Ai no reincarnation
Történetünk nagyon régen Japánban veszi kezdetét amikor még géshak szórakoztatták a férfiakat, és amikor még szamurájok is léteztek.
Ebben az időben terjenget egy legenda. A legenda szerint időnként amikor ködös az idő feltűnik egy teaház ahol különleges bánásmódban részesül az ki betéved.
Ugyan ebben az időben elterjedt egy másik legenda amely különös lényekről úgyenevezett kitsune-kről az az női róka szellemekről. Hamarosan számos hadúr elkezdett ezekre a lényekre vadászni de mind közül egy kiemelkedett. Nem csak emberek ellen folytatott csatákban volt kiemelkedő, hanem a kitsune-k levadászásában is.
A legendának volt egy másik fele. Élt egy olyan kitsune aki különbözött a többitől. Jóval erősebb, okosabb és szebb volt. Egyike volt azon erős fajtársainak akik saját szentéllyel bírtak. A szentélyben alsóbb rendű kitsunek őrizték úrnőjüket. Úgy tartották, hogy, ha valaki legyőzi és megszerzi az erejét ezen kitsune-k egyikének főleg a legerősebbnek akkor ő lesz a leghatalmasabb hadvezér.
Ebben a zűrös időben egy fiatl hadvezér betévedt egy titokzatos teaházba ahol megpecsételődött a sorsa. De nem csak neki, hanem az ott szolgáló fő géshának is. Kettőjük találkozása egy új történet kezdetét jelentette.
De vajon ki ez a titokzatos gésha? És mi lesz, ha a gésha és a hadvezér egymásba szeretnek? Elég erős lesz a szerelmük, hogy kibírja a gésha titkát és a kitsune háborút?
Megtudjátok ha velem tartotok~