11- A sors vörös fonala
Mostanában azon gondolkodom, hogy az érzelmeim Castiel irányába erősödtek, vagy halványodtak. Nyílván ez utóbbi jó lenne, mert akkor már csak Nevra és Ezarel közül kéne választanom. De valahányszor erre gondolok, mindig ugyan ott lyukadok ki. Az érzelmeim mit sem változtak amióta Eldaryában voltam, még mindig ugyan úgy szeretem azt az idióta vöröst. Egyszerűen nem tudok rá haragudni, pedig az után, hogy összetört minimum az lenne, ha gyűlölném. Komolyan ennek a témának sose tudok a végére érni. Nagyot sóhajtva léptem be az osztályterembe ahol már javába folyt a tanítás.
- Miss Wright! Az óra már 10 perce elkezdődött! – oktatott ki Mr. Frainz.
- Elnézést tanár úr, de rosszul éreztem magam ezért ki kellet mennem a mosdóba. – mondtam a legkisebb sajnálkozás nélkül.
- Oh, akkor az más. Üljön le a helyére és figyeljen! – mondta, mire elindultam.
- Tanár úr nem látja, hogy hazudik? Nem is volt semmi baja! – méltatlankodott Amber.
- Jaj, Amber ugyan miért hazudnék? – kérdeztem, miközben igyekeztem beteg arcot vágni. – Tan úr kérem, kimehetnék a mosdóba? – kérdeztem, miközben igyekeztem úgy tenni, mint aki rosszul van.
- Mi? De hát most jött onnan! – nézett rám meglepetten a tanár, mire úgy csináltam, mint aki hányni készül.
- Tanár úr, ha nem enged ki, akkor ide rókázok, nekem itt is jó!- mondtam haldokló hangon. Komolyan el kellene mennem színésznőnek.
- Oh, rendben menjen gyorsan! – mondta a tanár mire kirohantam a teremből. Az ajtó előtt megálltam és kiegyenesedtem.
- Ez mindig beválik. – vigyorogtam gonoszan.
- Miria te miért nem vagy órán? – kérdezte Nathaniel. Bakfitty. Rá nem számítottam.
- Csak a mosdóba igyekszem! De te miért nem vagy órán? Mr. Franz nagyon dühös volt, amiért lógsz az órájáról. – mondtam, mire bespurizott a terembe. – Stréber. – sóhajtottam majd, miután jó nagyot nyújtóztam elővettem a telefonom és küldtem egy üzenetet Rosa-nak, hogy majd hozza ki a táskám, meg a cuccaim. – Olyan, unalmasak ezek a töri órák. – ásítottam, majd elmentem a szekrényemhez. Kinyitottam és kutakodni kezdtem. – Pedig emlékszek rá, hogy itt volt… - morogtam magamnak.
- Miria? – kérdezte valaki a hátam mögül, mire ijedtembe bevertem a fejem. Gyilkos nézéssel fordultam hátra.
- Meg akarsz ölni? – morogtam, majd visszafordultam a szekrényemhez és tovább keresgéltem.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Castiel.
- Azt, amit te is. Éppen lógok, a töri óráról. – mondtam, miközben még jobban eltűntem a szekrényemben. 169 cm voltam így pipiskednem kellet, hogy még jobban elérjem a szekrényem. Hirtelen megpillantottam a keresett dolgot, ami történetesen egy füzet volt. Abba a füzetbe jegyeztem le minden Eldaryával kapcsolatos dolgot. De csak én értem meg mivel képregény szerűen vezetem azt a füzetet. Lényeg a lényeg, még ha valaki bele is nézz csak szimpla karakter vázlatokat meg néhány rajzolt képet lát benne. Épp erőlködtem, hogy elérjem a füzetem, amikor Castiel megunta a dolgokat és levette a füzetem.
- Istenem nem láttam még senkit, aki ennyire szerencsétlen legyen. – mondta, sóhajtva.
- Hé, nem én tehetek róla, hogy kicsi vagyok. A jóból csak keveset adnak. – mondtam, miközben kikaptam volna a kezéből a füzetem, de persze neki a feje fölé kellett emelnie, hogy még véletlen se érjem el.
- Miért olyan fontos ez a füzet? Valami cikis dolog van benne? – kérdezte szemét mosollyal.
- Nem, nincs benne semmi cikis, dolog szóval ide adhatod! – próbáltam felugrani érte, de csak nem értem el.
- Akkor meg mit vagy úgy oda érte? – kérdezte, majd belelapozott. Meglepődve nézte a rajzokat benne. – Wow. Ezeket te rajzoltad? – kérdezte, miközben tovább lapozgatta a füzetet.
- Igen én. Mondtam, hogy nincs benne semmi cikis dolog! – mondtam morcosan majd kikaptam a kezéből a füzetet és megvártam, amíg Rosa kihozza a cuccom. Pár perc múlva már ki is hozta. – Köszi, Rosa. Mr. Frainz még mindig hiányol? – kérdeztem a fehérséget.
- Nem, azt mondtam, neki, hogy még rosszabbul vagy. persze Amber próbálta elmondani neki, hogy nem is vagy igazából beteg, de a hiteles előadásodnak hála nem hitt neki. Délután átjössz? – kérdezte.
- Igen. Meg vannak a karakter vázlatok is már. – mosolyogtam rá.
- Tényleg? Majd megnézem őket óra után! – mondta, majd visszament a terembe.
- Ti mióta vagytok ilyen jóban? – kérdezte Castiel.
- Rosával gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Mielőtt ide költöztek, egy városban laktunk. – válaszoltam majd elgondolkoztam, hogy vajon hova is kéne menni, unatkozni, végül az udvar mellett döntöttem. Castiel jobb dolga híján velem tartott. Leültünk a padra, ő döglődött én meg rajzolgattam. – Amúgy következő órára be kéne jönnöd. Valami nagydolgot akar bejelenteni a tanár. – mondtam, fel sem nézve.
- És ez engem hol érint?- kérdezte unottan.
- Ha nem akarsz megbukni, beülsz órára. – közöltem vele a tényeket.
- Nyomós érv. Túl macerás lenne évet ismételni. – mondta. Ezek után kint voltunk a következő óráig. Rosa segítségével, kicsit sápadtabbra varázsoltam magam, hogy ha szembe találkoznék Mr. Frainzal ne gyanakodjon.
- Nos, gyerekek az elkövetkezendő pár órában párokba lesztek beosztva és úgy kell különböző feladatokat megoldanotok, amiken a félévi jegyetek fog múlni. – mondta a tanár. – A párosok a következők: Amber – Capucchine; Iris – Viola;... – és sorolta tovább őket én pedig már majdnem bealudtam, amikor meghallottam a nevem. – Miria – Castiel. – meglepetten kaptam fel a fejem. – Remélem, tudja Castiel, hogy ezen múlik, hogy megbukik- e vagy sem! Mivel tudom, hogy ha Nathanielel osztanám, be magát abból nem lenne semmi ezért Miria kisasszony mellé osztottam be. Kisasszony, ha sikerül elérnie, hogy ez a léhűtő ne bukjon meg félévkor, megduplázom a jegyét.
- Aha. De van egy kis gond. Szarból nem lehet várat építeni. – mondtam unottan.
- Egy jeggyel jobbat kap. – jelentette ki a tanár. Egy ideig, csak néztem rá pislogás nélkül, póker arccal.
- Rendben. Megegyeztünk. – bólintottam, majd visszafeküdtem a padra. A francba már az ilyen véletlenekbe. Sose gondolom, át mit mondok. Most is milyen helyzetbe kerültem már emiatt…
Egy órával később…
- Na, jó fogjunk neki és essünk túl rajta minél hamarabb. – mondtam Castielnek, miközben berángattam a könyvtárba. – Te ott kezded én itt, és ha megtudom, hogy lazsálsz, megjárod. – mondtam, majd elvonultam szétnézni a könyvek között. A feladatunk az volt, hogy egy másik világot kellett kitalálnunk és bemutatni a kultúráját. Arra gondoltam, hogy lehetne a téma Eldarya. De persze csak alap mintának. Átnéztem néhány képet, ami segíthet, majd meglestem Castielt. Természetes lazsált. – Hé, vörös démon ne lazsálj!
- Én ugyan nem fogok neked kutakodni! – morgott. Hát nem akartam ilyen trükkökhöz folyamodni, de muszáj. Oda léptem a széken terpeszkedőhöz, felrángattam és egy félre eső zugba ráncigáltam.
- Választhatsz: vagy segítesz nekem és te is dolgozol, vagy elintézem, hogy az egész iskola előtt Ádámkosztümben járkálj. Már látom, előre milyen nagy cikk lenne belőle.
- Úgy sem tudod elérni! – mondta maga biztosan a vörös.
- Oh, hogy nem- e? – kérdeztem, miközben közelebb mentem hozzá. A következő szavakat, szinte a szájába suttogtam. – Nem ismersz drága. Ha akarok, valamit azt elérem. – mondtam, majd hátrébb léptem. – Elvégre én egy elkényeztetett szőke kis csitri vagyok nem de? – mosolyogtam rá gonoszan. Az arcán halvány pír volt és kábán nézett rám. Én is így néznék ki, ha nem lenne önuralmam. Győzedelmes vigyorral fordultam vissza a könyvekhez és kezdtem el keresgélni. Nem kellet sokat várnom, hogy a vörös is csatlakozzon hozzám ezért a győzedelmes vigyorom újra megjelent. Én mondtam, hogy elérem, amit akarok. Kár, hogy ez nem mindig működik…
Pár nappal később…
- Meg van minden, amit kértem? – néztem a vörösre.
- Jah. – válaszolt zsebre dugott kézzel.
- Akkor fogjunk hozzá! – mondtam. Épp Castiel házába voltunk és a project harmadik részét csináltuk, ami nem volt más, mint a megalkotás. Valahogy létre kellett hoznunk az elképzelt világunkat és Castielel ki találtuk, hogy egyfajta makettet készítünk. Kivételesen egy pántnélküli toppot vettem fel, ami fölé egy inget vettem fel, amit elöl összekötöttem, így nem mutogattam annyira magam. Meg hát ennél jobb ruha nem kell a festéshez. Na, de térjük vissza az eredeti témára. Szóval épp nagyban csináltuk a projectet, amikor Démon felébredt és meglátta, hogy tiszteletemet tettem. Szóval a kutya nagy lendülettel kezdett el felénk rohanni, ami a makett miatt nem volt túl jó ötlet. – Ne, Démon, ne! – próbáltam megállítani a kutyát.
- Démon! – próbálkozott Castiel is, de már késő volt. Ne kérdezzétek, hogyan, de az egésznek az lett a vége, hogy mindkettőnket felborított és mire észbe kaptam már Castiel rajtam volt. De, nem ez volt a legfőbb gond, ami miatt elkezdtem vörösödni, hanem azt, hogy a vörös véletlen megcsókolt. Pipacs vörös fejjel ugrottunk szét. – Bocsi. – mondta félre fordított fejjel.
- Semmi baj, folytassuk a makettet. – mondtam vörös arccal. Ezután ha valamiért véletlen össze ért a kezünk, mint a zavarban lévő szerelmes kislányok kaptuk el a kezünket. Végül aztán elkészültünk a makettel, de szerintem utoljára Ezarel és Nevra közelében pirultam el ennyit.
Az előadás napján…
- Mint látjátok ez egy, au vagyis képzeletbeli világ. Lényegében egy teljesen más a mi világunktól eltérő világról van szó. És itt nem csak arról van szó, hogy különböző fajta lények élnek ott, hanem a kultúráról is. Vegyük példának az öltözködést. – Vettem elő néhány lapot, amin a rajzaim voltak és oda adtam minden padsorban az első embernek. Időnként Castiel is magyarázott valamit.
- Gratulálok nagyszerű előadást hoztak össze! – tapsolt a tanár az előadás végén. – El sem hiszem, hogy ezt mondom, de mindketten megkapják az ötöst, kisasszony maga pedig dupla ötöst kap, ahogy ígértem. Szép munka volt! – áradozott a tanár.