lesz jó vége a dolgoknak. – figyelmeztette a vörös majd elvonult nyomában a fehér hajúval.
*/*/*
- Na, most már érted valamennyire? – kérdeztem drága barátnőmet. Éppen a matek házit magyaráztam neki.
- Most már igen. – bólintott. – Köszi!
- Nincs mit. – mondtam és kinéztem az ablakon. Kezdett sötétedni. – De most már indulnom kel, ha nem akarok sötétben haza érni. – álltam fel. Elbúcsúztam a feketeségtől és haza mentem. Amikor haza értem meg vacsoráztam és utána lefeküdtem, és mint akit leütöttek úgy aludtam. Reggel kómásan keltem fel, de mire a suliba értem kijózanodtam. Ma volt első órám ezért nem kellett bemennem Nathanielhez. Az órák unalmasan teltek, a legtöbbre nem is emlékszem. Délután haza mentem és átöltöztem. Egy hosszú bézs színű kötött ruhát vettem fel egy hosszú ujjú kék mellénnyel és hozzá egy ezüstszínű, csatos csizmát, amihez szintén kék boka melegítőt vettem fel. A hajamat szabadon engedtem, csak fölül volt egy fonat. Amikor Nathaniel meglátott elpirult. Ettől a reakciótól én is elpirultam, de végül elindultunk. Nagyon jól éreztem magam vele. Egész jól el lehet vele beszélgetni, ha nem mindig a munkájáról beszél. Miután megtetettük a cicákat haza kísért. Kicsit fura volt a mai nap. Nathaniel a randin olyan más volt. Sokkal normálisabb, mint amikor a suliban vagyunk. Ezen gondolatok fejében értem haza.
Akkor még nem tudtam, hogy ez egy verseny kezdete volt, aminek a végén nekem kell majd eldöntenem, hogy ki a nyertes.
Vége
Hannah randira készen:
