1.

2014.06.12 17:12

Pár évvel ez előtt volt egy banda, ami hirtelen robbant be és ugyan ilyen hirtelen tűntek el egy eset miatt. A banda négy tagból áll, amiből a három fiú volt és egy lány. Az ő nevük Butterfly Rock volt. A banda egyik különlegessége az volt, hogy senki sem tudta, hogy hívják az énekest, aki az egyetlen lány volt a bandában. Mindenki csak Black Angel-nek hívta. Keringtek arról pletykák, hogy banda tagokon kívül csak a menedzser tudta, hogy ki is ő valójában, de mielőtt ez kiderülhetett volna a banda eltűnt, egy ügy miatt és az óta senki sem hallott felőlük semmit.

-        Szóval ez lenne a híres Sweet Amoris. – kérdeztem magamtól halkan, miközben a hatalmas épületet néztem. Bár nem először járok itt, de még is úgy érzem, mintha most látnám először a hatalmas, több emeletes épületet, a napfénytől csillogó kék ablakokat. Lassan elfordítottam a tekintetem a hatalmas épületről es beléptem a kapun. Hirtelen feltámadt a szél és az arcomba fújta, a hosszú fekete hajam. Miután nagy nehezen sikerült kisöpörnöm az arcomból, észrevettem egy vörös hajú fiút, aki engem bámult. Eléggé hasonlított az öltözködési stílusunk, de azért voltak különbségek. Bár a kabátunk hasonlított, csak éppen a színe különbözött. Amíg ő egy fekete bőrdzsekit viselt addig én fehéret. Ő egy piros pólót viselt, amin egy rock banda logója volt, amíg én egy nyakba akasztós toppot viseltem, ami a köldökömig sem ért. Ő egy fekete nadrágot viselt piros cipővel én egy zöldessárga nadrágot barna csatos bakanccsal. Innen nem láttam, hogy pontosan milyen színű szeme van, de ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy talán szürke vagy valami hasonló világos árnyalatú szín. Nekem sötétbarna színű, csak úgy mellékesen. Nem sokáig méregettem a srácot, mert még órára is be kellet mennem. A folyósón rengetegen megbámultak, de már megszoktam. Mindig ez volt, ha valahova mentem, az emberek megbámultak a szokatlan öltözködési stílusom miatt. Régen nem így öltözködtem, de kénytelen voltam stílust váltani. De én még nem nézek ki úgy, mint akit az utca széléről szalajtottak. Miközben elmélkedtem elkezdtem keresni az osztályom. Azonban hiába is nézelődtem jobbra, balra nem találtam meg.

-        Keresel valamit? – szólított meg egy mély hang. Meglepetten fordultam hátra.

-        Igen. A C osztály termét keresem, de eddig nem jutottam semmire. – válaszoltam a fiúnak. Ugyan az a fiú volt, aki az udvaron megbámult.

-        Kövess csak! – mondta majd elindult az ellentétes irányba. A folyosó elején lyukadtunk ki, ahol a szekrények vannak. – Ez az. – nyitott be az egyik ajtón. Amint beléptem először is egy szabad ülőhely után kutattam. Végül aztán az első üres helyre ledobtam magam és elkezdtem szemrevételezni az újdonsült osztályom. Hogy is jellemezhetném ezt az osztályt? Talán a színes jelző a megfelelő. Van itt egy szőke hajú fiú, aki fehér inget és nyakkendőt visel. Már innen süt róla a stréberség. Aztán van itt egy narancssárga hajú lány - aki eléggé kilóg a sorból -, egy barna bőrű és fekete hajú lány, aki leginkább egy Bleach karakterre emlékeztet, aztán egy lila hajú lány és egy kék hajú fiú. És akkor még nem is említettem a drága tűzvörös fejű idegen vezetőmet és a mellette ülő fehér hajú fiút, na meg a barna hajú lányt, aki mellett egy gomba frizurájú szemüveges gnóm ült. Mondom én, hogy színes ez a társaság! Halványan mosolyogva néztem még egyszer körül aztán előhalásztam a fejhallgatóm a táskámból és zenét hallgattam egészen addig, amíg a tanár be nem jött és el nem kezdődött az óra. Miután bemutatkoztam unottan hallgattam, ahogy a tanár magyaráz. Nem nagyon értettem, hogy miről is beszél, de ahogy láttam nem én voltam az egyetlen. Szinte megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor megszólalt az óra égét jelző csengő. Már épp azt tervezgettem, hogy elindulok felfedezni kicsit a sulit, amikor a narancssárga hajú lány oda jött hozzám és bemutatkozott, aztán elkezdtünk beszélgetni. Jobban mondva csak ő beszélt én bólogattam. Hál’ Istennek hamar eljött a becsöngő ideje ezzel félbe szakítva Irist. Komolyan az a lány kész pletykafészek. A következő órám irodalom volt. A tanár nagyon nagy arc, bár kicsit lehet, hogy van némi beütése. Óra elején nála is be kellet mutatkoznom, aztán kérdezgetet rólam majd elkezdtünk verset elemezni. De ne, hogy azt higgyétek, hogy úgy elemeztünk, mint ahogy azt általában szokták. Neeem. Kezdjük azzal, hogy mit tudunk a költőről. Elmondta a születési dátumát utána hozzá teszi, hogy 4-es kos tehát érzékeny, én meg nézek, hogy WTH? ez meg miről beszél, de látszólag a többiek már megszokták. Hogy mi is lenne a legmegfelelőbb jelző a magyar órára? A furcsa a legmegfelelőbb jelző. Magyar után tesi jött. A tesi tanárom egy faszarcú. És ezt a megállapítást már az első tíz percben sikerült leszűrnöm. Komolyan ki az a hülye, aki, csak azért mert az egyik lány felvette a pulóverét, mert fázik ezért négyüteműket csináltat vele? Aztán még Cooper után még röplabdázzunk is, amikor örülünk, hogy élünk! Komolyan ebbe az iskolába minden tanár hülye? Vagy csak én várok el túl sokat? Miután vége lett minden órámnak rájöttem, hogy a fejhallgatómat a tornateremben hagytam ezért mehettem vissza. Meglepetésemre nem voltam egyedül. Egy fekete hajú néger fiú dobálgatott kosárra. Éppen zsákolt egyet, amikor beléptem. Meglepetten néztünk egymásra, majd én szólaltam meg először.

-        Bocsi, nem akartalak megzavarni, csak itt hagytam a fejhallgatóm és azért jöttem vissza. – indultam meg az öltöző felé. Tíz perces keresgélés után meg is találtam. Éppen léptem ki az öltözőből, amikor egy kiáltást hallottam és csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy nem talált el a kosárlabda, mert időben el tudtam kapni, de ehhez el kellet engednem a fejhallgatóm, ami nagy csattanással ért földet. A srác kerek szemekkel bámult rám. – Hát ez nem sokon múlt. Ha egy kicsivel később reagálok eltalált volna. – mondtam mosolyogva és rádobtam. Ahogy vártam, csont nélkül bement.

-        Nem vagy semmi, hogy el tudtad kapni a labdát ráadásul ez a dobás! Hihetetlen! – hadarta egy szuszra, mire először meglepetten néztem rá, aztán elnevettem magam.

-        Régebben kosaraztam. – mondtam vállat vonva és felvettem a földről a fejhallgatóm. Szerencsére semmi baja nem lett, csak kicsit karcos lett. de még működik és ez a lényeg.

-        És miért hagytad abba? – kérdezte hirtelen. Meglepetten kaptam rá a tekintetem. Az arcom grimaszba torzult, ahogy visszaemlékeztem arra a nem túl kellemes emlékre.

-        Maradjunk annyiban, hogy az élet és még valaki közbe szólt és nem minden úgy alakult, ahogy én terveztem. – válaszoltam. Ő bólintott én pedig elköszöntem tőle, de amikor az ajtónál jártam utánam kiabált.

-        Várj, legalább a neved mond meg!

-        Ayumi. De a barátimnak csak Ayu! – mosolyogtam rá a vállam fölött, majd kiléptem az ajtón.

 

VÉGE