1. fejezet
Bevezető:
Az életem sose volt fenékig tejfel, de talán akkor ért forduló ponthoz, amikor megismerkedtem vele. Mire észbe kaptam ő volt minden bajom forrása és később pont miatta ismertem meg azt a személyt, aki nélkül, talán ma nem tartanék itt. Hogy kik is ezek a személyek is mi is történt?
Foglalj helyet és elmesélem. Készülj, mert ez egy igen hosszú és bonyolult kalamajka sztori lesz.
- Na, most akkor hol is vagyok? – motyogta miközben össze visszanézelődött hátha talál valami segítséget. Ekkor megpillantott egy vörös hajú fiút, aki a padon szétterpesztett lábbakkal, hátradöntött fejjel „meditált”. Gyorsan oda is ment, hogy útbaigazítást kérjen azonban mielőtt megszólalhatott volna megelőzték.
- Eltakarod a napot! Húzz innen! – szólt gorombán a vörös fel sem nézve.
- „A jó édes anyukádat te….” – kezdte gondolatban, majd elszámolt 10-ig és lenyugodott. Gyorsan magára erőltetett egy bájos mosolyt majd megszólalt. – Bocsi, a DÖK-ös termet keresem, meg tudnád mondani merre, van?
- Ugyan miért kéne segítenem? – nézett fel a lányra.
- Azért, mert ha nem segítesz, nem garantálom a golyóid épségét! – mondta veszélyes hangnemben bájos mosollyal az arcán.
- Ch, de nagy a szája az új lánynak! – mosolygott gúnyosan, majd a következő pillanatban fájdalmas nyögések közepette legurult a padról és a mogyoróit fogdosva fetrenget, miközben a lány őseit szidta. Hogy mi történt? A lánynak nem tetszett a válasz ezért a fiú lába közé taposott.
- Na, ide figyelj te paradicsom fejű görény! – taposott rá a fiúra. – Vagy meg mondod, hogy merre találom azt a tetves DÖK-ös termet, vagy addig taposom a nemző szerved, hogy már csak keresztapa lehetsz!
- A főfolyóson az „a” osztályteremmel szemben! – nyögte ki nagy nehezen a fiú.
- Köszöntem! Ugye, hogy nem volt olyan nehéz! – váltott vissza kedves módba, majd megpaskolta a fiú arcát és elment.
Miután megtalálta a termet bekopogott, majd benyitott. Egy szőke hajú fiú volt oda, bent aki éppen papírokat rendezett. Felvette a legszebb mosolyát majd megszólította a fiút.
- Szia, Nathanielt keresem.
- Én vagyok Nathaniel. – fordult a lány felé.
- Ha minden igaz veled kell elintéznem a beiratkozásom. Legalább is az igazgatónő ezt mondta.
- Áh, te vagy az új diák? Mindjárt megnézem a papírjaidat.
- Oké! – mondta a lány. „Nem én az apád vagyok. Ugyan ki az a hülye, aki nap közben bejön egy iskolába és a DÖK-ös elnököt keresi” – mondta magában.
- Hm, nincs itt a beiratkozási papírod. – fordult meg.
- Biztos, pedig mindent elraktam!
- Megnézem még egyszer. Örülök, hogy ilyen rendes lányok járnak ide! – mosolygott.
- Oké, én addig elmegyek diákigazolvány képet csináltatni. – mondta majd, amint becsukódott mögötte az ajtó „levette” az arcáról a mű mosolyt. – Ekkor strébert sem hordott a hátán még a világ. – morogta, majd elindult, de hirtelen meg is torpant, mert valaki átölelte a derekát. És ennek a valakinek a feje éppen a mellein pihent. Egy laza mozdulattal leválasztotta magáról az illetőt és már lendült is az ökle, hogy egy jobb horgossal is megajándékozza az illetőt, de az arcától pár centire megállt.
- Szia, Sam! – köszönt neki az illető majd megint átölelte.
- Ken, szállj le rólam! – próbálta eltolni a fiú arcát, hát, ha úgy sikerül újra leválasztania magáról. Hosszas küzdelem (és egy jobbhorgos) után végre sikerült az akció. – Mit keresel te itt?
- Átiratkoztam, csak is miattad! – mondta a pápaszemes vidáman.
- És fel is vettek? – kérdezte unottan.
- Igen, csak pár papírt kértek!
- Ájvé. És én még reménykedtem, hogy nem lesz több vérszívó az életemben. – motyogta. – Ez nagyszerű viszont nem láttad a beiratkozási lapomat?
- Hihihi. Most lebuktam. Meg akartam tartani, mert az aláírásod van rajta!
- Adod ide! Egyáltalán, hogy csórtad el? Nem is. Inkább, hogy jutott eszedbe ilyesmi? Költői kérdésnek szántam, ne válaszolj! – intette le a fiút. – De ha már beszédes kedvedben vagy elmondanád, hogy hol lehet igazolványképet csináltatni?
- A bazárban.
- Köszi, majd még koccanunk, bye - bye! – dobott egy csókot a fiú felé, majd gyors léptekkel lelépett. – Ilyet se kell többet csinálnom. Brrr. Félelmetes, hogy bírom ki az ilyen pillanatokat. – morogta, miközben a városban haladt. A bazárban egy idős bácsi fogadta, de a korához képest elég gyorsan végezte a munkáját. Miután megcsinálta róla az igazolvány képet, kifizette, majd gyorsan távozott is. – Hogy, milyen öreg szag volt odabent. – motyogja, miközben nagy levegőt vesz. – Pont, mint a buszon, amikor teli van nyanyával. Na, de irány vissza elég hosszú ideig lógtam, ma meg még úgy se kell bemennem tanításra. – mondta és miközben ment bedugta a fülhallgatóját és telefonról hallgatott zenéket. Volt egy szám, amit nagyon szeretett és már rongyosra hallgatott. Egy amatőr banda egyetlen zenéje volt. Hiába kereste sehol sem talált több számot tőlük, csak azt az egyetlent, amit egy garázskoncert felvételhez volt. Sajnos a felvétel nem a legjobb képminőségű így nem lehet kivenni, a bandatagokat. Annyira bele merült a zenébe, hogy észre sem vette, hogy megérkezett a gimibe és azt sem, hogy éppen készül neki menni valakinek. Tehát mivel drága hősnőnk éppen bele volt merülve egy dalba elkerülhetetlen volt az ütközés.
- Hé, nem tudsz vigyázni? – kérdezte az illető.
- Huh? – vette ki a fülhallgatót a füléből. – Bocsi kissé elkalandoztam.
- Nincs semmi, de legközelebb azért figyelj oda. – mondta a másik lány. Hosszú vörös haja volt, amelyben néhány tincs be volt fonva. A vörös hajhoz sárga szem társult, amik kissé olyanok voltak, mintha az ember veséjébe látott volna vele.
- Ú, de jó a hajad! – nézett csillogó szemekkel a másikra.
- Heh? – kérdezte, miközben hátrált egy lépést.
- Jaj, még le kell adnom az igazolvány képem, meg a papírjaimat! – kapott a fejéhez a szőke, majd elrohant.
- Ennek vagy hiányzik egy kereke vagy csak túl sok Monstert ivott. – nézett utána a vörös, majd egy vállrántással elintézte a dolgokat. Már épp vette volna fel a gitár tokját a földről, amikor valaki megelőzte. Meglepetten nézett fel és az iskola rosszfiújával találta magát szembe.
- Tessék. – nyújtotta át a hangszert.
- Köszönöm. – mosolyodott el halványan, majd leellenőrizte, gitárja állapotát. – Hál’ Istennek nincs semmi baja. – sóhajtott megkönnyebbülten.
- Cath! – hallatszott a háttérből. Egy barna hajú lány integetett feléjük.
- Megyek már! – kiabált vissza a lány. – Köszi, még egyszer. Szia! – intett, majd elment a fiú mellet, vállán a gitárral.
Eközben szőke hősnőnknél:
- Még is mit képzel, mihez kezdjek így velük! Keressen valamit, amivel össze foghatja őket! – károgott az igazgatónő a lány pedig unott tekintettel nézett félre. – Megértette?
- Meg, meg. – bólogatott lustán majd bement a mellette lévő osztályterembe. – Háh! Kapás van! – kiáltott fel, amikor meglátott az egyik asztalon egy gémkapcsot. Összetűzte vele az iratokat majd kiment a folyósóra. – Hát ez meg? Hova tűnt a banya? – kérdezte, miközben a fejét vakargatta. Elkezdett fel- lejárkálni a folyósón végül 15 perc járkálás után, amikor már majdnem ott tartott, hogy hagyja a fenébe az egészet és holnap elintézi, megjelent az igazgatónő. – Tessék! – nyújtotta át a papírokat. – Most már össze van tűzve. – mondta enyhe gúnnyal, de a nő nem vette fel.
- Kérek 15$ beiratkozási díjat. – nyújtotta a kezét, mire a lány nagy morgások közepette elő halászta a kért összeget. – Üdvözlöm a Sweet Amorisban, mától ön is a diákunk.
- Jaj de jó nekem. Mehetek? – kérdezte.
- Igen. – bólintott a nő és eltipegett.
- Király. Na, nyomás haza, út közben megejtem a bazárt is mivel kilyukad a gyomrom keresztanya meg tuti nincs otthon. Biztos megint valamelyik pasijával van. Komolyan mondom, igazán megállapodhatna már valamelyiknél. Úgy váltja őket mint mások az alsóneműt.
Vége